SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Asszony! Nagyon kevés konkrétum hangzott itt el. Azzal mi is tisztában vagyunk, hogy elindul egy alkotmányozási folyamat. Ez semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy ez a passzus meg fog változni. Reméljük, hogy egyébként így is lesz, amit ön egyébként nem mondott ki, hogy így lesz; még azt sem, hogy támogatják-e az ez irányú módosítást, csak azt, hogy önök is tiszteletben tartják az emberi jogokat.

Ez nagyon dicséretes, csak szeretnénk valami konkrétumot látni azzal kapcsolatban, hogy például az ENSZ-egyezmény 12. cikkelyét, amit ismételten Magyarország is ratifikált, hogyan fogjuk bevezetni a magyar jogrendszerbe, milyen konkrét lépések történnek ez irányba. Illetve újra felteszem a kérdést, hogy miért nem volt a kormány számára elfogadható az előző parlament által elfogadott Ptk.-módosítás, ami pont ezt a kérdést orvosolta volna. Ez többek között az ENSZ-egyezményben és az Európa Tanács ajánlásában foglaltakat is figyelembe vette volna, és úgy rendelkezett, hogy a cselekvőképességében korlátozott személy cselekvőképes mindazon ügycsoport vagy ügycsoportok tekintetében, amelyekre nézve a bíróság a cselekvőképességet nem korlátozza. Úgy gondoljuk, ez egy nagyon fontos kitétel, és ezért szerettem volna ennél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) konkrétabb választ kapni erre a kérdésre.

Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu