BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: (Felmegy a szónoki emelvényre.) Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem a hozzászólásom súlyát kívánom azzal emelni, hogy élve a lehetőséggel innen mondom el, csupán egy-két dokumentumot is fel akarok mutatni, és ezt itt kényelmesebben meg tudom tenni.

Nincsen olyan párt, amelyik egy választási programot megfogalmazva ne beszélne a kutatás, az oktatás, a felsőoktatás fontosságáról, a tudásalapú társadalomról. Nincsen olyan kormány, amelynek a programjában ez ne szerepelne. Hogy aztán ez mennyire válik őszintévé a gyakorlatban, sok mindenen le lehet mérni, például azon, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökének kétévenkénti beszámolójára hányan jönnek el a parlamentbe, hogy ezt a fontos kérdést meghallgassák, megvitassák. Ebből a szempontból nem jó bizonyítványt állított ki ez a parlament most magáról.

Ez a napirend egy sajátos napirend. A Tudományos Akadémia elnöke beszámol nem csupán az Akadémia tevékenységéről, hanem a tudomány egészéről, helyzetéről erre természetesen hivatott -, ráadásul nem a közvetlen, előző időszakról, 2007-2008-ról; ezen két évvel túl vagyunk. És talán még az is sajátos most, hogy ennek a parlamentnek az oktatási, tudományos bizottsága tulajdonképpen formálisan tárgyalta csak meg ezt a jelentést, tekintettel arra, hogy februárban került sor az előző parlament bizottságában a részletes tárgyalásra, amint a jegyzőkönyveket átnéztem. És természetesen még az is egy sajátos helyzet, hogy a beszámolóban deklaráltan nem javaslatokat kíván tenni az előterjesztő, hanem egy helyzetképet, egy diagnózist ad, de javaslatok is óhatatlanul megjelennek.

Természetesen a határozati javaslatról való döntés, annak a megszavazása csupán annyit jelent, ami persze nem lebecsülendő az anyag összeállítása szempontjából, hogy hiteles képet ad-e a magyar tudomány, kutatás 2007-2008-as helyzetéről. Hiteles képet ad, tehát természetesen a Jobbik is elfogadásra javasolja.

Ez a napirend ad lehetőséget arra, ahogy most is megtörtént, hogy a képviselők, a frakciók, a kormány elmondja egyben a maga felfogását a helyzetről és a teendőkről.

Az előterjesztésből is kiderül, hogy a tudományos kutatás helyzetére nálunk, ha minősíteni akarjuk, egy kettősség jellemző. A feltételekhez képest elismerésre méltó a teljesítés, adott esetben valóban kimagasló, tudományos eredmények is születtek. Amint az elnök úr is említette a bizottsági ülésen, talán egy kicsit a saját területét megjelenítve el is mondta, hogy ez egy elméleti fizikai kutatás volt. A Science című ismert, színvonalas tudományos lap a tíz legjelentősebb eredmény között sorolta fel az ELTE-nek, az Elméleti Fizikai Intézetnek, egy német és egy francia együttműködő partnernek a protontömeg-meghatározás és az Einstein-féle tömegekvivalencia-elv szinkronba hozásáról szóló nagyon fontos kutatási eredményt. Ezen kívül is kimagasló eredmények születtek.

Ha a tudományos publikációk számát vizsgáljuk, itt azért egy erős túlsúly látható a társadalom-, humán tudományok irányában, és ez azért nem feltétlenül objektív, mert persze minden publikációt lehet és kell becsülni, de azért nem mindegy, hogy milyen színvonalú lapban jelennek meg, az mennyire tekinthető referenciának. A különböző kereszthivatkozásoknál azért adott esetben egy jó szisztéma ki is alakul, ahol együttműködő tudományos kutatók ezt meg tudják sokszorozni, és nem mindig és nem feltétlenül új és objektív eredmény áll egy-egy publikáció mögött.

(14.40)

A szabadalmak száma is egy fontos adat lehet. Ebben lemaradásban vagyunk a különböző mutatószámokhoz és az EU-s átlaghoz képest. Ez részben azért is érthető, mert költségei vannak, bonyolult az eljárás, és tegyük hozzá, hogy még ez sem feltétlenül objektív mutató, mert adott esetben, ha feltételek és ambíció van, a szabadalom megszülethet, de a gazdaságban értékesített szabadalom az, amelyik jelzi ennek az igazi értékét.

Itt is elhangzott előzőleg egy OECD-megállapítás, amely nagyon súlyos a jövőre nézve, hogy a magasan képzett kutatók jelentős hiánya várható. Ebben bizony szerepet játszik - ki kell mondani, igen - a fejlesztési forrásoknak az a hiánya, ami alapján Magyarország az EU-tagországok között a K+F ráfordítások tekintetében az alsó harmad, mondjuk, tetején foglal helyet. Ez azt eredményezi valóban, hogy tehetséges kutatóink sokszor külföldre mennek, és nyilván üdvözlendő az a kezdeményezés, az a program, amelynek a keretében hat kiemelt, tehetséges kutató visszatért, de azt kellene elérnünk, hogy lehetőleg, sok területen legalábbis, Magyarországon tudjuk ezt biztosítani. És ez nem csupán arról szól, hogy vajon azokat az anyagi jövedelemigényeket meg tudjuk-e teremteni, ami az adott kvalifikált kutatót megilletné. Talán nyilván, akik kötődnek a hazájukhoz, ebből engednének. De ha egyszerűen az a kutatási infrastruktúra, vagy mondjuk így: felszereltség nem áll rendelkezésre, akkor egyszerűen nem tudják a tevékenységüket folytatni. Államtitkár úr tett valami utalást itt ezen a téren, hogy itt valami javulás várható, és én nagyon remélem, hogy ön az, aki már valamit a költségvetés számaiból lát, és ennek ismeretében tette meg ezt a biztató kijelentését.

Nagyon fontos az aktív kormányzati tudománypolitika. A jelentés kimondja, hogy az elmúlt időszakban, amit vizsgálunk, ennek a hiányát látták. Létezik egy középtávú tudománytechnológiai és innovációs stratégia. Ezt egy intézkedési terv tudja lebontani. Ez 2007 márciusában megszületett, de úgy látszik, nem volt elég átgondolt, mert 2008 őszén már át kellett alakítani. Az a kormányzati irányítás kapkodását jelzi, hogy amíg 2008. május 1-jén a kutatás-fejlesztés külön tárca nélküli miniszterhez tartozott, ezzel is a súlyát és rangját megadva, 2009 áprilisában ez a funkció megszűnt. Tehát nem lehetett látni ebben az időszakban a világos, átgondolt kormányzati irányítást és stratégiát.

Ha rátérünk az egyik leglényegesebb kérdésre, amelyben nekünk, képviselőknek is döntési jogosultságunk van a költségvetés jóváhagyása, megalkotása során, ez a K+F ráfordítások. Már '98-ban az első Orbán-kormány a 1,5 százalékos célt tűzte ki a GDP-hez viszonyítva e ráfordításokban, és a vizsgált időszakban is 1 százalék körül ingadozott; ez abszolút értékben alig 20 százalékos növekményt jelent 2002 és 2008 között, ami nagyon kevés. Az arány nálunk körülbelül az, hogy valamivel több mint a fele a ráfordításoknak állami, és kevesebb mint a fele a vállalkozási ráfordítások. Általában az európai fejlettebb országoknál kétharmad érhető el a vállalati szférában, és egyharmad az állami ráfordítás.

Nálunk - érdekes adat - a vállalati ráfordítások 80 százaléka a külföldi, döntően multinacionális cégektől származik. Erre rögtön azt lehet mondani, hogy akkor miért kritizáljuk mi, például a Jobbik, ezeknek a cégeknek az ittlétét elsősorban a közteherviselés hiánya miatt, ha ezek szerint ilyen módon járulnak hozzá a kutatáshoz. Azért tegyük azt is hozzá, hogy amíg a saját országukban egy ilyen cégnél az árbevétel 4-8 százalékát fordítják erre, addig itt nálunk 1-2 százalékot. És hogy eközben azért milyen profitot visznek ki az országból: 2002 és 2008 között - 2008 a vizsgált időszak vége - 32 milliárd euró profitot vittek ki az országból. Tehát azért amikor adott szinten, egynegyed szinten a saját otthoni országukhoz, nyilván a jól felfogott versenyképességük érdekében ezt a ráfordítást megteszik, akkor ezt arányaiban talán így kell kezelni. Bizony jó lenne, ha a hazai közepes vállalkozások intenzívebben részt tudnának venni ebben a kutatásban, de nyilván a kellő pénz hiánya ezt nem teszi lehetővé.

A felsőoktatás több szempontból is ehhez a mai témánkhoz tartozik, hiszen a kutatásnak részese kell hogy legyen. El is hangzott, hogy elsősorban azok az intézmények járnak élen, ahol az a 70-72 akadémiai kutatóhely működik. Ez érthető is, de részben azt kell mondanom, hogy sajnos, mert az a mai viszonyok között nem tud megvalósulni, hogy kiegyensúlyozott módon a felsőoktatásban dolgozó, érdemi, komoly oktatási munkát végzők komoly kutatási, fejlesztési feladatokban tudjanak részt venni; ezt nagyon nehéz megvalósítani, és ezzel az egész kérdéskörrel szembe is néz ez a jelentés. Mert a kutatói utánpótlásnak a legfontosabb záloga az kellene hogy legyen, hogy egy rendkívül színvonalas felsőoktatási képzésre lenne szükség. Viszont tapasztaljuk, tudjuk: '96 és 2008 között az egy oktatóra jutó hallgatók száma megkétszereződött, és a tömegesítésnek az lett a következménye, 2008-as adat, hogy a felvételizők 84 százaléka bekerült a felsőoktatásba. Milyen kiválasztás ez, ahol ilyen magas arányban a felsőoktatásba be lehet kerülni?

Az egymást követő kormányzatok rendkívül fontosnak tartották azt kijelenteni, hogy az adott életkorban lévők hány százaléka van benn a felsőoktatásban, ahelyett, hogy a minőséggel is törődtek volna, és bizony ennek visszahatása van a középiskolára. Mi a felsőoktatásban sokszor megdöbbenünk a középiskolából bekerültek tudásszintjén, de vegyük figyelembe: ma Magyarországon az érettségi nem jelenti azt a nagyon erőteljes megmérettetést, hogy a kimagasló középiskolai tevékenységre, tanulásra ösztönözné a diákokat. A felvételi kellene, hogy erre ösztönözze, és amíg a felsőoktatás kényszerű okokból ilyen tömeggel vesz fel hallgatókat, akkor bizony szembe kell nézni azzal, hogy a középiskolában nehéz ezt a motivációt megteremteni.

Amikor a bolognai rendszerről vagy elvetéséről beszélünk, akkor néha tévesen hangsúlyozzuk ezt, a következők miatt. A bolognai rendszer messze több, mint az úgynevezett lineáris oktatás, annak számos eleme van, ami nyugodtan tovább fönnmaradhat, de azzal szembe kell nézni, hogy ez a képzés, amely azonosan indul, és a lineáris képzésből leválik a BSc három év után egy adott típusú végzettséggel, majd továbbmegy, ez bizony sajnálatos módon, de előre sokan láttuk, kudarcot vallott, szembe kellene nézni vele.

A jelentés azt mondja, hogy a hároméves képzés diplomája csekély munkaerő-piaci értékkel rendelkezik. Itt hozzá kell tennem, hogy ez azért így igazságtalan. Nagyon sok olyan intézmény van, főiskola, amely az új képzési rendszer ellenére igyekezett a kimenetszabályozás révén megtartani, ha tetszik, a maga régi főiskolai képzését praktikusan, és meg is maradt a megfelelő presztízse; más kérdés, hogy innen esetleg nehezebb továbbkerülni az MSc-re. Ott van nehézség, ahol az egyetemi képzéshez szokottak, nem átalakítva az első három évet, azt mondják, hogy aki nem tud továbblépni, menjen el, itt van egy papír, köszönjük szépen. Hát, ők valóban nem tudnak ezzel mit kezdeni.

(14.50)

A Jobbik szerint a duális képzés visszaállítására lenne szükség, és mindennek az alfája és az ómegája a tanárképzés presztízsének a visszaállítása. Amíg ez nem történik meg, ezt a piramist nem lehet megfelelő módon felépíteni.

Néhány szót az Európai Unió szerepéről. Jönnek a pályázati források. Igen, pályázni kell, 7. keretprogram, itt van, minél több forrást kapjunk. A lisszaboni stratégia azt mondta, hogy 2010-re már 3 százalék lesz a GDP-arányos kutatási ráfordítás. Azt is elmondták, hogy a legversenyképesebb gazdaság lesz az Európai Unióé. Bizony, a birodalmak szeretnek így fogalmazni. Annak idején Hruscsov elvtárs mondta a hatvanas években, hogy mikorra fogjuk megelőzni termelékenységben az Egyesült Államokat. Ezek a deklarációk kevesek. Ennél sokkal többet kellene tenni. Ez a Lisszabon szó valahogy nem jön be, mert bizony a lisszaboni szerződést is nagyon nehezen sikerült Európán több menetben is Írországon átnyomni. Mi úgy ítéljük meg, hogy bizony egy olyan bürokratikus birodalmi rendszer irányába megy, ami nem az államok érdeke.

Az összegét tekintve annyi forráshoz tudtunk hozzájutni, amennyit befizettünk. Ezt csak azért mondom, mert igen, azt lehet mondani, hogy örüljünk neki, hogy ezt vissza tudtuk pályázni, hát így működik az Európai Unió, csak szeretjük ezt úgy beállítani, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaán, minden onnan jön. Nem! Ha jól pályázunk, a befizetésünket visszanyerjük, közben alkalmazkodni kell az ottani célokhoz. Egyben nagyon nagy szerepe van, a nemzetközi együttműködés, e pályázatok keretén belül lehetőség nyílik magyar kutatóknak, hogy ebben a közös programban részt vegyenek, ez valóban nagy előnye.

Az Unióra egyébként az is jellemző, hogy tudományos téren - legalábbis én azt tapasztaltam tíz hónapig, amíg európai parlamenti képviselő voltam, és az ipari kutatási és energetikai bizottság tagja - nagyon ritka volt az az előterjesztés, tanulmány komoly pénzért, amely ne az európai blabla lett volna, a tudásháromszög, a versenyképesség, az együttműködés, a mobilitás, amelyek fontos fogalmakkal, tartalommal vannak megtöltve, de néha egy-egy jelentésből az égvilágon semmi nem maradt meg az emberben. Vannak kivételek: például 2009 decemberében a 6. keretprogram értékelését az úgynevezett Richelle-bizottság tárgyalta 13 ország szakértőjével, és világosan megfogalmazta a bizottság számára azokat a fontos módosításokat, amelyekkel közel lehetne hozni az adminisztráció csökkentésével éppen a kis- és közepes vállalkozásokhoz is ezeket a programokat.

A teendők tekintetében nyilvánvalóan ki kellene mondani az Országgyűlésnek egy határozatban, hogy a forrásoknak mit javasol. Érjük el a kormányzati ciklus végére a 2 százalékot, ezen belül, mondjuk, 1 százalék legyen az államé. Az elosztás világos rendszerét kell megteremteni, a pályázati finanszírozás és intézmény összhangját. Volt-e erről szó? És természetesen amit az elnök úr is mondott, akkor lehet világosan és tisztán pályáztatni, ha a kategóriákat megkülönböztetjük: melyik az alapkutatás, ahová - az elnök úr egy írásában elmondta - évente másfél milliárd forint szükséges lenne, többletre az OTKA-nál, valóban így van, melyek a célzott kutatások, és melyek a közvetlen gazdasághoz közeli technológiai típusú kutatások. Nos, valóban eszerint kell eldönteni, mert ha a különböző műfajok között kell dönteni, akkor olyan lesz, mint hajdan a "Ki mit tud"-nál, ahol volt egyéb kategória - jól szavalt valaki, cseréljen helyet a füttyművésszel. Hát valahogy objektíven kellene ezt eldönteni.

Az országgyűlési határozatnak az a hiányossága, hogy amíg világosan meg vagyunk szólítva, mi, döntéshozók, itt nem annyi kellene csupán, hogy elfogadjuk, kétévente, amikor ezt tárgyaljuk, akkor igenis az Országgyűlésnek meg kellene fogalmaznia a tudománnyal, a kutatással kapcsolatosan azokat a célokat, javaslatokat, amelyeket azután meg kell valósítani az Országgyűlésnek, a kormánynak, adott esetben nem határidővel feltétlenül és szigorúan, de amiket felsoroltam vagy más módon, mert akkor vagyunk döntéshozók, ha ezekben a kérdésekben legalább eddig eljutunk.

Még hadd térjek ki nagyon röviden egy mondatra, amit az elnök úr ír a bevezetőben, hogy az "új ismeretek létrehozása, közzététele, alkalmazása, a jólét megteremtésének, az életminőség javításának, a kulturális értékek őrzésének legfontosabb forrása". Ez ekkor válik a legfontosabb forrássá, ha el tudjuk érni azt, hogy olyan társadalmi viszonyok alakuljanak ki, amelyekre nem a gazdasági fundamentalizmus jellemző, nem az a liberális gazdaságpolitika, amely a tudomány fejlődéséből csak egyet néz, a versenyképességből a profit növelését, hanem igenis ezt a tudományt és kutatást, megtartva a piacgazdaságot, megtartva a versenyszellemet, olyan társadalmi viszonyok megteremtése közepette kell nekünk fejleszteni, amelyből - lehet, hogy egy nagyon avítt szót mondok - a közjó szolgálata derül ki.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu