DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága a kíváncsiság és az ismeretlen tudományok kutatásának vágya. Minden tudomány fejlődésének a gyökere ezen áll és bukik, ezen múlik.
Úgy gondolom, óriási felelőssége van a Magyar Tudományos Akadémiának abban, hogy tevékenységével segítse elő a magyar tudomány örökségének átadását az új nemzedék számára. Amíg a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején az oktatás és a nevelés kérdései számos hátrányt szenvedtek, addig őszintén bízhatunk abban, hogy az elkövetkező négy esztendő során a kormány támogatásával a különféle oktatási intézmények, szakmai szervezetek, műhelyek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia olyan munkát tud majd végezni, amelynek következtében lehetőség lesz a magyar fiatalok méltó támogatására a tudományok területén.
Úgy vélem, hazánk számára a tudomány és a kutatás stratégiai kitörési pont lehet az európai színtéren, ezért tartom fontosnak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését, és ahogyan Pósán képviselő úr is említette, elvándorlásuk megállítását.
A fiatal generáció tudományok iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közelmúltban a felsőoktatási intézmények közreműködésével Miskolctól Pécsig, az egész ország területén megrendezett, úgynevezett "kutatók éjszakáját" az elmúlt évhez képest körülbelül 15 százalékkal több érdeklődő kísérte figyelemmel, és vett részt a különféle programokon, a csillagászati bemutatóktól kezdve a gépgyártás-technológiai innovációk ismertetésén keresztül az emberi gének és DNS-ek világáig. Úgy gondolom, ez is bizonyítja, hogy fontos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia törődjön fiataljainkkal, és támogassa a fiatal kutatókat, a fiatal tudósokat, hiszen a jövőre nézve (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) jól képzett fiataljaink jelenthetik nemzetünk aranytartalékát.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés