NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! - különösen a jelen lévő hat kormánypárti képviselő. És Kedves Tévénézők! Igyekszünk napirend előtt és napirend után olyan témákat idehozni, amelyek egyébként nem kerülhetnek a tisztelt Ház elé. Elég bő a választék, hiszen egyetlen ellenzéki javaslat sem kerülhetett még csak napirendre sem ebben a ciklusban az Országgyűlés elé.

A legutóbbi ülésen napirend után épp azt a Kubatov-ügyet feszegettem, amelyben azóta újabb fejlemény látott napvilágot. Hiszen akkor, szeptember 14-én az esti órákban még nem tudhattam, hogy múlt héten egy újabb felvétel lát napvilágot. Kubatov Gábort szólaltattam meg akkor, aki az előző ciklusában egyetlenegyszer szólalt fel itt az Országgyűlés előtt. Milyen érdekes volt, hogy akkor is épp a balatonőszödi beszédről szólalt fel. Bizony, azóta elkövetett ő egy hasonló szenvedélyes igazságbeszédet, csak éppen Balatonszárszón. A Fidesz pártigazgatójának és bizonyos értelemben listavezetőjének múlt héten nyilvánosságra került beszéde egy újabb terhelő vallomás pártjukra és különösen Zombori Miklós ferencvárosi képviselőjükre.

Eszerint kiderül, mint ahogy már a tavaszi felvételen is hallottuk, hogy a Nagy Testvér nemcsak hogy mindent nyilván tart rólunk, hanem a választási csalást is sikerrel alkalmazták, mára pedig betanították a párt minden kampányszervezőjét erre szerte az országban. Ahogy a kuruc.info fogalmazott, a Fidesz balatonszárszói maffiaülésén bűncselekményekre oktatták a fiatalokat, és készültek a nagy csalásra. Azóta elmondhatjuk, hogy sikerrel. Igen, küszöbön áll Orwell világának magyarországi változata. Ami 1984-re nem valósulhatott meg, az 2010-re gyakorlatilag igen. A múlt heti, a média többsége által elhallgatott felvétel közzététele előtt egy nappal a kuruc.info hírportál kérte a BRFK-t, mellékelve a hanganyagot, híradásuk szerint, hogy sürgősen tartsanak házkutatást Zombori Miklós ferencvárosi fideszes képviselő lakásán, ahol Kubatov szerint a szekrény mögött tartja egy füzetben a helyi választók pártszimpátiájának törvénytelen listáját.

Ha a Magyar Gárdáról van szó, rögtön lép a rendőrség. Lássuk, most is olyan gyorsak-e - fogalmazott a hírportál. És valóban, ha mindezeket a törvénytelenségeket a Jobbik követné el, az ügyészség bizonyosan kezdeményezné a Magyar Gárdához hasonlóan a párt feloszlatását is, és a bűncselekményt támogató elnökség többéves börtönbüntetést kapott volna, ami normális esetben járna is a jogosulatlan adatkezelésre a kiszivárgott felvétel szerint gyakorlatilag utasítást adó Fidesz-elnökségnek. A Jobbik feljelentést is tett különleges személyes adattal való visszaélés és választás rendje elleni bűncselekmény miatt a csütörtökön kiszivárgott Kubatov-felvétel alapján. Mára letelt a határidő, el kellett volna rendelni a nyomozást. Ahogy azonban a Hírszerző hírportálon is megjelent, már csütörtök délelőtt küldték el kérdéseiket a BRFK-ra, hogy megérkezett-e hozzájuk a feljelentés, tettek-e lépéseket, azóta azonban többször keresték a rendőrség sajtóosztályát, de mindannyiszor csak azt mondták, hogy nem tudnak felvilágosítást adni - áll a Hírszerzőn.

(9.10)

Én is érdeklődtem a tegnapi nap folyamán, többször beszéltem a BRFK sajtóosztályával, és nem tudtak választ adni, hogy megtörtént-e az a bizonyos házkutatás, ahol a szekrény mögött talán megtalálhatták volna ezt a törvénytelen adatbázist.

(Hegedűs Lorántné elfoglalja a jegyzői széket.)

Sőt, ugyanez az illető a 2009. januári időközi országgyűlési választáson is érintett hazánk eddigi legnagyobb ajánlószelvény-hamisítási botrányában. A még mindig nyomozó rendőrségnek másfél éve átadtam azokat a választópolgári írásos nyilatkozatokat, amelyek szerint többen személyesen a minden házhoz kulccsal rendelkező képviselő kezébe adták az ajánlószelvényeket, azonban azok nem a Fidesznél, hanem - meglepő módon - a MIÉP-nél kötöttek ki. A Csurka-pártot azért próbálták újraéleszteni törvénytelen módszerrel, a kopogtatócédulák átjátszásával, hogy egy kevés szavazatot elvegyen a Jobbiktól, így működik ugyanis a politikai maffia, tisztelt hölgyeim és uraim.

Ezért kezdeményezünk itt az Országgyűlésben egy vizsgálóbizottságot, amely kivizsgálhatja például azt is, hogy mindenféle pályázatot vagy álláskeresők jelentkezését ilyen adatbázisok alapján bírálhatják el, esetleg segélyekről dönthetnek az adatbázisuk felhasználásával. Bízunk benne, hogy a most egyetlen képviselővel jelen nem lévő MSZP is támogatni fogja a vizsgálóbizottságunk felállítását, mert 78 képviselő aláírása szükséges hozzá. S ahogy azóta a barikad.hu és a kuruc.info hírportálon is megjelent, a Kubatovék által válaszként közzétett videóról is kiderült, hogy azt maga a Fidesz készítette, hiszen az eltorzított hangot visszakódolva - mert egy olcsó programmal csinálták ezt Kubatov Gáborék - kiderült, hogy személyi titkára, Kádár Tibor fideszes politikus rejtőzik a mögött a hang mögött, amelyet az MSZP-nek tulajdonítottak. Bízunk benne, hogy ennek a csalásnak is meglesz a felelőse, és a BRFK-tól rövidesen választ kapunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu