VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Két mondanivalóm volna. Az egyik, hogy megerősíteném, amit Volner képviselőtársam elmondott: ez a gazdaságpolitikai sodródás, ami hozta az önkormányzatok forrásainak kiszáradását, továbbra is folytatódik. Tehát nem látunk, nem hallunk semmit, hogy Matolcsy műhelyében, ebben a boszorkánykonyhában milyen tervek készülnek, csak a káosz az, ami látszódik. Tehát ha valóban szeretnénk az önkormányzatok eladósodását megakadályozni, akkor határozott tervre és gazdaságpolitikai koncepcióra volna szükség, ami jelenleg hiányzik a kormány részéről.
A másik pedig a rossz kötvények. Igazából nagyon sok mindent hallhattunk. Arról nem hallhattunk, hogy sok önkormányzat a kötvényeket díszburkolat kialakítására, felesleges emlékművek kialakítására, illetve olyan beruházásokra költötte, mint például a Dél-Alföldön gomba mód szaporodó látványfürdők, élményfürdők kialakítása, amelyek luxusberuházások, nem termelő beruházások, viszont az önkormányzati kampányban nagyon jól mutatnak.
Tehát nagyon látszódik az, hogy olyan kötvénykibocsátási dolgok is estek meg, mint például Kecskeméten, ahol az egyik független önkormányzati képviselő egy forintért adott volna kötvénykibocsátással kapcsolatban tanácsot, ámbátor ezt a testület elutasította, s 70 millió forintért kötöttek tanácsadói szerződést, aminek a vége az lett, hogy miután természetesen svájci frankban bocsátották ki a kötvényt, ezért 200 millió forint árfolyamveszteség érte a települést. Tehát ha vannak szakemberek, akik ingyen dolgoznak, és helyette inkább 70 millió forintot kifizetünk az adófizetők pénzéből egy rossz döntésért, az nem feltétlen a kormányzat hibája, hanem a helyi önkormányzatokban, főképp a fideszes testületekben is nagyon sok probléma van.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés