DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A környezeti katasztrófaelhárítás intézkedései elsősorban a lakosságot közvetlenül érintő életmentési, orvosi és közegészségügyi intézkedésekre koncentráltak. Ezzel párhuzamosan megkezdődött és jelenleg is tart a környezeti kárelhárítás, aminek keretében a szennyező forrás lokalizálása, a szennyeződés terjedésének lassítása, megállítása, a károsodás mértékének enyhítése volt, amiben különös figyelmet kapott a Duna - mint határokon átterjedő és emiatt a nemzetközi figyelem középpontjában álló vízfolyás - védelme, de természetesen elsősorban a szennyezett területre és az ott élő emberekre koncentrálunk.

A jelenlegi vészhelyzetben kevesen gondolnak rá, de valóban igen fontos kérdés, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet mennyire támogatja a környezeti károk felszámolását. Természetesen át kell tekintsük az egész jogi környezetet, mert valóban úgy tűnik, hogy nem megfelelő az ilyen helyzetek kezelésére. Amint azt miniszter úr az interpellációra adott válaszában elmondta, a kormány döntött egy olyan munkabizottság felállításáról, amelynek feladata többek között a keletkezett környezeti károk felszámolása. Ennek érdekében a bizottság várhatóan javaslatot tesz mindazon jogszabályi módosításra, amelyek szükségessé válnak a munkálatok felgyorsításához. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezeket a munkálatokat felgyorsítsuk, de valóban a jogi környezettel is foglalkoznunk kell, ami azt lehetővé teszi, hogy máskor ne ilyen módon történjenek az események.

Biztosíthatom képviselő urat arról, hogy a katasztrófával összefüggő hatósági feladatok jelenleg is kiemelt figyelmet kapnak - azt hiszem, a mai nap ezt igazolta -, és a tárca mindent megtesz a saját hatáskörében, hogy ez a kellő figyelem változatlanul erre a területre irányuljon, a szükséges intézkedésekhez a lehető leggyorsabb döntéshozatali eljárást alkalmazzuk. Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető leggyorsabban megtörténjenek a szükséges lépések, és az emberek végre biztonságba kerülhessenek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu