DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mint egy újonnan létrejött autonóm jogállású közigazgatási szerv tekintetében szükség van néhány átmeneti rendelkezés biztosítására, amelyek a hatékony gazdálkodást és a működést segítik elő. Annak érdekében nyújtottuk be ezt a javaslatot, hogy ezek az átmeneti szabályok megszülessenek.
Azt gondoljuk, elengedhetetlen ugyanis az, hogy az új autonóm szerv egységes gazdálkodási rendszerének alapjait rögzítsük. A két hatóság összeolvadása a feladatok, hatáskörök és nyilvántartások egységesítését, racionalizálását is igényli, szükséges tehát az eljárási ügymenet gyorsítását szolgáló módosítások elvégzése, ezt célozza ez a módosító javaslat, illetve ez a benyújtott javaslat.
Az újonnan létrejött Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mint önállóan működő, gazdálkodó központi költségvetési szerv költségvetési gazdálkodásának rendjére állapít meg kiegészítő rendelkezéseket ez a javaslat, a törvénymódosítás egyúttal pedig lehetőséget teremt arra, hogy a médiára és a hírközlésre vonatkozó új jogi szabályozás hatálybalépését követően a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa biztosítani tudja a műsorszolgáltatások megszakítás nélküli működését, valamint tisztázza a vagyonátadás részkérdéseit is.
Kérem a javaslat támogatását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés