DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat szerinti döntések végrehajtása a Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. tulajdonában álló vagyon hatékonyabb kezelésének, hasznosításának és a vagyonnal történő ésszerű gazdálkodásnak a feltételeit javítja, illetve erősíti.
Fontosnak tartjuk, hogy a közmédia működéséhez és függetlenségéhez szükséges vagyon és források változatlanul a közmédia rendelkezésére álljanak, az eddigieknél azonban hatékonyabb módon, mert azt gondoljuk, hogy az eddigi rendszer pazarló volt, cserébe viszont teljesen átláthatatlan. Párhuzamosságok működtek benne, és ebből következően ez gyakorlatilag veszélybe sodorta a közmédiumok működési feltételeit is, finanszírozási oldalról is, ezáltal egyébként gyakorlatilag teljesen kizárva azok függetlenségét.
Azt gondoljuk, hogy ez a javaslat ezen jelentősen segít. A cél mindenképpen ez, a vagyonnal a közmédia rendszerén belüli koncentrációját jelenti, pont annak érdekében, hogy a párhuzamosságok megszüntetésével egy hatékonyabb rendszer jöjjön létre. Azt szeretnénk, ha ezzel a közmédia rendszerén belüli vagyonátrendezéstől elvárható módon a közmédia gazdálkodása stabilizálódna, tervezhetővé, átláthatóvá és ellenőrizhetővé válna. Azt gondoljuk, hogy ez a javaslat ezt tartalmazza, ami egyúttal jelenti a minőségjavulás lehetőségét, valamint a gazdálkodási stabilitás elérésével a közmédiák függetlenségének kérdését is rendezi, illetve javítja.
Kiemelkedő célkitűzése a határozati javaslatnak az archívum és a közszolgálati részvénytársaságok tulajdonában álló, védelmet érdemlő jelmez-, díszlet-, valamint kottatár megőrzése a jövendő generációk s nemzedékek számára. Ennek érdekében az Országgyűlés felkéri a Médiatanácsot ezzel az országgyűlési határozattal annak elfogadása esetén, hogy intézkedjen az elidegenítés tilalmának szabályozásáról. Az archívum és a jelmez-, díszlet-, valamint kottatár jelentősége indokolja - azt gondoljuk legalábbis -, hogy az Országgyűlés törvényben szabályozza az elidegenítés tilalmát, többek között ezért is kérjük ennek a javaslatnak a megtárgyalását, valamint az Országgyűlés által történő elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés