DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Ha a rádión keresztül vagy más módon figyelemmel kísérik valakik a devizahitelesek közül ezt a vitát, akkor szerintem mélyen elkeserednek, hogy itt arról folyik a vita, hogy ki az, aki elkövette az ősbűnt, miközben őket ez most másodlagosan, harmadlagosan vagy századrangúan sem érdekli. Az érdekli őket, hogy milyen segítséget kapnak gondjuk és problémájuk megoldásához.
Szerintem vannak nyomós érvek a mellett, amit itt képviselőtársaink elmondtak, Kovács Tibor és Göndör István. Én mégis azt gondolom, ma leginkább az a felelőssége a Háznak, hogy érdemben folytasson vitát arról, hogy az a javaslat, amit itt most képviselőtársaink beterjesztettek, hoz-e érdemi segítséget a devizahiteleseknek. Milyen garanciákat jelent arra nézve rövid, közép- és hosszú távon, hogy ilyen helyzetbe magyar emberek, magyar családok az elkövetkezendő időben ne kerüljenek, de mégis olyan szabályozást fogadjunk el, és ez valamennyi jogalkotó felelőssége, ami a mostani döntéshozatal következményeként nem lehetetleníti el a fiatalok helyzetét, akik az elkövetkezendő időben is szeretnének lakáshoz jutni, hitelhez jutni. Ennek marad-e reális pályája, elérhető, hozzáférhető hitelekkel, elérhető, hozzáférhető módon lakáshoz jutás, családalapítás segítése és támogatása révén?
Tehát én szívesen vagyok abban partner, hogy elmondjuk a kritikát, és teszünk erre javaslatot a vitában a benyújtott törvényjavaslathoz képest, de annak, hogy most visszanézzünk évekre, szerintem ennek ma sok értelme nincs, miközben, mondom még egyszer, képviselőtársaim állításait csak alátámasztani tudom.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés