DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nyilván nem most van itt az ideje, hogy különböző jogi kifejezésekről, terminus technicusokról beszéljünk, de azt hiszem, hogy fontos a vita kedvéért, hogy tisztán lássunk, hogy miről is van szó. Tóbiás képviselő úr beszélt elemi csapásról, beszélt vészhelyzetről.

Szeretném fölhívni a figyelmét arra, tisztelt képviselőtársam, hogy a "Vészhelyzet" az egy televíziós sorozat, itt viszont veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban. - Tóbiás József: Le is ülhetsz, István! - Dr. Ujhelyi István: Ez nem az a helyzet, hogy ezen viccelődni lehetne!) Azt hiszem, hogy az elemi csapás kategóriája sem állja meg a helyét, hiszen itt ipari katasztrófáról beszélünk és beszélhetünk, sajnos.

Azt hiszem, hogy a kormány szándékai tisztességesek, pontosan a közösség érdekében a nemzet javát szolgálják, és úgy érzem, meggyőződéssel vallhatom azt, hogy a nemzet támogatását bírhatjuk ebben a döntésben, tekintettel arra, hogy ez pontosan a közösséget, a nemzetet szolgálja. Önöknek és az önök elődeinek komoly tapasztalataik vannak történelmi múltjukból adódóan az államosítást illetően. A kormánynak nincsenek ilyen szándékai. (Dr. Vadai Ágnes: Ülj le!)

A kormánynak pontosan a demokratikus jogállami keretek között vannak fontos kötelezettségei, és ezt szeretné megtenni. Ezt szolgálja ez a törvénymódosítás.

Köszönöm szépen. A KDNP frakciója támogatja. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu