JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az első szó valóban a részvété. A részvété azok iránt az emberek iránt, akik hozzátartozóikat elvesztették a katasztrófában, akik sérüléseket szenvedtek, akik egy élet munkáját látták néhány perc alatt összedőlni, eltűnni ebben a vörösiszapárban.
A második szó természetesen a köszöneté, mindazoké, akik az elmúlt héten erejükön felül próbáltak meg dolgozni azon, hogy minimalizálják ezeket a károkat, amelyek történtek Kolontáron, Devecseren, Somlóvásárhelyen és a többi érintett településen. Azt gondolom, ők helytálltak mindannyiunk helyett ebben a katasztrófában, és reményt biztosítanak azoknak, akik elszenvedték ezt a katasztrófát.
A miniszterelnök úr négy feladatot fogalmazott meg a kormány részére. Ezek közül az egyik az, hogy érvényesítsük, hogy azok fizessenek az okozott kárért, akik azokat a károkat okozták. Nagyon örülünk, hogy e katasztrófa kapcsán a kormányzat kommunikációjában is megjelenik ez az elv. Ez azonban nem egy új felismerés. Ez a környezetvédelem egyik alapvető elve, "a szennyező fizet" elve. Kár, hogy egy ilyen katasztrófának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a parlamentben napirend előtt az országgyűlési képviselők a középpontba állítsák "a szennyező fizet" elvét.
(13.40)
Amikor nincs ilyen katasztrófa, akkor az Országgyűlés asztaláról lesöprésre kerülnek azok a javaslatok, amelyek a zöldadók, a termékdíjak, a környezetvédelmi bírságok és más eszközök alkalmazásával nemcsak ilyenkor, katasztrófahelyzetben, hanem a mindennapokban, percről percre képesek érvényesíteni, hogy a károkat azok fizessék meg, akik azokat okozták.
Miniszterelnök úr azt is mondta, hogy az üzem tevékenységének folytatása közérdek. Azt gondolom, hogy a MAL Zrt. üzemi tevékenységének folytatása nem közérdek. Közérdek az, hogy annak az 1100 embernek, akinek munkája volt ebben az üzemben és a hozzátartozóiknak, munkája legyen. Ha ez a munkahely egy ilyen szennyező, a környezeti normákat semmibe vevő és vélhetőleg környezeti okok miatt nem elfogadható ipari tevékenységet végző üzemben képződik, az nem közérdek. Az ő érdekük is az, hogy egy fenntartható, szolidáris gazdaságban találjanak munkát. Említette miniszterelnök úr, hogy a Mexikói-öböl vagy a tiszai ciánszennyezés katasztrófája áll mögöttünk. Számos hasonló esetre volt már precedens. Úgy tűnik, katasztrófák kellenek ahhoz, hogy átmenetileg odafigyeljünk azokra a problémákra, amelyeket vannak, akik a mindennapokban percről percre az asztalra tesznek, azokra felhívják a figyelmet.
Akik 2003-ban már felhívták a figyelmet, hogy a vörösiszap tározásának magyarországi rendszere nagyon súlyos környezeti és biztonsági kockázatokat hordoz, akik évekig dolgoztak azon, hogy egy szigorúbb európai vegyianyag-szabályozás lépjen életbe, nagyon kemény harcokat folytatva a vegyipari lobbival, amely szintén közérdekre, üzleti érdekre hivatkozott; akik tavaly, tíz évvel a miniszterelnök úr által említett tiszai ciánszennyezés után végre elfogadtatták az azt okozó veszélyes cianidos bányászati technológia betiltását, legalább Magyarországon - ezek a zöldek, a civil szervezetek, az aktivisták, akikre két ilyen katasztrófa között a most megrendült politikusok lekicsinylő megjegyzéseket szoktak tenni. Méregzöldnek nevezik őket, nem veszik komolyan a tevékenységüket, és különböző dehonesztáló megjegyzésekkel illetik őket. Évek óta arról beszélnek, hogy nem katasztrófákkor kell fölkapni a fejünket, hanem azon kell dolgozni, hogy meg tudjuk előzni ezeket a katasztrófákat. Ehhez pedig nem néha egy-egy felbuzdulás kell ilyen katasztrófákkor, hanem folyamatos, kitartó munka.
Végül "a szennyező fizet" elve mellett még egy elvre hadd hívjam föl a figyelmet, amely a környezetvédelem másik fontos alapelve, ez az elővigyázatosság elve. Előzzük meg a további hasonló katasztrófákat egy szigorú környezetvédelmi szabályozással. A jelenlegi helyzetben is a területen tegyünk meg mindent az egészségkárosodás megakadályozása érdekében, például kezdjük meg haladéktalanul annak a vörösiszapnak a begyűjtését, amelynek pora már terjeng a levegőben, a széljárás miatt egyenesen Ajkára hordja a nehézfémtartalmú és egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó port. Ez a munka halaszthatatlan a helyben élők egészségének megőrzése érdekében.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP frakciójában.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés