KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezető politikusai a választási kampányban 2010 júliusától radikális adócsökkentést ígértek. Ezt megelőzően, közel egy évvel ezelőtt a költségvetési vitában itt, a parlamentben Varga Mihály is és Orbán Viktor is azt mondta, hogy ne sokat bajlódjunk a költségvetés elfogadásával, mert hiszen, ha a Fidesz kormányra kerül, akkor azonnal visszavonja a költségvetést, ami a maga módján is abszurd dolog. De természetesen egyik ígéretét sem teljesítette a Fidesz.

Mi történt ezzel szemben? Az eddigi adómódosításokkal a jobbmódúaknak kedvező módon változtatták a szabályokat, illetve még a feketegazdaságot erősítő szabályokat is elfogadtak. Képviselőtársam éppen előttem szólt arról, hogy a közszolgálatban dolgozókat megbüntették egy 98 százalékos különadóval, ugyanakkor ez az adó nem vonatkozik azokra a gazdasági társasági vezetőkre, akiket éppen a Fidesz nevezett ki.

Eltelt október 8-a, a törvényben rögzített határidő, és a mai napig nem nyújtotta be a kormány a jövő évi adótörvényeket, tehát továbbra is csak lózungok hangzanak el a kormány képviselői szájából. Így elérkezett az idő, hogy megkérdezzük, hogy valójában mivel múlatta az időt a pénzügyi kormányzat, hogy nem volt ideje előkészíteni az adótörvényeket, és időben benyújtani a parlamentnek, hogy az érintettek időben megismerkedhessenek ezzel, és fölkészülhessenek rá, nemcsak a magánemberek, hanem az önkormányzatok is. Mennyi időre van még szüksége a kormányzatnak, hogy elkészítse és benyújtsa az adótörvényeket és a költségvetési törvényjavaslatot? Van-e egyáltalán a nemzetgazdasági miniszternek elképzelése arról, hogy mit tartalmaznak majd az adótörvények?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu