L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek, hiszen Cser-Palkovics András képviselőtársam minden lényegi dolgot kiemelt, én csak néhány aprósággal szeretném kiegészíteni mindazt, amit ő elmondott.

Nagyon fontos, hogy tisztázzuk azokat a vádakat, amelyeket már a törvény benyújtásakor is megfogalmaztak az ellenzék soraiból néhányan. Itt valóban nem arról van szó, hogy a közvagyon egy része ellenőrizhetetlen módon valamilyen láthatatlan szerv hatáskörébe fog tartozni, hanem arról van szó, hogy az állam az egyik zsebéből a másik zsebébe teszi át, ha tetszik, tehát a vagyon és a források változatlanul a közmédiumok rendelkezésére fognak állni, mint ahogy azt képviselőtársam is az előtt kiemelte. Tehát ez nagyon fontos, és ebből is következik az, hogy a közmédiumok függetlensége nem fog sérülni, azokat a vagyonelemeket, amelyeket eddig ők használtak, a jövőben is a közmédiumok fogják tudni használni.

Abból a koncentrációból, amelyre Cser-Palkovics András képviselőtársam is mint előterjesztő utalt az előbbi rövid felvezetésében, nyilvánvalóan következik az, hogy hatékonyabb gazdálkodásra lesz lehetőségük a közmédiumoknak is, hiszen ez a vagyoni koncentráció, amelyről beszélünk, a közmédia rendszerén belül valósul meg. Tehát még egyszer mondom, nincsen vagyonkivonás a rendszerből.

Képviselőtársam is utalt arra, hogy a jelenlegi rendszer rendkívül pazarló, ezt mi, akik a közmédiumokban valamilyen szinten dolgoztunk vagy a közalapítványokban kurátorok lehettünk, testközelből láttuk az elmúlt években, éppen ezért van szükség koncentrált és ésszerű gazdálkodásra. Azok, akik ilyen hasonló koncentrált rendszereket már közelről láttak működni, azok pontosan tudják, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben az együttes gazdálkodásban, tehát hogy például milyen előnyök lehetnek az ingatlannal történő közös gazdálkodásban. Utalok csak, mondjuk, a közös energiavásárlásban rejlő lehetőségekre, a gépkocsibeszerzésnél a közös flottaüzemeltetésre. Tehát nem arról lesz szó, hogy a jövőben, mondjuk, külön vásárol a Magyar Televízió, a Duna Televízió, az MTI, a Magyar Rádió autókat - párhuzamosságok vannak, kihasználatlan kapacitások vannak -, hanem egy flotta lesz, egy flottán belül központi beszerzéssel nyilvánvalóan sokkal kedvezőbb piaci feltételek között lehet kedvezőbb árakat kialkudni, és a felesleges párhuzamosságok felszámolása is azt fogja eredményezni reményeink szerint, hogy a meglevő gépparkot meg az esetlegesen később beszerzendő gépeket is sokkal jobb kihasználtsággal lehet működtetni.

Természetesen más eszközökre is igaz lehet ez, tehát jó pár olyan eszközbeszerzés lehetséges, meg olyan eszközkoncentráció lehetséges, amely önállóan, egy-egy közmédium esetében luxusnak tekinthető, de abban az esetben, ha egy koncentrált, ésszerű gazdálkodás valósul meg, akkor nagyon jó lehet a kihasználtságuk.

Tehát az eredmények, amelyekre számítunk a vagyonkezelő alap keretében történő vagyonhasznosítástól, az nyilvánvalóan egy stabilizált gazdálkodás a közmédiarendszer gazdálkodási függetlenségének a megőrzése mellett, sőt reményeink szerint a gazdálkodási függetlenség még nőni is fog, sőt tervezhetővé, átláthatóvá, ellenőrizhetővé válik. Ha egy közmédiumnak a működése tervezhetővé, átláthatóvá, ellenőrizhetővé válik, ha a gazdálkodási függetlenség nő, az nyilvánvalóan a közszolgálati műsorszolgáltatás és hírügynökségi tevékenység színvonalának az emelését is eredményezheti.

Képviselőtársam is utalt arra, hogy a Médiatanács köteles vagyongazdálkodási szabályzatot alkotni, és ami számomra, mint a kulturális bizottságban tevékenykedő politikus számára, és mint sokáig a rádióban és a televízióban is, irodalmi alkotóként is közreműködő számára különösen fontos, amire képviselőtársam az előbb utalt, hogy az a hihetetlen nagy archívum, amely a közmédiumok rendelkezésére áll, és nemcsak az archívumok, hanem a jelmez-, díszlet- és kottatárak is, ezekre elidegenítési tilalmat fogunk mindenképpen létrehozni, és ahogyan azt Cser-Palkovics András is jelezte, külön jogszabályban fogjuk generálni ezeknek a közkincsnek számító értékeknek a jövendő generációk számára történő megőrzését is.

Azt gondolom, ez egy olyan lehetőség, amellyel mindenképpen élnünk kell, amely a közmédiumok kiszámítható működését fogja eredményezni. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy éppen ezért szíveskedjenek támogatni ezt a határozati javaslatot. Abban bízom, hogy mindannyiunk számára gyümölcsöző eredményeket fog hozni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu