LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Mandur László kollégám utalt már rá, mások is, hogy egy folyamat betetőzésénél járunk éppen. Az előző törvény kormányzattól való függetlenségétől, szabadságától fosztotta meg a közmédiát, ez most megfosztja a vagyonától is.

Nem azzal van baj, hogy az archívum kerül közös nemzeti kezelésbe, ezzel mélyen egyetértek, és ezzel minden hozzászóló eddig egyetértett, különösen akkor, ha valóban, ahogy itt előrejelzés történt rá, elidegenítési tilalom is fog vonatkozni erre az archívumra. De nemcsak nemes lelkű motívumokból az archívum kerül itt valamifajta államosításra, hanem az ingatlanvagyon, és ahogy utalás történt, a díszlet-, jelmez- és kottatár is, és ennek nemcsak történelmileg értékes része. Ez bizony, az utóbbi például olyan, amit egy normál rádióban és egy televízióban mindennap használnak, nem véletlenül eddig még nem jutott ez senkinek eszébe a színházak vagy az operatársulatok vonatkozásban. Pedig lám, ha ez olyan ésszerű, akkor ott is nyilván valamennyi köztulajdonban lévő színház díszlettárát, jelmeztárát össze kellene vonni. Lehet, hogy ez egyszerű butaság, már bocsánatot kérek, nem akartam ilyen szót használni, lehet, hogy ez egyszerű csacsiság a törvény részéről, hogy nem választja külön ennek történelmi értékű és használatos részét; de az ingatlanvagyon lenyúlása mögött már nem tudok egyszerű csacsiságot föltételezni.

Ezen túlmenően valóban azt mondja a határozati javaslat, hogy a műsorkészítéshez, -szerkesztéshez szükséges vagyontárgyak ott maradnak, pontosabban - és a pontosítás azért is fontos - ezeknek a körét az új vezérigazgató és az új kuratórium határozza meg, illetve javasolja a Médiatanács alapjának. Kik is ők? Az új vezérigazgató onnan lesz, hogy a Médiatanács elnöke kettő darab jelöltet, hogy a bőség zavarával ne kínlódjon a kuratórium, terjeszt a kuratórium elé.

(0.00)

Tehát egyfelől azzal kell megállapodnia, akit ő nevezett ki, másfelől a kuratóriummal, amelynek elnökét szintén ő nevezi ki. Éles, kardhegyig menő vitára számítok annak a vagyonnak a meghatározásában, ami a Médiatanács alapjához kerül, és ami ott marad, de "szerencsére" még vitát sem engednek meg az ingatlanvagyon és az előbb említett díszlet-, jelmez- és kottatár vonatkozásában.

Mi a baj ezzel? Két baj van. Az egyik bajra Mandur László kollégám már utalt, valamilyen politikai autonómiája annak van, akinek van egy kis gazdasági mozgástere, mondom, nem archívuma, de gazdasági mozgástere, különben tényleg csak kézből lehet etetni, és erre azért gondolni kell, amikor ennek a médiának valamilyen szakmai vagy politikai autonómiáját állítjuk.

De van itt egy másfajta baj is, és ez már gazdasági természetű baj. Azt mondta az előbb Simon László kollégám - és a jóhiszeműségét tisztelem, tiszteletben tartom -, hogy egy így elvett, államosított, összevont vagyon módot ad egyrészt egy racionálisabb szolgáltatásszervezésre, másrészt nyugodjunk meg abban, ezt többen is mondták, hogy ez a vagyon voltaképpen ott marad a közszolgálat céljaira, harmadrészt pedig közös célnak mondják ki a kormánypárti hozzászólók - még egyszer mondom, tisztelem őket a jóhiszeműségért -, hogy így átláthatóbb lesz a gazdálkodás.

Vegyük sorra ezt a három szempontot, tisztelt képviselőtársaim! Azt mondja: racionálisabb a szervezés. Ehhez nem kellene átadni az ingatlanokat, az előző, már megszavazott törvény tudniillik erről már rendelkezik, hogy bizonyos működtetési feladatokat az alap lát el. Azt már megoldották vagyonlenyúlás nélkül is. Más kérdés, hogy az átláthatóságba vethető illúzióimat már akkor erősen lerombolta, hogy hogyan is rendelheti meg ezeket a közös szolgáltatásokat az alap: úgy, hogy ezek a beszerzések az előző törvény által ki voltak vonva a közbeszerzési törvény hatálya alól. Hát, az átláthatóság nagyobb dicsőségét szolgálja nyilván ez. Egyetlen értelmes magyarázat még nem hangzott el erre sem. De még egyszer, a racionálisabb szolgáltatásszervezésről az előző törvény már gondoskodott, ugyan nem átlátható módon, közbeszerzés nélkül.

A képviselőtársaim meg vannak nyugodva abban, hogy ez a vagyon a közszolgálat céljait szolgálja, az elvett vagyon a közszolgálat céljait szolgálja. Kérem szépen, akkor miért nem marad a közszolgálati létrehozott egységes közalapítványnál? Ha arra akarjuk fordítani, ami a közszolgálati médiumok működéséhez kell, akkor nem kell elvonni a Médiatanács alapjába, ami nemcsak a közmédiumok vagyonával és gazdaságával foglalkozik, akkor ott kellene hagyni közalapítványi vagyonban, nem feltétlenül az egyes részvénytársaságoknál.

Bocsánatot kérek, hogy nekem gyanús, hogy nem ez történik, hogy valami, amit a közszolgálatra akarunk fordítani, nem a közszolgálat számára létrehozott szervezetnél marad, hanem áttevődik egy kevésbé átlátható hatósághoz. Ráadásul, ha minden mindenkinél ott maradna, akkor ugyan mi célt szolgál az országgyűlési határozati javaslatban az a részletező passzus, hogy mit kell tenni, ha valaki egy vagyonrészt elad, elidegenít vagy más célra hasznosít? Hát ha minden ott marad, akkor miről beszélünk? Pontosabban nagyon sajnálom és szomorú vagyok, ha egyedül én vagyok olyan pletykafészek, hogy a fideszes médiaszakértők híresztelései hozzám eljutnak. De hát bocsánat, ebben a városban aki ezzel a területtel foglalkozik, már mind tudja, kétségbe vagyok esve, hogy csak a kormánypárti képviselők fülébe ne jutott volna el, hogy arról van szó, ami önmagában nem az ördögtől való, hogy minél többen költözzenek be a Magyar Televízió új székházába, és a három másik nem kis értékű ingatlan, egy Bródy Sándor utcai és két budai értékes ingatlan, vagy az, amelyik ezek közül felszabadítható, kerüljön eladásra. Hát ezt mindenki tudja, az önök emberei beszélik! Ez még önmagában nem volna tragédia, lehet, hogy többet mondanak, mint szabadna nekik. Megjegyzem, ez önmagában még nem volna tragédia. Miért ne lehetne egy helyre telepíteni, vagy legalábbis centralizálni az elhelyezését a közmédiumnak? Ez rendben van. Ez nem tragédia akkor, ha az eladásért kapott pénz, mondjuk, ott marad a Rádiónál vagy ott marad az MTV-nél, vagy ott marad a Duna TV-nél, de ez a fajta államosítás éppen ezt akadályozza meg.

Ráadásul ami külön aggaszt, de bízom az előterjesztő képviselő úr jó szándékában, és abban, hogy ez tényleg csak véletlen: az ilyen típusú vagyonrészek, értsd a drága ingatlanok esetében, ez a határozati javaslat nem írja elő a nyílt pályázatot. Lehet tehát meghívásos pályázat is. Nagyon sok rossz tapasztalat volt az ilyenekre, a mi kormányunk alatt is, az előző kormányok alatt is. Pusztán azt írja elő ez a mostani határozati javaslat, hogy akár egy meghívásos pályázat résztvevői között már legyenek egyenlőek a feltételek. Ez megint nem az átláthatóságot szolgálja, hogy ebben a törvényben, ha már valaki el akarja idegeníteni - és mondom, szolgálhat ez jó célokat is - ezt az ingatlanvagyont, akkor ezt megfelelő, átlátható feltételek között tegye.

Ami az átláthatóság önök által is igényelt szempontját illeti, nézzük meg, hogy ki tudja ezt a vagyongazdálkodást és az esetleges elidegenítést valóban ellenőrizni. Azt már Karácsony Gergely hozzászólásából is hallottuk, hogy a Médiatanács tagjai csak meglehetősen egyoldalúan; és csak azért térek ki erre a mai epizódra újra, mert itt először érhető tetten, hogy ennek mik a veszélyei: a Médiatanácsba kizárólag egyetlen párt delegálhatott, jelölhetett, javasolhatott tagokat. Még a KDNP is, amelyet én semmilyen növényi és koszorú jelzővel nem szeretnék ellátni, arra kényszerült, hogy a jelöltjét visszavonja. Nyilván ez a négy fiatalember volt a szakmailag legérettebb a széles szakmai merítésből, de mindenesetre itt tehát betekintés, legalábbis többpárti vagy civil szakmai betekintés nincsen.

De menjünk tovább! Az előző törvényből azt is tudjuk, hogy az alap, amely most a közvetlen gazdálkodási feladatokat végzi, hogyan is áll fel. Nos, kérem, az alap vezetői fölött a munkáltatói jogokat még csak nem is a Médiatanács kollektívája gyakorolja, hanem a Médiatanács elnöke egy személyben. Tehát arra még az a szerencsétlen négy ember, akit most odaküldtek önök, sem láthat rá, hogy az alapot kik és hogyan vezetik. Ó, de van felügyelőbizottság - mondhatnák önök - az alapnál, mint minden rendes cégnél. Van ám! Ki bízza meg a felügyelőbizottság tagjait? Lehetne hármat találni. Még csak nem is a Médiatanács, hanem megint a Médiatanács elnöke. Magyarán a Médiatanács elnöke embereit a Médiatanács elnöke emberei fogják ellenőrizni az átlátható gazdálkodás nagyobb dicsőségére.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Hölgyeim és Uraim! Tökéletesen elhiszem önöknek, már csak azért is, mert áldozatkészen itt ülnek velem együtt ezen az éjszakai órán, merthogy már másnap van, hogy önök valóban jóhiszeműen fogják fel azt a dolgot, hogy itt ezzel az ingatlanvagyonnal csupa nemes dolog fog történni, és semmilyen ingatlanbizniszre nincs kilátás. Mégis, a törvények arra valók, hogy a jóhiszeműség igazolására garanciákat alkalmazzanak. Ez a határozati javaslat és az előző törvény nem tartalmaz ilyen javaslatokat. Rendkívüli módon aggódom attól, hogy amíg önök velem együtt itt jóhiszeműen megpróbálják javítgatni, védeni vagy indokolni ezt a bizonyos jogszabályt, addig "a fiúk a bányában dolgoznak", és bizony már vannak, akik az ingatlanbizniszről, az ingatlanelidegenítés feltételeiről nem itt a parlamentben, de tárgyalnak, mert mi itt aztán soha többet erre a történetre rá nem fogunk látni.

Köszönöm szíves figyelmüket, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu