ELNÖK: Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a képviselő úr a képviselőcsoport nevében támogatja a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a T/1334/1. sorszámú javaslatom alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérést 307 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 43 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés tárgyalására és a határozathozatalra a mai döntéshozatalok sorában utolsó napirendi pontként kerül sor. A módosító javaslatok megtárgyalására felkérem a honvédelmi és rendészeti bizottságot.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom a jól látható többséget, tehát az Országgyűlés a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most, 15 óra 7 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Tisztelt Országgyűlés! Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez, "Büntetőadó jár a ki nem vett szabadságért?" címmel. Gúr Nándor képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés