ROGÁN ANTAL (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Próbálom nem kitölteni a 20 perces időkeretet, bár a téma kétségkívül nagy fontossággal és jelentőséggel bír.
Bizonyára önök is tudják, de azért nem árt a vitában soha emlékeztetni, hogy Magyarországon a lakáshitelezés történetének az elmúlt években elég komoly fordulópontjai voltak. 2002 előtt, az első polgári kormány idején létezett a támogatott kamatú forinthitelek, lakáshitelek intézménye. Ezek az államilag támogatott, kedvezményes kamatozású forinthitelek sok tízezer család számára tették lehetővé az otthonteremtést. A 2002-es választási kampánynak ez egy fontos témája volt, akkor minden induló párt azt hangsúlyozta, hogy ezek a kedvezményes kamatozású forinthitelek nagy jelentőséggel bírnak a magyar gazdaság életében, a magyar családok életében, fontosnak tartották a megőrzését, sőt a később győztes Szocialista Párt hangsúlyozta, hogy ennek kibővítését is.
Az előzetes választási ígéretekkel ellentétben sajnos nem kibővítették, hanem megszüntették 2002 és 2003 fordulóján a kedvezményes kamatozású lakáshiteleket. Ennek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag a magyar családok érdemben nem juthattak hozzá olyan kedvezményes lakáshitelhez, amely az otthonteremtést lehetővé tette volna. Az igény értelemszerűen létezett, így az igényre új pénzügyi termék jelent meg a piacon, az a pénzügyi termék, amit devizahitelnek neveztek el.
A devizahitelek elterjedése, én azt gondolom, hogy rendkívül veszélyes folyamat volt. Az a probléma, hogy annak idején a devizahitelek veszélyeire, a vele járó árfolyamkockázatra és egyéb kockázatokra senki, az akkori kormányzati tisztségviselők nem hívták fel a figyelmet. Ráadásul ne felejtsük el, hogy ennél súlyosabb dolgok is történtek. Gyakorlatilag pontosan azért, hogy a forinthiteleket kiváltsák valamivel, az akkori kormányok igazából ösztönözték a devizahitelek elterjedését, ösztönözték azzal, hogy gyakorlatilag semmilyen szabályozást nem alkottak. Én azt hiszem, hogy a két legnagyobb hibát, amit el lehetett egyáltalán követni, azt annak idején sorra követték el mind a kormányok, mind pedig a jegybank mostani vezetése.
A két legnagyobb hiba valahogy úgy hangzik, hogy először is engedték, hogy a devizahitelek konstrukcióit Magyarországon alapvetően svájci frank alapon terjesszék el. A svájci frank az egyik legkockázatosabb deviza. Mivel menekülő devizának számít, ezért természetesen mindig akkor van a svájci frankhitelekkel a legnagyobb probléma, amikor a világ pénzügyi rendszere válságba kerül, akkor a svájci frank árfolyama radikálisan emelkedik. Ezt a pénzügyi világ szereplői nagyon jól tudták, természetesen a kormányzat vezetői is nagyon jól tudták, erről a veszélyről azonban senkit nem tájékoztattak. Sőt, nemhogy tiltották volna vagy mérsékelték volna a svájci frank alapú hitelezést, még el is terjesztették és támogatták, pedig, mondjuk, az euróban történő hitelezés lényegesen kevesebb kockázatot jelentett volna, ha már devizahitelekről beszélünk.
A másik oldalról azt is szeretném leszögezni, hogy ezzel párhuzamosan elindítottak egy olyan folyamatot, amely a bankrendszer számára kedvező volt, az emberek számára viszont annál inkább kedvezőtlen. A svájci frank alapú lakáshiteleknek ugyanis alig 15 százaléka van referenciakamathoz kötve, 85 százaléka gyakorlatilag szabadon változó kamatozású hitelkonstrukció, ami mögött 3-6 hónapos lejáratú források húzódnak meg, fokozva ezzel a további kockázatokat, hiszen ezzel, hogy ilyen rövid kamatperiódusokat engedélyezett az akkori kormányzat, előidézte azt a helyzetet, hogy 3-6 havonta folyamatosan változott a kamatláb, és értelemszerűen nőtt az ügyfelek kockázata.
Ehhez kapcsolódott még az a probléma, hogy gyakorlatilag semmi olyan, a fogyasztókat védő hitelkonstrukció egészen 2009-ig semmilyen formában nem is létezett, ami az ügyfelek kiszolgáltatottságát mérsékelte volna. A bankok számára fönnállt az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége, gyakorlatilag minden díjat és költséget tetszésük szerint módosíthattak és változtathattak. Sem eszközökkel, sem pedig szándékkal nem rendelkezett sem az akkori PSZÁF-vezetés, sem a pénzügyi kormányzat, sem a jegybank, hogy ezt a tevékenységet korlátozza. Ennek lett az a következménye, hogy aztán egyre súlyosabb probléma alakult ki a deviza-lakáshitelek piacán.
Én azt gondolom, hogy ennek a problémának a rendezése többrétű kérdés természetesen. Először is én azt hiszem, hogy azt senki nem mondhatja, és ezt alapelvként leszögezhetjük, hogy nincs mód arra, hogy az állam azok helyett átvállalja a hiteleket, akik annak idején felvették. Itt természetesen felelősek azok a kormányok, akik ezt engedték, akik az ezzel kapcsolatos kockázatokra nem hívták fel a lakáshitelt felvevők figyelmét, de ettől még természetesen a lakáshiteleket vissza kell fizetni.
Én azt gondolom, hogy ami ma a kormányzat számára rendelkezésre álló eszköz, az elsősorban kétirányú és kétrétű, egyik oldalról segítség a valóban bajba jutottaknak, tehát a gyakorlatilag csőd szélére kerülteknek. A kormány akciótervében szerepel ezzel kapcsolatos pont. Ugye, első lépés természetesen a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása volt, illetve kiterjesztése a jövő év tavaszáig, és amíg a kilakoltatási moratórium tart, ebben az időszakban kell kidolgozni a nemzeti eszközkezelő társaság alapjait és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat. Bízom benne, hogy ezeket a késő ősz folyamán legkésőbb a parlament tárgyalni tudja, és majd elfogadni.
Ezzel párhuzamosan azonban szükség van a lakáshitelt felvevők kiszolgáltatottságának a jelentős csökkentésére.
(19.20)
Erről szólt az a nyolc pont, amit a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja megfogalmazott, és a tisztelt Országgyűlés elé terjesztett. A nyolc pontot illetően elkezdtünk tárgyalásokat részben a Bankszövetséggel és természetesen a hitelkárosultak, a hitelfelvevők érdekképviseleteivel. Természetesen mindenünnen más-más igények fogalmazódtak meg, a Bankszövetség túl soknak, a hitelfelvevők pedig bizonyos pontokon kevésnek találták a javaslatainkat, de én azt gondolom, hogy egy értelmes kompromisszumot sikerült kialakítani azon törvényjavaslat formájában, amely most az Országgyűlés elé került. Ez gyakorlatilag az eredeti nyolc pontunkat, amelyet most felsorolnék, szinte teljes egészében tartalmazta: az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát az ügyfél számára hátrányos esetekben, az önkényes kamatemelés tilalmát, a középárfolyam kötelező alkalmazását, az ügyfél kérésére a hitel ingyenes előtörlesztésének lehetővé tételét, kérelem esetére az ingyenes futamidő-hosszabbítás lehetőségét, a tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntetőkamat, késedelmi kamat, egyéb extra díj és költség felszámításának tilalmát, valamint az igazságosság érdekében azt, hogy a fenti intézkedések nem terjedhetnek ki alapvetően üzleti célú befektetésekre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a nyolc pontból az egyiket, az úgynevezett tiszta lappal indulás jogát - vagy a walk away right, ahogy azt angolul mondják - szerettük volna megvalósítani angolszász mintára, bár az angolszász helyzethez képest korlátozottabban a magyar jogrendszerben, hiszen mi nem az elvonulás lehetőségéről, hanem gyakorlatilag a tiszta lappal indulás jogáról beszéltünk. Tehát csak akkor tettük volna ezt lehetővé, ha a bank az, amely egyébként a hitelt felmondja, és nem akkor, ha az ügyfél az, aki úgymond a törölközőt ebben a formában bedobja, hogy ezt a klasszikus kifejezést használjam. Ez komoly problémákat okoz ma a magyar bankrendszerben. Egyéni képviselőként nem áll a rendelkezésünkre azon mennyiségű információ, amely ahhoz szükséges, hogy megítéljük, hogy ez ténylegesen jár-e tartalékképzési követelményekkel több száz milliárdos nagyságrendben, vagy sem.
Azt gondolom, ezt a vizsgálatot a pénzügyi kormányzatnak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének el kell végeznie és a nemzeti eszközkezelő társasághoz kapcsolódóan még van lehetőség a vizsgálat elvégzése után, erre a pénzintézeti törvény lehetőséget nyújt, hiszen lehetővé tette, és ha jól tudom, a PSZÁF ezt el is indította, hogy rendkívüli adatszolgáltatást kérjen a bankoktól a teljes hitelmennyiségre vonatkozóan. Ennek megítélése után van lehetőség, hogy az eszközkezelő társaság kapcsán esetleg visszatérjünk a tiszta lappal indulás jogának valamilyen értelmű megfogalmazására. Ezt azonban a mostani törvénycsomagban ezzel a tartalékképzési kockázattal kalkulálva végül is nem szerepeltettük, de a nyolc pontból hetet a törvénycsomag teljes egészében tartalmaz.
Itt szeretnék leszögezni néhány alapvető alapelvet. Miközben megfogalmaztuk ezt a törvényjavaslatot, szem előtt tartottunk két dolgot. Az egyik az, hogy a hiteleket természetesen vissza kell fizetni, a másik oldalról pedig azt is szem előtt tartottuk, hogy a magyar jelzálog-hitelezés rendszerére szükség van. Amennyiben az építőipart serkenteni akarjuk, a lakásépítések gyakorlatát el akarjuk indítani, akkor olyan szabályokat kell meghonosítani a pénzintézeti törvényben, valamint természetesen a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló törvényjavaslatban, amely hosszú távon tartható és kiszámítható, biztonságos jelzálog-hitelezést tesz lehetővé egyébként a pénzintézetek számára is.
Viszont azt gondolom, a megfogalmazott javaslatok egyértelművé teszik végre azt, hogy az ügyfelek kiszolgáltatottsága megszűnik. Jelentős előrelépés ez az úgynevezett banki etikai kódexhez képest, amely egyik oldalról csak a bankok egy részére volt kötelező, másrészt kivételek ilyen óriási mennyiségét foglalta magában, tehát nem az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmáról szólt, hanem én inkább azt mondanám, megfogalmazta azon kivételek mennyiségét, amikor ezt meg lehetett tenni. Most inverzen fogalmaztuk meg, tehát ez arról szól, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás a lakáshitelek esetében teljes egészében tilos, hogy a törvényjavaslat megfogalmazását idézzem: "egyoldalú szerződésmódosítás esetén", tehát az egyik oldalról ha pénzügyi intézmény lakáscélú kölcsönszerződést vagy pénzügyi lízingszerződést kötött, akkor gyakorlatilag az ügyfél számára ez kedvezőtlenül nem módosítható, és amennyiben ezt mégis megtennék, akkor az ebbe a bekezdésbe ütköző szerződésmódosítás semmis. Ez elég erős jogszabályként bekerül a Hpt.-be, ráadásul mellé hozzátesszük azt, hogy egyetlenegy kivétel lehetséges ez alól.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az eddigi jogszabályok lehetővé tették a díjak és a költségek emelését. Lehetővé tették az infláció mértékével mindenképpen, hiszen ez benne szerepelt. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezen díjak és költségek számossága elég nagy, sőt ezek közül jó néhányat a magyar jogszabályok a teljes hiteldíjmutató részeként kezelnek, például a kezelési költség ilyen; kamatszerűnek számít. Mi ezek esetében is teljes emelési tilalmat vezetünk be, tehát a kezelési költség, semmilyen díj és költség az infláció mértékével sem emelhető. Azt gondolom, ez nagyon fontos előrelépés, mert ez egyben ösztönzi a magyar bankrendszert abba az irányba, hogy egyébként ami kamat, azt nevezzük is nevén, és ne próbáljuk meg elnevezni négyféleképpen, ötféleképpen, és aztán kifizettetni az ügyféllel.
A kamat esetében, természetesen a kamatnak nevezett kamat esetében lehetővé teszi a jogszabály a módosítást, de azt gondolom, nagyon szigorú feltételekhez köti, és e szigorú feltételeket ráadásul kormányrendeletben kéri a törvényjavaslat rögzíteni. Azt gondolom, erre a kormánynak és a PSZÁF-nak legyen kompetenciája. Gyakorlatilag a kamatemelést engedélyeztetni kell. Tehát innentől kezdve nem az a helyzet, hogy vizsgálni lehet, hogy jogos volt-e vagy sem, hanem engedélyeztetni kell. Azt gondolom, ez egy fontos előrelépés az eddigi rendszerhez képest is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezenkívül egy nagyon fontos előrelépés a középárfolyam kötelező alkalmazásának a bevezetése. Ráadásul szeretném jelezni, hogy ki is fogjuk egészíteni egy módosító indítvánnyal még az általunk benyújtott törvényjavaslatot, hogy a középárfolyamot természetesen nemcsak a havonta esedékes törlesztőrészletekkor, hanem az előtörlesztés esetében is, bármilyen végtörlesztés esetében is ugyanúgy kötelező alkalmazásra írjuk. Azt gondolom, ez egy fontos előrelépés. Eddig ebben a bankok számára a trükközés lehetősége megvolt. Ez a devizahitelek esetén, azt hiszem, azért nem tisztességes eljárás, mert itt nem egyszerűen egy devizavételi, -eladási ügyletről beszélünk, ahol a banknak csak az az egyetlen kizárólagos haszna van, a bank már megkeresi a maga pénzét a kamaton, a kölcsönzésen keresztül. Szükségtelen, hogy gyakorlatilag egy újabb formán keresztül vegyen le az ügyfélről úgymond pénzösszeget, hogy megint csak ilyen póriasan fogalmazzak; ez a helyzet, hogy mi azt gondoljuk, nincs lehetőség arra, hogy a bank két- vagy háromféle formában is keressen pénzt. A tisztességes eljárás az, hogy ha kölcsönt nyújt, akkor ami neki költsége, az térüljön meg a kamaton keresztül, és értelemszerűen az árfolyam alkalmazásán keresztül ne legyen módja arra, hogy egyébként maga újabb haszonra tegyen szeret. Ezért vezetjük be a középárfolyam teljes körű és kötelező alkalmazását. Ez jó néhány, az átlagos banki hitelek esetében akár több ezer forintos csökkenést is eredményezhet a törlesztőrészleten belül.
Az ügyfél kérésére bizonyos esetekben lehetővé tesszük a hitel ingyenes előtörlesztését. Felhívnám a tisztelt képviselőtársaimat két korlátra. Egyrészt a jelzáloglevéllel fedezett hitelek esetében nyilvánvalóan van költsége az előtörlesztésnek, a másik oldalról pedig azt is szeretném leszögezni, hogy az is természetesen egy helyzet, hogy az Európai Uniónak is van egy olyan normatívája, előírása, amely egyébként szabályozza, hogy a jelzáloglevéllel fedezett hitelek esetében nagyjából milyen mértékig lehet költségeket felszámítani. Eddig a magyar szabályozás ennek a felső plafonján volt, most ezt levisszük az alsó plafonjára, gyakorlatilag a felére. Azt gondolom, ez már egy komoly előrelépés összességében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakorlatilag a jelzáloglevéllel fedezett hiteleknél az előtörlesztés, illetve a végtörlesztés költsége a felére esik, a másik oldalról viszont minden hitelnél, a jelzáloglevéllel fedezett hiteleknél is lehetővé teszünk ingyenes előtörlesztést, egy alkalommal a futamidő alatt mindenképpen, illetve lehetővé tesszük a futamidő vége felé, amennyiben egy év vagy annál kevesebb idő van hátra a futamidőből. Tekintettel arra, hogy az átlagos hitelfutamidő körülbelül 7 év, azt gondolom, ez a szabály ebben a formában a jelenlegi hitelállomány nagyjából egynyolcadára igaz. Természetesen az általános egyszeri futamidő alatti ingyenes előtörlesztés lehetősége minden hitelre vonatkozik.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik: a futamidő-hosszabbítás esetében szeretnénk elérni azt, hogy az egyik oldalról a futamidő-hosszabbításnál egy olyan szabály kerüljön bevezetésre, amely a futamidő-hosszabbítást ingyenesen teszi lehetővé. Eddig a banki gyakorlat az volt, hogy lehetővé tettek futamidő-hosszabbítást, de költségeket számítottak fel ezzel kapcsolatban. Mi azt gondoljuk, hogy ezt nem ildomos megtenni.
Még egy szigorú szabályt bele fogunk foglalni a törvényjavaslatba, ez módosítóként kerül a tisztelt Ház elé.
(19.30)
A futamidő-hosszabbítást nemcsak ingyenesen tesszük lehetővé, hanem az ügyfél kérésére azt egyébként meg is kell tenni. A banknak csak arra van lehetősége, hogy abban alkudozik az ügyféllel, hogy az egyébként milyen hosszú időre vonatkozzon.
Tisztelt Képviselőtársaim! A tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntetőkamat, késedelmi kamat, egyéb extra díj és költség felszámításának a tilalmát pedig abban a formában szeretnénk bevezetni, hogy a hitel felmondását követő 90. nap után egyébként nincs lehetőség másra, csak az ügyleti kamatnak a felszámítására. Én azt gondolom, ez szintén egy nagyon fontos előrelépés. Ne felejtsük el, hogy eddig gyakorlatilag mód volt arra, hogy a büntető- és késedelmi kamatokon keresztül akár másfélszeresére is föl tudott nőni a hitel valódi összege, és ez komolyan veszélyeztethette, mondjuk, egy lakás vagy éppenséggel egy ház értékét, lehetővé tette a bank számára annak későbbi elvitelét. Az, hogy ezt korlátozzuk, nyilvánvalóan a bankokat is ösztönzi arra, hogy egyébként alkalmazzák az ügyfelek széles köre számára azokat az alternatív megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a hitelek átütemezését, a banki fizetésképtelenségi problémák megoldását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyvalamire szeretném felhívni a figyelmet. Mi a javaslatunkat alapvetően a lakáshitelekre fogalmaztuk meg, hiszen a legnagyobb veszély azokat fenyegeti, akiknek a lakását viszik el a feje fölül. Mi azt gondoljuk, hogy ezen túlmenően persze a hitel- és pénzintézeti törvény több más ponton történő módosítására szükség van, ezeket azonban a kormány készíti elő, és azt gondolom, hogy van lehetőség arra, hogy késő ősszel vagy a tél folyamán a parlament elé kerüljenek. Gondolok itt olyan szabályozásokra, mint a kamatperiódusok hosszának a szabályozása, az átlagos 3-6 hónap helyett akár egy évre kiterjedően. Ez azonban egyrészt olyan pénzintézeti adatszolgáltatási kötelezettséget, olyan egyeztetési kört igényel, ami, mondjuk, nem oldható meg egy egyéni képviselői módosító indítvány keretén belül. Itt várjuk és fontosnak is tartjuk, hogy a hitel- és pénzintézeti törvény további módosítását a kormány készítse elő, és majd terjessze a parlament elé.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezen felvezetés után arra szeretném kérni önöket, hogy ha lehet, akkor támogassák, hogy ez a törvényjavaslat minél hamarabb elfogadásra kerüljön a tisztelt Házban, hiszen bevezetése 800 ezer lakáshiteles számára jelenthet majd a problémáik esetén érdemi enyhítést.
Szeretném leszögezni azt is, hogy a hatályba léptetés szabályainál próbáltunk a lehető leggyorsabb szabályokhoz igazodni. A legtöbb szabály 30 nap után életbe lép, vannak azonban olyanok, amelyekhez 45 nap szükséges. Itt szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy azért egy bank nemcsak élő munkaerő, hanem informatika is, ahol az informatikai rendszer átállítására van szükség, ott a létező legrövidebb határidőt próbáltuk meg megfogalmazni. Itt azonban, azt gondolom, 45 napnál rövidebb időt megfogalmazni nem lenne reális. Ezt szem előtt tartva léptettünk életbe két hatályba léptető rendelkezést.
Mivel hallottam már olyan kérdést képviselőtársaimtól, hogy hogy van az, hogy a törvényjavaslat egyik nap hatályba lép, másik nap hatályát veszti, itt szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy itt alapvetően egy salátatörvényszerű megoldást hoztunk be. Ez azt jelenti, hogy meglévő törvényeket módosítunk, és a meglévő törvénymódosítások hatályba lépnek, de azzal egyébként beépülnek a jelenlegi törvények keretébe, és így épülnek be a jogrendszerbe. Ez tehát csak egy jogtechnikai megoldás, ami, arra kérek mindenkit, hogy senkit ne vezessen félre. Itt a 30 és a 45 napos hatálybalépés az egyes paragrafusoknál az irányadó. Ennek megfelelően, ha a Ház ezeket október végéig megtárgyalja, akkor van lehetőség arra, hogy november 30-ával, illetve december 15-ével ezek a jogszabályok tényleg életbe is tudjanak lépni.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés