SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár egy nő az alkotmány értelmében megválaszthatja, hogy hol és hogyan kívánja világra hozni a gyermekét, a magyar állam nem teremt megfelelő körülményeket az intézeten kívüli, szaksegítséggel zajló szüléshez, miközben az ebben közreműködő szakemberek ellen elfogadhatatlan boszorkányüldözés folyik, rendőrök viszik el a bábákat.
Az LMP tiltakozik az ellen, hogy a kormány csupán rendészeti kérdésként kezeli az intézményen kívüli szülés ügyét. Az Országgyűlés alkotmányos mulasztása, hogy az intézeten kívüli, szaksegítséggel való szülés jogi, finanszírozási, intézményi és oktatási kereteit nem teremtette meg.
A magyar egészségügy a várandós nőt betegként kezeli, a szülést pedig egyre inkább sebészi beavatkozásként. Az önök által megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet adatbázisa szerint egyes kórházakban 40-50 százalék közötti a császármetszések aránya, miközben a születések 90 százaléka kísérhető lenne otthoni vagy pedig intézményen kívüli, megfelelő körülmények között.
Európa számos országában a várandós nők jelentős részét elsődlegesen bábák gondozzák. Például az Egyesült Királyságban 60 millió lakosra mindössze 1000 szülészorvos, viszont 35 ezer bába jut. Ez azt jelenti, hogy ezek az intézmények komoly terhet vesznek le az állami ellátórendszer válláról, tehát érdemes itthon is megteremteni ennek a feltételeit.
Rosszul tesszük, ha csupán a folyamatban lévő büntetőperek alapján ítéljük meg a helyzetet. A nemzetközi vizsgálatok szerint a szaksegítség jelenlétében lezajló otthonszülések esetében jelentkező csecsemőhalandóság nem nagyobb, mint a tervezett kórházi szülések esetében. Eközben ugyanakkor az otthonszülések esetében kisebb mértékűek bizonyos komplikációk és szövődmények.
A baba élete szempontjából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az jelent kockázatot, ha a szülésnél jelen lévő személy... Lejárt az időm, elnök úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés