TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Remélhetőleg az ön által fölvetett aggályokra ez a széles körű vizsgálat, amelyet a kormány kezdeményezett, minden tekintetben - szakmai, büntető és egyéb felelősség tekintetében is - választ fog adni. Az pedig, hogy a jövőben hogyan csináljuk, rajtunk fog múlni, parlamenti képviselőkön, hiszen az elénk kerülő törvényjavaslat vélhetően jövő év tavaszán az országgyűlési képviselők jóváhagyásával fog megszületni, és arra kérem önt is és minden szakembert, minden felelősséget érző embert, hogy vegyen részt majdan az új katasztrófavédelmi rendszer, a törvény megalkotásában.

Egy olyan törvényt kell létrehoznunk, hogy az ilyen események, amelyek az utóbbi időben bekövetkeztek Magyarországon, de különösen a vörösiszap-katasztrófa soha többet ne fordulhasson elő, hiszen olyan jogszabályokat, olyan törvényt kell megalkotnunk közösen, amely ezek létrejöttét, kialakulását egyszerűen lehetetlenné teszi, mert a szigorú szabályok ezt nem fogják lehetővé tenni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu