TUKACS ISTVÁN, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottság kisebbségi véleményét megfogalmazók arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a különleges szabályok alkalmazásának nem a választási év az igazi oka. Nem a választási év az igazi oka, hiszen választási években is működött az a szabályozás, amelyet az előterjesztő gazdasági bizottság indítványa megváltoztatni kíván. Működött, és az adótörvények előkészíthetőek voltak, kihirdethetőek voltak, és életbe is léphettek.

A kisebbségi véleményt megfogalmazóknak világos álláspontja volt az, hogy jelen pillanatban a kormány nem végezte el azt a munkát, hogy az adótörvények beterjeszthetőek legyenek, ezért az időpontokat kívánja módosítani. A kisebbségi véleményt megfogalmazók Rogán elnök úr most elmondott indokolását nem ismerték, de bizonyára megengedik nekem így utólag is azt, hogy cáfoljam ezt a logikát.

(22.00)

Ha ez a javaslat lehetőségeket nyit arra, hogy hosszabb ideig tárgyalja a Ház az adótörvényeket - márpedig az elnök úr azt mondta -, akkor ez nemcsak választási évben fontos a képviselők számára, hanem minden évben fontos, ezért tehát, ha ezt a logikát végigvitte volna az elnök úr és a gazdasági bizottság, akkor minden évre, és nem csak a választási évre megadta volna ezt a lehetőséget a parlamentnek.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ezért tehát meg kell hogy erősítsem a kisebbségben lévőknek azt a véleményét, amelyet a számvevőszéki és költségvetési bizottságban megfogalmaztak, hogy tulajdonképpen egy jelenlegi előkészítetlen adópolitikai és adótörvényi helyzetet próbál meg a kormány a határidők tologatásával valamilyen módon orvosolni. Jelzem, hogy a választási év azért nem is befolyásolhatja ezeket a munkákat, mert normális esetben az történik, hogy a választások lebonyolítása után a parlament elkezdi a munkáját, és azért az áprilisi-májusi idő elég távol van ahhoz, hogy adótörvényeket őszre elő lehessen készíteni. Ebben semmi nem gátolta volna meg a jelenleg többségben lévőket.

Ezért tehát, tisztelt Ház, hadd foglaljam össze a kisebbségben maradtak véleményét, hogy egy-egy ilyen aktuálpolitikai módosításnak nem feltétlenül az az eredménye, hogy a parlament jut könnyebb helyzetbe - ha könnyebb helyzetbe jutna, ezt mindig meg kellene tenni, és minden évben -, hanem az, hogy van most egy olyan helyzet, amelyben az adótörvények éppen a feladat nagysága miatt előkészítetlenek, ezért a kormánytöbbség időt kért magának.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu