DR. FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök, úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gerald Durrell, a nagyszerű zoológus írja egy helyütt: "A világ különleges és bonyolult, akárcsak a pók hálója. Ha megérinted egy fonalát, remegése végigfut az összes többi szálon. Mi nemcsak megérintjük a hálót, hanem bele is szakítunk. Igen, mi, emberek nem vesszük elég komolyan a minket körülölelő világ törvényeit." Sajnos, ma komoly aktualitása van e mondatnak, hiszen nap mint nap látjuk, miként sérül a természet ép szövete, mit és hogyan rombol az emberi mulasztás. Csak a bölcs belátás vezethet oda, hogy elébe menjünk a még elkerülhető bajoknak, hogy biztosítani tudjuk környezetünk és saját életünk létének feltételeit. Ebben a felelősségben valamennyien osztozunk, de reánk, akik jogszabályokkal befolyásolni tudjuk a minket körülvevő világ, ezen belül leginkább a társadalom működését, különösen nagy felelősség hárul.

Sokat beszélünk különböző összefüggésekben a fenntartható fejlődés fogalmáról. A fenntartható fejlődés olyan fejlődési folyamatot jelent, amely anélkül elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy csökkentené a jövendő generációk arra való képességét, hogy azok is kielégítsék saját szükségleteiket. Ez a meghatározás az ENSZ 1987-es jelentésében szerepelt. Az egyik legsúlyosabb tényező, amit le kell küzdeni, a környezet elhasználódása. Ezt a természetmentő folyamatot azonban úgy kell véghezvinni, hogy közben ne mondjunk le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség és az igazságosság igényeiről. Ennek az Európai Unió által is vallott fenntarthatósági elvnek jegyében született az a törvényjavaslat, amit most elfogadásra ajánlok képviselőtársaimnak.

Tisztelt Ház! Magyarország teljes energiaszükségletének, energiafelhasználásának mintegy egyharmadát a közlekedés produkálja, és ennek jelentős hányadát is üzemanyagként a járművek használják el. Ezért a bioüzemanyagok fenntarthatósági követelményeiről szóló törvényjavaslat célja nem lehet kevesebb, mint a forgalomba hozott motorbenzin és dízelgázolaj megújuló, biológiai eredetű komponenseire vonatkozó előírások megállapítása, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyiségének nyomon követését és mérséklését célzó mechanizmus bevezetése.

A bioüzemanyagok fenntarthatósági kritériumait két, a hazai jogrendbe átültetésre kerülő európai közösségi irányelv is tartalmazza. Jelen törvényjavaslat ezekkel összhangban, a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának ösztönzését szolgálja olyan feltételek előírásával, amelyek garantálják a bioüzemanyag előállítása és használata során a teljes életciklusra számított üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését.

A törvényjavaslat hazai hatóköre rendkívül sokrétű, hiszen közvetlenül érinti a bioüzemanyagok alapanyagát megtermelő mezőgazdaságot, közvetve befolyásolja a forgalomba hozott üzemanyagok minőségét és az üzemanyag-fejlesztés irányait. Mindamellett kihat még a járműtechnikára is, amint ezt a már ma is forgalmazott, tetszőleges arányú bioetanol-benzin keveréket használni képes gépkocsik száma is mutatja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat nemzetközi összefüggéseit tekintve is jelentős. Az Európai Unió állam- és kormányfői megállapodtak a klíma- és energiacsomag keretében, hogy a Közösség 2020-ig egyoldalúan vállalja az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentését. Az EU a vállalást kész immár 30 százalékra növelni, amennyiben a 2012-t követő időszakra vonatkozó átfogó egyezmény keretében a többi fejlett ország is összehasonlítható kibocsátáscsökkentésre kötelezi magát, és a fejlődő országok felelősségüknek és képességeiknek megfelelően szintén hozzájárulnak a klímavédelemhez. A célok teljesítéséhez valamennyi gazdasági ágazatnak hozzá kell járulnia.

Magyarországon a kibocsátott üvegházhatású gázok több mint 10 százaléka a közúti közlekedés üzemanyagainak elégetése során szabadul fel. A közlekedés fenntarthatóvá tételét szolgáló intézkedések széles köre, ezen belül műszaki-szervezési szabályozással elérhető üzemanyag-takarékosság, valamint a bioüzemanyagok használata mérsékelheti a közlekedési eredetű üvegházhatású gázok kibocsátását. Az üzemanyagok teljes életciklusa során felszabadult környezetszennyező gázok mennyiségének ellenőrzése és mérséklése ugyancsak segíthet abban, hogy azok mennyiségét a közlekedés üzemanyagainak dekarbonizálása révén csökkentsük. Mindezek értelmében e törvényjavaslattal Magyarország mint az Európai Unió tagállama vállalja, hogy 2020-ra a közlekedésben felhasznált energia 10 százaléka fenntartható módon előállított, megújuló energia lesz. De kötelezettséget tartalmaz a törvényjavaslat az üzemanyag forgalmazói számára is. Ez annyit jelent, hogy az üzemanyag egységnyi energiatartalmára vetített üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ra jelentősen csökkenteniük kell.

A XXI. században a világ visszatér az emberiség létének alapjaihoz, újból a termőföld, a víz, az élelem, az energia és ezen belül már a megújuló energia válik fontossá. A kormány a környezetvédelemben is érvényre kívánja juttatni a nemzeti egység akaratát, előtérbe helyezi a közjó szolgálatát. A megújuló energiák felhasználása a közlekedésben nemcsak a környezet kíméletét jelenti, hanem hozzájárul a gazdaság talpra állításához, a munkahelyteremtésen keresztül pedig a foglalkoztatottság növeléséhez. Könnyű átlátni, hogy a bioüzemanyag iránti igény megrendelést jelent az üzemeket létrehozó építőipar, a technológiai berendezéseket gyártó gépipar számára is. A megújuló energiák közlekedési hasznosítása összhangban van a kormányprogramnak a káros környezeti kibocsátások csökkentésére, a humán erőforrás védelmére vonatkozó vállalásaival is.

A bioüzemanyagok alapját képező mezőgazdasági termények jelenleginél hatékonyabb agrármarketingje és az összehangolt piacpolitika fontos eszköz lehet a gazdák jövedelmének növelésében éppúgy, mint a külső és belső kereslet növelésében, bővítésében. A bioüzemanyagok fejlesztése, hatékony gyártása és felhasználása felértékeli a kutatás-fejlesztés, az innováció szerepét is, teret nyújt a kreatív iparági kezdeményezéseknek, és áthullámzik az oktatás, a környezettudatos nevelés irányába. Bizony mindnyájunknak át kell formálni gondolkodásunkat, hiszen a XXI. század alapvetése, hogy a természetet nem felélni kell, hanem vele összhangban, annak részeként élni.

Ugyan nem ennek az előterjesztésnek a témája, de azért szeretném jelezni, hogy a kormányzat a továbbiakban is kiemelten kezeli a megújuló energiaforrások más formáit is. Éppen ezért készül jelenleg is az a nemzeti megújuló cselekvési terv, amelyet hét szakmai megbeszélésen és széles körű szakmai fórumon egyeztetett már a Fejlesztési Minisztérium, illetve a Magyar Energia Hivatal.

Tisztelt Ház! Összefoglalva azt mondhatom, hogy a törvényjavaslat Országgyűlés általi elfogadása lehetővé teszi az ágazati szabályozás további kibontását, a pontos célértékek EU-követelményekkel összhangban álló meghatározását. Megteremti a stabil és kiszámítható jogi környezetet a fenntartható módon előállított bioüzemanyagok magyarországi terjedéséhez és a bevezetőben említett durrelli kép nyomán az eltépett ökológiai háló foltozásához. Kérem tehát a tisztelt Házat, hogy a T/1243. számú törvényjavaslatot megvitatni és vonatkozó jobbító szándékú javaslataikat megtenni szíveskedjenek.

Köszönöm figyelmüket, elnök úr, köszönöm a türelmét. (Szórványos taps a koránypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu