DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Államtitkár Urak! Engedjék meg, hogy rövid áttekintést adjak a Gazdasági Versenyhivatal feladatáról és elmúlt évi munkájáról, amelyről a benyújtott éves beszámolómban kimerítően is tájékoztattam az Országgyűlés tagjait. Ez az a beszámoló, amelyet benyújtottam önöknek.

Az 1990-ben megalapított Gazdasági Versenyhivatal a gazdasági verseny legfőbb őre Magyarországon. A hivatal legfontosabb jellemzői és felépítése lényegében az alapítás óta változatlanok. A tevékenységében, jogalkalmazási gyakorlatában húsz éve stabil, előre meghirdetett és átlátható elvek alapján működő, ezért hiteles, a jogállamot erősítő Versenyhivatal a tiszta versenyért, a fogyasztók szolgálatában működik.

A GVH-nak a piacgazdaság működésében betöltött szerepe, hogy a köz érdekében a hosszú távú fogyasztói jólétet és így a versenyképességet is növelő módon érvényt szerezzen a hatáskörébe tartozó versenyjogi rendelkezéseknek; a rendelkezésére álló eszközökkel támogassa a versenyt, vagy ahol ez nem lehetséges, illetve nem a legjobb eredményt adja, elősegítse a versenyt megteremteni vagy pótolni hivatott állami szabályozás kialakítását.

A Versenyhivatal munkája során gyakran szembesül piaci kudarcokkal. Ilyen esetekben szabályozási megoldásokra tesz javaslatot az Országgyűlésnek, a kormánynak vagy az egyes önkormányzatoknak.

A Versenyhivatal működése és így az általa követett versenypolitikai és fogyasztóvédelmi elvek érvényesülése három pilléren nyugszik. A hivatal versenyfelügyeleti munkája során eljárásokban vizsgálja a piaci szereplők viselkedését, és szükség esetén megállapítja a vizsgált magatartás jogellenességét, azt szankcionálja a versenytörvény által meghatározott keretek között.

A Versenyhivatal ezen tevékenységéről lehet talán a legtöbbet hallani, hiszen a döntések nyilvánosak, azok teljes szövegükben megtalálhatók a Versenyhivatal honlapján, valamint az általunk kiadott sajtóközlemények révén is széles körben ismertté válnak. Ugyancsak nyilvánosságra hozzuk a bírósági felülvizsgálatok során megszületett ítéleteket is.

A második pillért jelentő versenypártolási tevékenység keretében a Versenyhivatal a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik befolyásolni az állami döntéseket annak érdekében, hogy azok a tisztességes piac működését csak olyan mértékben korlátozzák, ami más közcél eléréséhez elengedhetetlenül szükséges. E versenyszempontú jogszabály-véleményező munkával kapcsolódik a GVH a jogalkotási tevékenység előkészítéséhez. A 2009. évben is sok területen adott a hivatal véleményt egy-egy jogszabálytervezethez.

De nem csak passzív véleményező szerepet látunk el, hiszen több esetben aktív módon javaslatot teszünk új szabályozás kialakítására. Kiemelném a bankok egyoldalú szerződésmódosításának korlátozására vonatkozó kezdeményezésünket, amelyre néhány szó erejéig a későbbiekben is visszatérek.

(16.50)

Végül harmadik pillérként a versenykultúra-fejlesztő és -terjesztő tevékenységet kell megemlítenem, amely révén a versenypolitikai ismeretek terjesztésével, illetve a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlesztésével a Versenyhivatal hozzájárul a hazai versenykultúra fejlesztéséhez. Ezen részfeladat körében 2005-ben a Versenyhivatal önálló szervezeti egységeként létrehozta a Versenykultúra Központot. Feladatainak megvalósításával, így többek között szakkönyvek fordításával és kiadásával, kiadványok készítésével, szakmai kutatások támogatásával, rendezvények szervezésével vagy azok támogatásával kívánja elérni azt a célt, hogy a verseny hasznossága, a hivatal működése, annak elvei ismertté és köztudottá váljanak. Az elmúlt évben a Versenykultúra Központ meghívására Budapestre látogatott az akkori versenyügyi biztos, Neelie Kroes, aki egyben értékelte a Versenyhivatal elmúlt ötéves, az Európai Unió kereteiben végzett tevékenységét, és részletezte azt is, hogy a Bizottság versenypolitikai szempontból mit tett az újonnan csatlakozott régióért.

Mindezeken túl a hivatal a nemzetközi színtéren is aktív szerepet vállal. A Versenyhivatal a közte és az OECD közötti megállapodás révén 2005-ben elnyerte a jogot arra, hogy a magyar kormány anyagi támogatásával megalapítsa az OECD-GVH Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központot. A közös intézmény fő célja, hogy a kelet-, délkelet- és közép-európai országok versenyhatósági szakemberei, szabályozó hatósági munkatársai, illetve európai bírók számára biztosítson kereteket az intézményesített gyakorlati képzésre, ezzel is emelve a hatósági és a bírósági munka, szélesen értelmezve a versenykultúra színvonalát ebben a térségben. A regionális oktatási központ eddigi működése során 41 sikeres nemzetközi programot szervezett, melyen közel 1100 nemzeti szakértő és több mint 250 előadó vett részt. Versenyhivatali kollégáimat minden egyes programon az előadók sorában találjuk. Munkájának köszönhetően a Budapest Versenyügyi Regionális Oktatási Központ mára a versenykultúra fejlesztésének meghatározó szellemi központjává vált a kelet- és délkelet-európai régióban.

Büszkén számolhatok be arról is, hogy nem csupán e régió, hanem a világ vezető versenyhatóságainak éves tevékenységét évről évre értékelő Global Competition Review című lap 2009-ről szóló elemzése alapján a magyar Versenyhivatal a kelet-közép-európai régió kiemelkedő versenyhatóságai között jelenik meg. Az értékelés utal arra is, hogy a Versenyhivatal a rendelkezésére álló forrásokat és erőforrásokat kiválóan használta fel, munkáját folyamatosan javuló színvonalon végzi.

Az elmúlt év során a Versenyhivatal figyelmének és aktivitásának középpontjában a bankszektor és a médiaágazatok mellett az agrárium állt. A pénzügyi piacokat érintően a hivatal 2009-ben intenzíven dolgozott a lakossági és kisvállalati bankpiacon a pénzügyi szolgáltatóktól igénybe vett egyes pénzügyi termékek más pénzügyi szolgáltatók hasonló termékeivel való helyettesítésével, vagyis a bankváltással kapcsolatos piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából indított ágazati vizsgálat lezárásán, a tapasztalatok leszűrésén. A vizsgálat végleges jelentésének közzétételére 2009 elején került sor, amely több olyan előzetes megállapítással szolgált, amelyek nyomán a GVH már 2008-ban aktív kezdeményezéseket tett.

A vizsgálat tapasztalatai alapján a hiteltermékek közötti váltással kapcsolatban a Versenyhivatal négy területen - egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságok, magas explicitváltási díjak, az árak korlátozott összehasonlíthatósága, állami támogatások versenytorzító rendszere - tartotta indokoltnak a szabályozás fejlesztését annak érdekében, hogy a hatásos verseny feltételei a hitelkiváltási és a hitelezési piacon javuljanak. Ezek között első helyen szerepelt a bankok hitelszerződések egyoldalú módosítására vonatkozó jogosultságainak újraszabályozása. A Versenyhivatal ennek érdekében intenzív versenypártolási tevékenységgel olyan szabályozás kialakítását kezdeményezte, aminek következtében egyoldalú szerződésmódosítás az egyes szerződések esetében csak objektíven igazolható, a banküzem szempontjából külső eseménynek számító körülmények beállása során következhet be.

A Versenyhivatal felvetéseit a kormányzati és a felügyeleti szervek először elutasították, 2008 decemberében viszont a Pénzügyminisztérium egy erre is kiterjedő törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyet az Országgyűlés 2009 márciusában elfogadott, majd 2009 decemberében részlegesen visszavont. Bízom benne, hogy a tisztelt Országgyűlés előtt most fekvő, a devizahitelesek pozícióját javítani szolgáló törvénymódosítási csomag immár véglegesen visszahozza az előbb emlegetett 2008-as javaslatainkat.

Lezárta a Versenyhivatal az elektronikus médiaágazatban indított ágazati vizsgálatát is, amely a televíziós műsorszolgáltatás nagy- és kiskereskedelmi, valamint a televíziós hirdetések piacán a televíziós reklámok értékesítésével, a sport- és filmjogokhoz való hozzáféréssel, a televíziós műsorcsatornák továbbításának feltételeivel kapcsolatos piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából indult.

Az elmúlt évi tevékenységünkről számot adó parlamenti beszámolónk mellett megtalálhatják azt a kiadványt - ez a zöld kiadvány -, amellyel támpontot adunk abban, hogy a magyar és az uniós versenyjogi szabályok adta jogi környezetben mi mindenre van lehetősége a mezőgazdasági termelőknek. Többek között bemutatjuk, miért és miként sértheti a termelők piaci érdekeit egy-egy versenyellenes magatartás. Kitérünk arra, hogy a termelői együttműködések és kooperációk mely esetekben tiltottak a magyar és az uniós versenyjog által, illetve mankót szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy a kiskereskedelmi láncba élelmiszert beszállítónak milyen lehetőségei vannak érdekei védelmére. Megállapíthatjuk, hogy az agrártermelők és -feldolgozók számára tág tere nyílik az érdekérvényesítésnek. Az ebben a kiadványban az általunk javasolt megoldások igaz, hogy munkaigényesek, de hosszú távon a megoldás irányába tett lépések közé tartoznának, amelyeknek az a lényege, hogy a termelők és a feldolgozók, illetve az élelmiszer-ipari forgalmazók között meglévő piaci aszimmetriát a termelők és feldolgozók javára alakítsák. Jelen pillanatban ez a piaci aszimmetria a kereskedők oldalán van. A mi javaslataink mind arról szólnak, hogy erősítsük a másik oldalt, a termelői és a feldolgozói oldalt. Azt gondolom, hogy hosszú távon az aszimmetriát csak úgy lehet jól javítani, ha a termelők és a feldolgozó erejét növeljük, nem pedig a kereskedők erejét csökkentjük vissza. Ha a termék ereje növekedik, az jobb egyensúlyt fog kialakítani hosszabb távon, mintha fordított irányban születnek törvények a parlamentben.

Az említettek mellett természetesen a Versenyhivatal számos további szektorban is megjelent versenyfelügyeleti vagy versenypártolási tevékenységével. A versenyfelügyelet terén a GVH nagy hangsúlyt helyezett a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat jelentő magatartások, valamint a versenykorlátozó megállapodások elleni fellépésre is. Tettük ezt eredményesen, hiszen 2009-ben 137 felügyeleti eljárást folytattunk le, amelyek nyomán 57 esetben több mint 6 milliárd forintot szabtunk ki bírságként. Emellett a GVH vizsgálói és a Versenytanács 109 további olyan versenyfelügyeleti eljárással is foglalkoztak az év folyamán, amelyekben döntés 2009-ben még nem született. Ezek a döntések ebben az évben már megszülettek. Ebben az évben eddig 7,7 milliárd forint bírságot vetett ki a Versenyhivatal.

A Versenyhivatal gyakorlatának szerves részévé vált a kötelezettségvállalás 2005-ben bevezetett intézményének alkalmazása. 2009-ben a Versenyhivatal Versenytanácsa négy esetben szüntette meg az eljárást az eljárás alá vont kötelezettségvállalására való tekintettel. A tapasztalatok alapján a kötelezettségvállalás alkalmazása a versenyfelügyeleti eljárás gyorsabb lezárása mellett azzal a hozadékkal is járhat, hogy a vállalkozás többet is vállalhat, mint amit a GVH egyébként ki tudna kényszeríteni a versenytörvény alapján. Az egyik erőfölénnyel való visszaélés miatt vizsgált bank például azt vállalta, hogy kártalanítja azokat az ügyfeleit, akik egyoldalú szerződésmódosítása miatt a korábbinál magasabb összegért fizethették vissza a fennálló tartozásaikat, valamint biztosította, hogy forint- és devizaalapú hitelek esetében az ügyfelek csökkentett mértékű díj megfizetése melletti teljes vagy részleges előtörlesztési lehetőséggel élhetnek. Hozható példa kötelezettségvállalásra a fogyasztók megtévesztése köréből is, amely esetben például televíziónézők számára térítette vissza szavazataik költségeit az egyik kereskedelmi csatorna.

A GVH 2009-ben a fogyasztók megtévesztése miatt indított eljárásokkal foglalkozott számszerűen a legtöbbet. Az e körben lefolytatott 73 eljárásból 43 esetben összesen több mint 900 millió forint bírságot szabott ki a Versenyhivatal. Jóllehet a GVH egyre nagyobb összegű bírságokat állapít meg a fogyasztók megtévesztése miatt, vannak olyan ágazatok, ahol évről évre ismétlődnek a jogsértések.

Az elmúlt években érezhető tendencia, hogy egyre több olyan terméket forgalmazó vállalkozás ellen indul felügyeleti eljárás, amely termékek az egészség megőrzését, egyes betegségek megelőzését ígérik. A Versenyhivatal tapasztalatai szerint egyes esetekben előfordul, hogy az ilyen terméket forgalmazó vállalkozások kommunikációs tevékenysége és értékesítési módszere teljes egészében a kifogásolt állításokra épül. A sérülékeny fogyasztókat megcélzó tájékoztatásokban szereplő megalapozatlan, így elsősorban a gyógyhatás hamis látszatát keltő állítások miatt a hivatal 2009-ben is számos céget marasztalt el.

A Versenyhivatal évek óta aktív az infokommunikációs piacon folyó reklámtevékenység ellenőrzése terén, amelynek az a magyarázata, hogy ezen szektorban a reklámtevékenység rendkívül széles körű, a vállalkozások által forgalmazott termékek terén állandó a fejlesztés, az innováció. Az infokommunikációs piacokon erős márkák versenyével szembesül a fogyasztó, és általában hosszú távú szerződéseket köt, amelyekből a kilépés csak kötbér megfizetése esetén lehetséges.

(17.00)

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ezen piacokon is érvényesül tehát az a hatás, hogy a fogyasztó nem tudatos, nem optimális döntése esetén nagy fogyasztói kárral szembesülhet. Az elmúlt években a piaci szereplők legdinamikusabban fejlődő szolgáltatása az internetszolgáltatás volt. Ezen a területen számos új fogyasztó lépett be a piacra, akik esetlegesen nem rendelkeznek a bonyolult, nemritkán egybecsomagolt termékek műszaki sajátosságait átlátni képes tudással. A 2009. évben a Versenyhivatal mindhárom Magyarországon működő mobilszolgáltatót érintő eljárást folytatott a mobilinternet-szolgáltatások reklámjaival kapcsolatban.

A kiskereskedelmi szektorban közzétett reklám számos versenyfelügyeleti eljárás tárgyát képezte 2009-ben is. Ezen eljárások során alapvetően két kereskedelmi gyakorlat került vizsgálatra. Az egyik ilyen, hogy az áruházláncok által közzétett, úgynevezett akciós újságokban meghirdetett akciós termékekből az áruházláncok megfelelő készlettel rendelkeztek-e az akció kezdetétől, illetve az adott akció érvényessége alatt. A másik, jellemzően problémás gyakorlat az árakkal, illetve az árakból adott kedvezményekkel összefüggésben nyújtott nem megfelelő tájékoztatás.

Mindezek mellett 2009-ben a Versenyhivatal a fogyasztóvédelmi munkája során két másik ágazatnak is kiemelt figyelmet szentelt. Az egyik a pénzügyi szektor volt, ahol a fogyasztói csoportokat, az örökjáradék-szolgáltatókat, valamint a bankokat marasztalta el több ízben a Versenyhivatal. Hasonló okok miatt kapott nagy összegű bírságot több multinacionális kozmetikai vállalkozás is, amelyek megalapozatlan reklámígéretekkel igyekeztek vásárlásra bírni fogyasztóikat. Itt egyben arra is utalnék, hogy beszámolónk egyik ajánlása a Versenyhivatal látókörébe került fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal kapcsolatos. Ajánlásunkban arra kérjük az Országgyűlést, hogy fontolja meg az e csoportok alapítására, működésére irányuló jogszabályi környezet kialakítását. A pénzügyi piacokon ugyanis tapasztalható egy határvonal a működésüket tekintve azon szigorúan szabályozott vállalkozások között, amelyek egyébként a fogyasztók számára hasznos szolgáltatásokat nyújtanak, ám a termékek bonyolultsága, valamint a reklámozás ebből adódó nehézségei miatt időnként hibáznak a kommunikációban, és azon vállalkozások között, amelyek teljes tevékenysége a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására épül.

A két vállalkozáscsoport elkülöníthető aszerint is, hogy az utóbbiak szolgáltatásaikat általában az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztóknak kínálva nem vagy nem egyértelműen adnak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. A reklámok révén az ügyfelek annak reményében kötnek szerződést a fogyasztói csoport szervezőjével, hogy hamarosan hitelhez jutnak, miközben ez nem felel meg a valóságnak.

A legnagyobb visszhangot általában a GVH kartellügyekben hozott döntései váltják ki. 2009-ben 13 versenykorlátozó megállapodást vizsgáltunk, amelyből 6 esetben bírságot szabtunk ki, amelynek összege meghaladja az 5 milliárd forintot. A Versenyhivatal tapasztalatai szerint a versenyhatóság határozott és súlyos következményekkel járó fellépése miatt a potenciális kartellezők az elmúlt években több ízben is feladták kartellezési szándékukat. Akik végül mégis a kartellezéssel próbálkoztak, azok sokkal óvatosabbak lettek, így a kartellek feltárása is nagyobb kihívás elé állítja a hivatalt, amelynek gyakorlatában továbbra is kiemelt ügycsoportot képeznek a tiltott és titkolt, a legkeményebb versenykorlátozást megvalósító összejátszások.

A Versenyhivatal az elmúlt évben számos esetben marasztalt el kartellben részt vevő vállalkozásokat, szabott ki elrettentő nagyságú bírságokat. Még tavaly, az év elején kapott csaknem 3 milliárd forint bírságot több útépítő vállalkozás, mert a Heves és Nógrád megye területén 2002-2006 között út- és hídépítési, felújítási munkák kapcsán meghirdetett közbeszerzési pályázatokon történt összejátszás miatt három vállalkozást bírságolt meg a Versenyhivatal, ezek a Strabag, az EGÚT és Colas, mert ezek számos projekt kapcsán felosztották egymás között a piacot, rögzítették a nyertes személyét és egyben az árakat is.

A jogsértés alapos feltárását és bizonyítását nagyban elősegítette az egyik vállalkozás által benyújtott engedékenységi kérelem, amelynek keretében részletes információkkal szolgált az elkövetett jogsértésről. A projekt összértéke különben 1 milliárd forint volt, ezt érdemes összevetnünk a 3 milliárdos bírsággal.

2009. szeptember végén pedig hét magyar bankra és két nemzetközi bankkártyatársaságra szabtunk ki közel 2 milliárd forint bírságot, mert a Visa és a Mastercard bankkártyákra azonos mértékű bankközi jutalékot állapítottak meg.

A Versenyhivatal jogsértést állapított meg, és komoly, 103 millió forint bírságot szabott ki a MITAC termékeket gyártó tajvani cégre, s az azokat forgalmazó magyar disztribútor cégekre az autónavigációs termékeikre megállapított ajánlott minimumárakat kikényszerítő magatartás miatt.

A Versenyhivatal 2009-ben is az egyik fontos feladatának tekintette a vállalkozások szakmai szövetségei által kibocsátott, ajánlott szolgáltatási díjtételek versenyjogi értékelését. Marasztaló határozat született például a fogtechnikusok szakmai testülete által meghatározott minimumárak kapcsán, míg a versenyhatóság megszüntette a Békés Megyei Ügyvédi Kamarával szemben a nyilvántartásba-vételi eljárások során felszámított regisztrációs díjak kamarai határozattal történő megállapítása és kivetése miatt indított eljárását. Itt kötelezettségvállalás történt.

Marasztalással zárult például a Magyar Pékszövetséggel és 23 sütőipari vállalkozással szemben az eljárás, marasztaló eljárást hozott a Versenyhivatal velük szemben, mert az érdekképviselet koordinálta tagjainak a 2006. augusztusi és a 2007. februári áremelését.

2009-ben 37 eljárást folytatott le a Versenyhivatal az összefonódások ellenőrzése kapcsán. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt a Magyar Telekom kérelmére indított eljárás, amelyben a Versenyhivatal megtiltotta a vállalkozás ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zrt. feletti kizárólagos irányításszerzését. A Versenyhivatal ezzel a döntéssel újólag és egyértelműen az infrastruktúra-alapú verseny mellett tette le a voksát.

Az építőipar területén a GVH azzal a feltétellel engedélyezte a Strabag irányításszerzését a Cemex Austria felett, ha a vevő eladatja a Cemex Hungária Kft. salgótarjáni előkevert betont gyártó telephelyét egy tőle független vállalkozásnak.

A lapterjesztés piacán a Blikk című bulvárlapot kiadó Ringier Kiadó és a Ringier AG a versenyhatóság engedélyét kérte a Bors című napilapot kiadó Híd Rádió Zrt. részvényei 100 százalékának megvásárlásához. A Versenyhivatal a versenyfelügyeleti eljárásban lefolytatott vizsgálatot követően előzetes álláspontjában jelezte, hogy az irányítás megszerzése esetén a Ringier-csoport erőfölényes helyzetbe kerülne a bulvár napilapok piacán, ezért a kérelmezett összefonódást nem kívánta engedélyezni. A Ringier Kiadó ezek után az összefonódás iránti kérelmét visszavonta, így az eljárást megszüntettük.

A kereskedelmi törvény hatálybalépése óta 2009 végéig kilenc eljárás indult a kereskedelmi vállalkozások jelentős piaci erővel történő visszaélésének vizsgálata körében, amelyek közül 2009-ben két eljárásban hozott döntést a hivatal. Különösen a más tárgykörben érkezett beadványokhoz viszonyítva kevés számú panasz, kevés számú bejelentés érkezett a hivatalhoz a kiskereskedők beszállítókkal szemben tanúsított magatartása miatt. A szóbeli érdeklődések és megkeresések száma ennél lényegesen nagyobb, azonban a tájékoztatást követően az esetek jelentős részét végül nem követi panasz benyújtása.

A 2009. évben a GVH a korábbi évekhez hasonlóan sikeresen védte meg döntéseit a bíróságok előtt, amely felülvizsgálatok során több olyan nagy jelentőségű ügyben született a Versenyhivatalnak igazat adó bírósági döntés, amelyek elvi, az adott ügyön túlmutató jelentőséggel is bírnak. A jogerős bírósági döntések közül kiemelendő az országos útépítő kartellügyben született, az ügyet véglegesen lezáró, a Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet, amely helybenhagyta a GVH jogsértést megállapító korábbi határozatát, amely 7 milliárd forint kiszabásáról döntött.

Döntött továbbá a Legfelsőbb Bíróság abban az ügyben is, amelyben a fővárosi 4-es metró előkészítéséhez kapcsolódóan kiírt közbeszerzési pályázatok kapcsán tanúsított versenykorlátozó összejátszás miatt a Versenyhivatal 2004-ben három építőipari céget marasztalt el. Jogerős ítélet született az úgynevezett biztosítós kartellben is. Míg az elsőfokú bíróság az alkuszi megállapodások tekintetében nem osztotta a Versenyhivatal álláspontját, lényegében helybenhagyta a határozatot, addig a Fővárosi Ítélőtábla teljes egészében elutasította a felperesi kereseteket, így tehát azt mondhatjuk, hogy a biztosítós kartell ügyben, amely nagyságrendileg 7 milliárdos bírságkiszabással zárult, szintén a Versenyhivatal álláspontja győzedelmeskedett a bírósági eljárási szakaszok végén.

2009-ben jogerős bírósági döntés született abban az erőfölénnyel való visszaélést érintő ügyben is, amelyben a Versenyhivatal korábban visszaélésnek minősítette, hogy a Magyar Államvasutak a magánvasutakkal megkötött pályahasználati szerződésekben olyan feltétel nélküli bankgaranciát kötött ki, amellyel indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremtett a versenytársainak számító új vasúttársaságoknak.

(17.10)

A GVH 2009-ben is fokozott figyelmet fordított jogszabály-véleményezési tevékenységének hatásosságára. Összesen az év folyamán 77 olyan jogszabály került elfogadásra - és ezt szeretném kiemelni -, amely a GVH érdeklődésére számot tartott volna, de előzetesen ezeket nem egyeztették a hivatallal.

A versenypártoló munka aktív oldaláról viszont azt emelném ki, hogy a banki egyoldalú szerződésmódosítások körében számos erőfeszítést tettünk, mint ahogy arról a beszámoló legelején is néhány szót szóltam. Az elmúlt évek során a Versenyhivatal különböző eljárásai és vizsgálati tapasztalatai alapján számos fórumon többször is jelezte, hogy a hitelpiacokon a hatásos verseny biztosítása érdekében a szabályozás pontosítására van szükség.

Az Országgyűlés számára benyújtott összegző éves jelentéseimben többször is részletesen tájékoztattam a képviselőket erről a problémáról. A Versenyhivatal 2005. és 2007. évi tevékenységéről szóló beszámolónkban javaslatot is megfogalmaztunk a kifogásolt törvényi szabályozás pontosítására. A Versenyhivatal szakmai álláspontja szerint az egyoldalú szerződésmódosítások akkori rendszere alapvetően gátolta a hitelpiacokon a verseny érvényesülését, és a szabályozás e téren történő pontosítása nélkül a hitelpiaci verseny élénkítésére tett egyéb javaslatok megvalósítására sem volt garancia.

Összefoglalóként azt hangsúlyoznám, munkánkkal azt kívántuk elősegíteni, hogy a piacok versengő módon és a fogyasztók javára működjenek, valamint a köz érdekében, a hosszú távú fogyasztói jólétet és így a versenyképességet is növelő módon szerezzünk érvényt a versenyjogi rendelkezéseknek. A versenypolitika jólét-orientáltsága egyértelmű útmutatást ad minden egyes ügy elbírálásában, valamint a versenypártolási munka során is.

A Versenyhivatal független státussal rendelkező versenyhatóság, és felfogásunk szerint a közigazgatás egyéb részeitől, valamint a vállalatoktól való függetlenségünk a versenypolitikai célok érvényre juttatásának egyik legfontosabb intézményi biztosítéka, nem önmagában vett cél. A Versenyhivatal a politikától, valamint a napi kormányzati gazdaságpolitika megfontolásoktól, továbbá az üzleti lobbicsoportok önérdekeitől függetlenül, kizárólag a versenypolitikai szempontokra tekintettel, autonóm módon látja el feladatait. Ennek érdekében elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy működésünk a lehető legnagyobb mértékben átlátható és a szakmai, valamint a szélesebb nyilvánosság számára is megismerhető legyen.

A transzparencia és a nyilvánosság biztosítását egyrészt megkövetelik a jó adminisztráció elvei, másrészt elősegíti a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot, a jogkövetést és a jogérvényesítést, valamint a Versenyhivatal versenypolitikai tevékenységét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu