DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt válaszolnék, azt nem ígérhetem persze, hogy minden fölvetésre válaszolok, de igyekszem összefoglalni valahogy. Először is köszönöm az érdeklődésüket, hogy ilyen sok időt szenteltek a Versenyhivatal munkájára, és külön köszönöm, hogy a jobbikos képviselők szinte mindegyike megszólalt, sőt volt, aki többször is megszólalt.
Másrészt: előre szeretném bocsátani, hogy a fölvetések egy jó része nem a Versenyhivatalról szólt valójában. A fölvetések egy jó része magáról a parlamentről szólt, mert az utóbbi esztendőkben is számos esetben számos javaslatot megfogalmaztunk, amelyeket itt most ajánlásoknak hívunk. Ez már körülbelül tíz éve így van; emlékszem, még Latorcai úr volt a gazdasági bizottság elnöke, amikor először eljöttünk vagy eljöttem ilyen ajánlásokkal, és ezeket, ő azt mondta, hogy majd hasznosítja a parlament meg a kormány.
Tehát számos esetben saját magáról is beszélt a tisztelt Országgyűlés, amikor ezeket fölvetette, számos esetben a kormányról beszélt, amikor fölvetette, és még ezen belül is számos esetben - mint ahogy legutoljára Horváth képviselő úr mondta a természetes monopóliumok esetén, és számos felszólalásban ez volt -, mondjuk, az Energia Hivatalról volt szó. Én azt gondolom, hogy akkor is arról volt szó, mikor Bertha Szilvia képviselő asszony mondta, hogy az önkormányzatokkal a helyi szolgáltató csak úgy hajlandó szerződést kötni, ha szolgáltat is, meg karbantart is, meg még valamit csinál, most nem tudom hirtelen idézni, majd idézem.
Föltehetőleg ott is arról van szó egyébként, hogy olyan szerződést fogadott el, vagy olyan keretfeltételeket fogadott el az energiahatóság akkor, amikor jó néhány évvel korábban elfogadta annak a szolgáltatónak a keretszerződéseit, hogy belefér ez a fajta sajátos monopólium, és még lehet, hogy az árazási rendszert is elfogadta az energiahatóság. Ezt azért mondom, mert több olyan esetünk volt az utóbbi esztendőkben, hogy föltételezett erőfölényes visszaéléssel indítottunk eljárást, és rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltató be tudta nekünk mutatni azt a szerződéstervezetet, amelyet lehet, hogy egy megállapodásnak csak a mellékleteként, de beadták az energiahatóságnak - és nem az energiahatóság ellen mondom ezt -, és úgy tekintették, sőt az energiahatóság is úgy tekintette, hogy öt évvel ezelőtt ő elfogadott ilyesfajta kondíciókat. Mi vállalati versenyjogot alkalmazunk, ez esetben a magyar versenytörvény alapján - de ez más országban is így van -, ahol az állam valami hatósága, mondjuk, elfogadott egy ilyen keretszerződés-feltételrendszer, arra nem érvényes a vállalati versenyjog, azt akkor szabályozási kérdésként kell kezelni, és abba a dimenzióba kell kitenni.
Tehát azt akarom mondani, hogy számos olyan fölvetésük volt, ami teljesen jogos. Mind a verseny érinti, mind a versenyről beszél, csak éppenséggel a mi kezünk e tekintetben szűk, mert ahol az állam szabályoz, ott a magyar versenyjog nem érvényes. Az állam akár a patikaszabályozásban szabályoz, akár energiaszektorban szabályoz, akár távközlésben szabályoz, akár abban szabályoz, hogy a távközlésben milyen sávszélesség kell, valóban a versenyt érinti - és félre is vezeti a fogyasztót ilyen esetben az a távközlési szolgáltató, aki sokkal szűkebb sávban szolgáltat -, de mi csak azt tudjuk nézni, hogy a fogyasztó megtévesztése részeként a reklámjaiban félrevezette-e a fogyasztót. De az, hogy utána már megteheti műszakilag, hogy a vonal végén már szűkebb a sávszélesség, az nem a mi hatáskörünk, hanem a korábban Hírközlési Hatóságnak nevezett intézménynek - nem tudom az új nevét - a feladata az, hogy ellenőrizze, hogy a vonal végén is ugyanakkora sávszélesség van-e.
Egyébként nagyon szoros együttműködés kell hogy legyen és van is legtöbb esetben a versenyhatóság között meg ezek között a szabályozó hatóságok között, mi tulajdonképpen egy nagy piacellenőr vagy piacfelügyelő vagyunk; tehát versenyhatóság, energiahatóság, távközlési hatóság, Pénzügyi Szervezetek Felügyelete meg még többen mások, és a szélén ott van persze a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is.
(20.20)
Ezt tehát így egy csokorban kell kezelni, és lehet, hogy egy másik alkalommal, ha ezek a kérdések itt komolyan felmerülnek, talán inkább bizottsági szinten merülhetnek föl, ezeknek a különböző hatóságoknak a vezetőit vagy szakértőit érdemes együtt leültetni, és közösen tudnának ezekre a fölvetésekre érdemben válaszolni. Itt nem a hatásköri villongások az érdekesek, meg nem az az érdekes, hogy ki bújik ki esetleg a felelősség alól, hanem az érdekes, hogy ez a társaság, ez a hat-nyolc hatóság így egyben képes-e ezt egyben kezelni. S persze mögöttük ott van a kormány, amelynek meg az a dolga, hogy szabályozzon, lehetőleg ne úgy, amit én az utóbbi időben - most már tizenkettedik éve vagyok, ahogy leköszönök most - úgy láttam, hogy nagyon sok esetben a kormány a lobbiszereplők befolyása alá került. Sokkal jobb lobbiérvényesítő képessége volt több esetben a kormányban vagy akár itt az Országgyűlésben ezeknek az erős üzleti csoportoknak, mint mondjuk, a versenyhatóságnak.
Szintén fölmerült a bankszabályozás kapcsán, én tavaly tettem meg azt először - illetve csak egyszer -, hogy minden egyes képviselőnek írtam egy részletes levelet arról, hogy a banki egyoldalú szerződésmódosítások szűkítése, alapvető szűkítése érdekében miért kellene valamilyen törvénytervezetet vagy -javaslatot elfogadniuk. Ezt találtam adekvát eszköznek ahhoz, hogy mint a parlamenthez rendelt Gazdasági Versenyhivatal vezetője hogyan befolyásoljak képviselőket; egyenként, gondosan megcímeztem minden egyes képviselőnek a levelet, hogy azért lenne jó, ha elfogadnák azt a törvénymódosítást, mert így meg így, meg úgy szűkíteni lehetne a bankok általános szerződési föltételeiben a PSZÁF által elfogadott szerződésmódosítási lehetőségeknek a körét. Ez az, amit elfogadott elsőre a parlament, majd néhány hónappal később ezt gyakorlatilag visszavonta. De azt nem gondolom, hogy nekem vagy a jövendőbeli vezetőnek, a Gazdasági Versenyhivatal vezetőjének a kompetenciája ezen túl kellene hogy menjen. Én ezt gondoltam körülbelül a szélének a dolognak, hogy minden képviselő kap tőlem levelet - akit ismerek, annak odaírtam, hogy kedves István vagy kedves János, hogy talán még jobban elolvassa -; ezen túl nem nagyon van eszközünk meg lehetőségünk. Ugyanilyen, amikor miniszterelnök úrnak írok levelet, hogy ez most nagyon nem passzol a versenyszabályozással, de ezen túl nem nagyon lehet mit csinálni, és nem is szabad szerintem; akkor már egy másik térbe lép ki az ember, az másfajta politizálás terepe. Körülbelül én ezt gondolom annak, ami a mi feladatunk.
Horváth képviselő úr mondta, hogy egy tükör ez a beszámoló. Tükör, ugye, mert a magyar gazdaság egészéről szól, de egy nagyon speciális szempontból: csak abból a szempontból, amit mi látunk. Nagyon speciális szempont azért az, amit mi látunk a világból, és igazából nem is biztos, hogy kell, hogy többet lássunk a világból. A Versenyhivatal nem a Tervhivatal. Mi a 120 emberünkkel - ami egyébként, többször is elhangzott, benne van a beszámolóban, valójában olyan 120 mínusz 15-en vagyunk, mert körülbelül ennyit enged meg a bérkeretünk, ennyi embert tudunk becsületesen megfizetni, úgy, hogy még talán egy kis jutalmat is kapjanak akkor, amikor jól dolgoznak a kollégák; tehát igazából ez az elhangzott 120 valójában 120 mínusz körülbelül 15. Körülbelül ennyi ember, ebben mindenki benne van, nemcsak a diplomások, hanem minden kolléga benne van, körülbelül ennyi az, ami ebből kijött. De ha ennél sokkal többet akarnánk, akkor ez más típusú versenyhatóság lenne. Mondom, inkább sokszor az a fajta Tervhivatal, amit most pozitív értelemben is mondhatok, amely vállalta az, hogy az egész gazdaságot átlátja, felügyeli, szabályozza meg irányítgatja valamilyen módon. Ez azért is érdekes, mert mi alapvetően a bejelentésekből meg a panaszokból élünk, tehát arra nincs kapacitásunk, kivéve a kartelleket. Arra van kapacitásunk, hogy ami bejelentés hozzánk érkezik, azt gondosan meg tisztességesen megvizsgáljuk, elemezzük, és visszakérdezzük általában a cégektől, hogy valóban, a bejelentés úgy passzol-e. Azon kívül a gazdaság egészére és a legtöbb ügyünkre nincs több kapacitásunk. Ami kapacitást egyedül másra tudunk rendelni, mondom, az a kartellek, mert a kartellekre viszont nincsenek nagyon bejelentéseink.
Itt is ma többször előjött a vitában, hogy közbeszerzéses kartellek esetében - nem tudom, pontosan ki mondta - szinte minden önkormányzat esetében kartelleztek. Valóban. De ha minket nem tájékoztatnak a közbeszerzések kiírói, hogy nekik az a gyanújuk, hogy amikor valaki elnyeri vagy valamilyen cégcsoport így együttesen már harmadszor nyeri ugyanazt, egyszer az A, egyszer a B, egyszer a C cég, és ők nem veszik észre, hogy ha az A nyeri, akkor a B meg a C teljesít később, ha meg a C, akkor az A meg a B, tehát ha ezt ők nem veszik észre, mi sokkal nehezebben tudjuk észrevenni. Mi legfeljebb a Közbeszerzési Értesítőt szoktuk nézegetni. És ezt a segítséget gyakorlatilag egyszer sem kaptuk meg; ezt nem is értem. Jobbára Budapesten szerveződött kartelleket tudunk észrevenni, mert a kollégáim itt tudnak mozogni, nem tudnak mozogni, mondjuk, a nagy megyei városokban, meg más ilyen településeken; erre egyszerűen nincs kapacitásunk. Az az öt-hat ember, aki ezt csinálja, körülbelül pont ezt tudja, Budapest és környezetét, és emiatt ezeket a vállalatokat vesszük észre; szinte bizonyos, hogy másutt is vannak kartellek.
És ennek még egy vonatkozása van, hogy a kartell meg a korrupció valóban nagyon összetartozik. Hogy a korrupció most tisztán politikai korrupció vagy összekeverik másokkal is, az már nagyon bonyolult dolog; azt nem is nekünk kell megtalálni meg kivizsgálni. A közbeszerzéseseket egyébként föl szoktuk jelenteni, úgy, ahogy kell. De hogy ezért nincs-e kellő bejelentés vagy másért, ezt én nem tudom; talán nincs benne a versenykultúránkban. Nincs benne a versenykultúránkban, hogy ha valaki közbeszerzéskor kartellt tapasztal, akkor azt teljes természetességgel bejelenti, vagy arról valamilyen jelzést ad a versenyhatóságnak, hogy urak, itt valami történt, jó lenne, ha ezt vizsgálnátok. Ilyen bejelentéssel mi gyakorlatilag nem találkoztunk.
És köszönöm az elismerő szavakat a kollégáim és a magam nevében is, azt külön köszönöm.
A szorgalmi feladatokról beszélt valaki. Valóban, több esetben szorgalmi feladatot végzünk, például amikor ezeket az ajánlásokat megfogalmazzuk. De az is kicsit szorgalmi feladat, amit ágazati vizsgálat címen indítunk. Eddig indítottunk ágazati vizsgálatot a villamosenergia-iparban, ilyen volt az utóbbi esztendőben a villamosenergia-, távközlés-, bankrendszer-, jelzálog-hitelezési - ez is fontos volt, számos javaslatot tettünk; nagyon keveset fogadott meg a parlament vagy a kormány - és a médiaágazati vizsgálat. Most egy van folyamatban, ez a lakástakarékok rendszere. Két lakástakarék van összesen, és ha jól tudom, a kormány számít a lakástakarékok további aktivitására a lakásépítés rendszerében. Itt még belátható időn belül - ez több hónap - javaslatokat fogunk megfogalmazni a lakástakarékok szabályozására, mert úgy tűnik, mintha abból élnének meg, hogy az állam támogatást ad az ügyfeleknek, és nem abból, hogy ők maguk jól gazdálkodnak a pénzekkel.
Igen, szorgalmi feladatunk még egyébként a budapesti Regionális Oktatási Központnak a működtetése, amivel ennek a régiónak a vezető szellemi központjává válunk. De szorgalmi feladat volt az is, hogy az eredetvizsgálat jelenlegi rendszerét évek óta rendszeresen támadjuk azzal, hogy szerintünk drága. Drága és fölösleges; ami ma működik, az úgy fölösleges. Jó lenne, ha évente olyan tízmilliárd forintnyit nem kellene kötelező erővel kifizetniük az embereknek, hanem aki akarja, az nézesse meg az autóját, de ne kötelezően. Itt körülbelül tízmilliárd forint az, ami elmegy. A társadalmi haszon szerintünk sokkal kevesebb, mint tízmilliárd forint; ez annak a cégrendszernek jó, amelyik működteti ezt a rendszert. Ezek mind szorgalmi feladataink.
Az erőforrásokról most nem beszélnék.
A beérkezett panaszokat említette valaki, hogy kevesebb lett, meg keveset vizsgálunk nagyon. Valóban keveset vizsgálunk. A beérkezett panaszoknak egy jó része más hatósághoz tartozik. Másrészt a beérkezett panaszokat úgy képzeljék el, hogy ha mondjuk - nem akarok nagy banknevet mondani -, van egy bankos ügyünk vagy van egy nagy távközlési szolgáltatós ügyünk, amikor kihozzuk az eredményhirdetést, akkor százas-kétszázas nagyságrendben jut eszükbe az ügyfeleknek, hogy velük is hasonló vagy ugyanez történt. Akkor hirtelen megindulnak a panaszok; azokat, mind a kétszázat visszautasítjuk azzal, hogy azt a fajta ügyet már lezártuk. Tehát ezért van ilyen hatalmas panaszmennyiség többek közt, mert akkor hirtelen, mondom, eszükbe jut az embereknek, és írnak egy levelet vagy egy e-mailt. A panaszok száma másrészt azért is nagy - amit az előbb mondtam, hogy más hatóságokhoz tartozik -, hogy ismerik a Versenyhivatalt, és azt gondolják, hogy számos ügy hozzánk tartozik, közben pedig nem.
Nagyon fontosnak tartjuk a kartellek elleni küzdelmet. Ezeket mi leginkább úgy hívjuk, hogy titkos és gonosz kartellek, amelyek ellen küzdünk: amikor valaki tudatosan arra szövetkezik, nagyon tudatosan, tudja, hogy megsérti a versenytörvényt, tudja, hogy mindennek ellene megy, különösen, ha ez közbeszerzéses kartell, azt egyértelműen úgy tekintjük, hogy az azért van, hogy meglopjon valakit - ez egyszerűen lopás. Más országban használják is ezt a kifejezést, hogy az ilyen titkos, gonosz kartell az lopás. Ez esetben, a közbeszerzéses kartell esetén az adófizetők pénzét lopják el azok, akik ezeket a kartelleket csinálják. Ezért van az, hogy a bírságok is relatíve nagyobbak, amennyire ki tudjuk hozni a bírságokat, másrészt ami erőt tudunk rá fordítani - mondom, ez nagyságrendileg ez az öt-hat ember -, azt fordítjuk a kartellek megtalálására.
(20.30)
Ami új jelenség, az, hogy az EU-s pénzeket mintha könnyebb pénznek tekintenék a vállalkozók. Tehát amikor EU-s pénzt hívnak le valamilyen cégtől, tehát oda pályáznak, akkor valahogy úgy jobban fölmentve érzik magukat, hogy azt valahogy könnyebb kartellel kihúzni a megbízó zsebéből. Ez egy új jelenség.
A piacnyitási programokról itt több szó is esett. Mi számos piacnyitási programon dolgoztunk, a távközlésin nagyjából túl vagyunk, az energiapiac-nyitási program valahogy alakul, de a patikapiac - majd a patikapiacról mindjárt beszélnék -, például a közjegyzők piaca esetén is számos javaslattal jöttünk elő az előző esztendőkben, és azt gondoljuk, hogy a közjegyzők munkájának egy része a piacra kivihető lenne.
Tehát a mi elveink nagyjából azok, hogy a közjegyzőknél mondjam el, hogy ahol a közjegyző az állam kinyújtott jobb keze, abban az esetben az a jogos, hogy szabályozzák a közjegyzői díjakat. De amikor a közjegyző már nem az állam kinyújtott keze, hanem piaci szereplőként, mondjuk, azt vállalja, hogy akár hajnali fél kettőkor is aláír egy szerződést, ha egy cégcsoporttal megállapodás van, akkor az a közjegyző ott már a piacon tevékenykedik, és nyugodtan számoljon olyan árat, amilyet kíván egy oldalról; más oldalról meg ne bújjon be ebben az árszámításában abba, hogy mögötte vannak szabályozott árak, és ezzel ki akarja magát vonni a piaci szereplőség alól.
Most visszatérve egy pillanatra a patikapiacra, itt több kérdés is fölmerült, meg Göndör képviselő úr is beszélt róla. Ebben a piacnyitási programban mi azt érvényesítettük, hogy mi a fogyasztók érdekeit védjük. Mi a hosszú távú fogyasztói jólétről beszélünk, és akkor, amikor azt láttuk, hogy a piacnyitásban Magyarországon a szabályozás szerint 5 ezer betegre vagy fogyasztóra jutott egy patika, és azt gondoltuk, hogy ha a piacszabályozás átalakul, és ha ez három évig működik, mint ahogy történt, és 4 ezer fogyasztóra jut egy patika, akkor azt a 4 ezer fogyasztót vagy beteget jobban ki fogja szolgálni a patika, mintha 5 ezerre jutna. És ha érzik a patikusok azt, hogy nyomás van rajtuk, mert könnyebben alakulhat - ez egyébként a nagyvárosokban volt jobbára - patika a közelben, akkor igen, adnak ilyen promóciós dolgokat.
Ez esetben mindig, amikor ilyen piacnyitási programot mondunk, mi azt mondjuk, hogy precízen és pontosan szabályozni kell. Ahogy megnyílik a piac az ilyen speciális területeken, a mellé nagyon szigorú, nagyon pontos szabályozási technikákat kell rendelni, és úgy kell megvédeni a fogyasztókat az ellen, ami káros hatás lehet.
A patikapiac mögött egyébként egy másfajta igazi piac van, és a patika csak a vége a dolognak. Amögött az van, hogy van az orvos, van a társadalombiztosítás, és van a beteg. Itt, ugye, alapesetben a beteg nem azt veszi meg, amit ő gondol, hanem azt, amit az orvos neki fölír, és ott kellene egy olyan szabályozási rendszert megcsinálni, hogy az orvos abban legyen érdekelt - csak egy példát mondok, többet nem -, hogy hatóanyagokat ír föl ténylegesen, és nem orvosságneveket mond nekem, amikor én elmegyek, mert fáj a derekam. És ha hatóanyagot mondana, akkor már a patikapiac is még jobban működne, mert akkor én azt mondanám a patikusnak, hogy ez a hatóanyag, és mondjon rá három vagy öt gyógyszert - ő tud mondani biztosan -, és abból melyik az, amelyik őszerinte olcsó is meg jó is, meg a legjobb tapasztalata van.
Tehát a patikapiac mögött van egy másik, egy igazi piac, ez pedig az orvos, tb meg a betegnek a viszonya, ahol a beteg kiszolgáltatott és sérülékeny. Ott tudna a patikus egy jól működő patikapiacban még többet segíteni a betegnek.
A mezőgazdaság esetében meg a mezőgazdaság kapcsán a kis- és középvállalatokat segíteni kell. Itt egyrészt ezért is mutattam ezt a kiadványunkat, amit direkt melléje tettünk, egy évvel ezelőtt még egy részletes agrártanulmányt is írtunk a tisztelt parlament agrárbizottsága számára. Most ebben azt soroljuk föl, hogy milyen nagyon sok lehetőség van arra, hogy a gazdák összefogjanak - és ezt az államnak kellene támogatnia - közös marketingben, közös beszerzésben, közös finanszírozásban. Semmit nem tilt a versenyjog, nagyon keveset tilt, azt nagyon tiltja, de nagyon sok mindent támogat a versenyjog, vagy inkább úgy mondom, hogy nem tiltja a versenyjog, azokat mindet megtehetik a magyar gazdák meg a földolgozók. Ezeknek nem nagyon látjuk mi a jeleit.
Arra, hogy hogyan támogassuk mi, magyar versenyhivatal úgy, hogy még az uniós versenyjogot is kell értelmeznünk, a hazai kis- és középvállalkozásokat, azt mondhatom, hogy egyrészt úgy, hogy számos esetben külön figyelünk rájuk így, hogy elmondjuk a kamaráknak meg mindenféle szerveződésnek, hogy mi mindent lehet csinálni, ami nem versenyjogellenes. Másrészről meg az a fölfogásunk, hogy nem akkor kell támogatni a hazai terméket, amikor versenyezni indulnak. Ha van, mondjuk, hat versenyző a futóverseny előtt, abból három nagyon jó minőségű cipőt kap a szponzortól, és nagyon jó kondícióban tud indulni. És van másik három versenyző, aki rossz minőségű cipőben, rossz kondíciókkal indul. Én akkor azt gondolom, hogy a verseny előtt kell támogatni azokat, akiknek rossz a cipőjük, és rossz a kondíciójuk, és ennek semmi köze sem a magyar, sem az uniós versenyjoghoz, olyan helyzetbe kell őket hozni, hogy mire versenyeznek, addigra egyenlő esélyekkel induljanak. Eddig semmi köze a versenyjognak meg a versenyhivatalnak hozzá. Annak az a dolga, mondjuk, ez esetben a kormányzat meg a parlament, hogy ilyen helyzetbe hozza a terméket. De attól a perctől kezdve, hogy elkezdenek versenyezni, az én fölfogásom szerint arra kell figyelnünk, hogy a versenyzés során egyrészt ne állapodjanak meg, hogy ha van öt verseny, akkor mindig egy majd elviszi a fődíjat. Ezt hívjuk kartellnek.
Kettő: ne legyen olyan helyzet, hogy valakit valaki kibuktat a versenyzés során csak azért, hogy nehogy ő legyen már a győztes. Ezekre figyel, ez a versenyzés folyamata, amire a versenyhatóság figyel, és azért figyelünk erre, mert ha a versenyt nézzük, a közönség azért fizet, hogy tisztességes versenyt lásson. A fogyasztó is azért fizet, hogy tisztességes versenyben az győzzön, aki akkor aznap délután a legjobb a pályán.
Tehát az én fölfogásom az, és a Versenyhivatal nagyjából ezt is követi, hogy a versenyzőket, a magyar kis-, középvállalatokat kell támogatni, ezt magánemberként meg közgazdászként is mondom, és minden támogatást meg kell adni, hogy ugyanolyan föltételekkel induljanak a versenyben, mint a többiek. De attól kezdve, hogy elindul a versenyzés folyamata, az esetben nem kell őket kivételes helyzetbe hozni, mert az egészet félrehúzza. Azt gondolom, hogy az a fogyasztóknak az érdeke hosszabb távon, hogy magában a versenyzésben már a legjobb győzzön, ahogy a képviselő úr mondta, a legolcsóbb termék vagy a legjobb minőségű, vagy a legjobb választékkal.
A képviselő úr számos olyan finomságot mondott, amit a Versenyhivatal bevezetett. Spaller képviselő úr még mondta is az amicus curiaet, hogy azt is működteti a Versenyhivatal. Az utóbbi esztendőkben a jogfejlődésből úgy látom, hogy a Versenyhivatal elöl járt a közigazgatási jogban, olyan intézményeket vezettünk be, ami másutt nincsen. Ilyen például az amicus curiae, amit Spaller képviselő úr mondott; ilyen az, hogy az ügyfél és az ügyvéd közötti kommunikációt mi védjük akkor, amikor egy felügyeleti eljárásban van. Ilyen az például, amikor információs díjat vezettünk be, ami egyébként kockázatos a kartellek esetében, kevésbé működik, hogyha valaki kartellt fedez föl nekünk, akkor maximum 50 millió forintot visszakap az eljárásunk után a kivetett bírságból majd. Ezek nehezen működnek, de azt akartam volna mondani ennek kapcsán, amit a képviselő úr mondott, hogy igen, valóban sok olyan új jogtechnikát bevezettünk, ami azt szolgálja, hogy a mi célunkat jobban tudjuk teljesíteni, ugyanakkor a jogrendszerben újdonság.
A szabadpiac és a versenyszabályozás nélküli verseny, amit Rozgonyi képviselő úr mondott - a Versenyhivatal végig azon volt, hogy ahol a piac tud működni, ott a piac működjék. Ahol piaci kudarcok vannak, ott mi rögtön szabályozásért kiáltottunk. Tehát ahol úgy láttuk, a kábeltelevízióknál - emlékeznek rá, egy időben mennyi baj volt velük, idézőjelben mondva -, mi kábeltörvényt javasoltunk. Ez nem született meg egyébként. Akkor, amikor a bankszektorban láttuk, hogy egyoldalú szerződések rendszere van, akkor a hitelintézeti törvény módosítását javasoltuk.
Nem akarnék most több példát mondani, számos esetben azt mondtuk, hogy ahol a piac tud működni, az a legjobb, ahol piaci kudarcok vannak, akkor szabályoznia kell az államnak, a szabályozás strikt meg pontos, meg szigorú legyen, természetesen. Ez a mi alapállásunk, és végig ilyen elvek alapján dolgozunk.
Versenyt mi nem tudunk teremteni. A versenyhatóság arra képes, hogy ha a verseny folyamata zajlik, akkor az tisztességes legyen. A versenyteremtés másoknak a dolga. Az, hogy a privatizáció során versenymódon történt az eladás, abba mi nem tudtunk beleszólni, legföljebb véleményt adtunk. Az volt egy fontos versenyhivatali álláspont akkor, amikor eladta '95-ben az akkori kormány a villanyrendszer hálózatát, ellene volt a Versenyhivatal, mert azt mondta, hogy így nem lesz piacnyitás. Tehát a hálózatot nem szokás eladni. A termelő részt el lehet adni, magát a hálózatot, ami nagyon sajátos közjószág, azt nem szabad eladni, mert sokkal nehezebb lesz később piacosítani a rendszert. Ilyen esetben mi csak javaslatokkal éltünk, az előző elnök javaslatokkal élt, amit meghallgatott belőle a kormány, annyit hallgatott meg. Az eredmény mutatja, hogy viszonylag keveset. Most azt keresem, hogy mi az, amiről még ebben a késői órában érdemes szólni.
(20.40)
Nyikos képviselő úr beszélt a teljesítménymutatók elterjesztéséről. Én is amellett vagyok, hogy ahol van input, ott output is kell hogy legyen, és azt mérni is kell, nagyon azt gondolom, én e tekintetben az angolszász példát követem. Azt gondolom, hogy minden egyes hatóság esetében meg lehet találni azt a speciális módot, ahogy a teljesítményüket mérik. Tehát minden esetben, a mi esetünkben tényleg ilyen mutatók vannak, hogy bíróság hogyan dönt az ügyeinkről, hogyan vetünk ki bírságot; vannak másfajta mutatók a szakirodalom alapján, hogy egy megbuktatott kartell után legalább öt nem születik meg, mert kétségbe esnek vagy megijednek a cégek. Szokták mondani, hogy akkor becsületes nagyon valaki, ha nagyon könnyen kétségbe esik; ilyen szépen tudom ezt csak most mondani itt. Vannak ilyen mutatóink. Ezeket a mutatókat használjuk is belül. Én óvatos vagyok azzal, hogy kifelé is használjuk őket. Mi magunk használjuk, és szükség van ezekre a mutatókra, abban én bizonyos vagyok.
Szintén valamelyik képviselő úr mondta, hogy a Hankook gumigyár esetén nem húztuk meg a vészcsengőt. Az állami támogatások esetében semmi több információnk nincs az állami támogatások nagyságrendjéről, mint amit a Világgazdaság vagy a Napi Gazdaság megír a döntés után. Körülbelül pont ennyit tudunk róla, mint a képviselő urak is tudnak róla. Az állami támogatások kezelése a Pénzügyminisztériumhoz van rendelve.
Az, hogy több erőforrás kellene a hivatalnak, az előbb mondtam, hogy valóban egy fokkal több erőforrás kellene a hivatalnak, de ez nem aránytalanul sok. Azt gondolom tehát, hogy ha most nem 105 emberrel működnénk, ahogy mondtam, hogy kb. annyira van pénzünk, hanem még plusz 15 vagy 20 emberrel, az valószínűleg segítené a hivatal munkáját, nagyságrendileg egyébként. Eredetileg a hivatal 150 fővel indult 1990-ben, mostanra - idézőjelben - épültünk a sok megszorítás után erre a 105-110-es nagyságrendre. Igazából a kapacitásaink nem növekedtek, ellenben azt hiszem, a hatékonyságunk nőtt a 20 év alatt, ha emlékeznek, hogy az előző esztendőkben miket ismertek a hivatal munkájából.
Az uniós szerződés megkötése óta nincsen szuverén versenyjogunk, azt gondolom, amit Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr itt fölvetett. Az uniós tárgyalások során a magyar versenyjognak teljes mértékben harmonizálnia kellett a szabályrend szerint az uniós versenyjoggal. Az uniós versenyjogot mi is érvényesítjük, ráadásul ott az egyik fő szabály az, hogy az egységes európai piacot kell megteremtenie vagy megtartania. Az uniós versenyjog specifikuma, a miénk az, amiről szó van, a magyar versenyhatóság megállapodás alapján meg a megállapodás értelmében teljes mértékben harmonizál. Ez van a megállapodásban. Ilyen értelemben köszönöm, hogy elfogadták végig azt, hogy amit a törvény előír nekünk, mi azt teljesítjük is. Amögé tudunk még beépíteni, de a törvényhez képest sokkal lágyabb szempontrendszert, amit tudunk érvényesíteni a magyar versenyjog részeként.
Az élelmiszer-etikai kódex nagyon bonyolult konstrukció volt. A dolognak, azt hiszem, az volt a lényege, hogy azt úgy írták alá akkor, hogy igazából nem volt fölhatalmazásuk az aláíróknak, hogy aláírják. Az derült ki az első pillanatban számunkra. Ott olyan föltételeket írtak alá például, hogy a termelő nem exportál csak azért, mert drágábban el tudná adni a termékét egy szomszéd országban; ilyenek voltak benne.
A földolgozó csak azért nem vesz egy terméket egy szomszéd országból, mert az olcsóbb. Amíg meg tudja venni Magyarországról a terméket és drágább, akkor itt veszi meg Magyarországon. Abba az etikai kódexbe, az az igazság, olyan dolgok voltak beletéve, ami nem volt reális. Nem volt reális így, gazdaságilag. Ilyen szempontból, úgy vettem észre, hogy számos termelő nem is bánta, hogy az általa meg nem bízott szövetség ilyeneket aláírt, mert akkor ott olyan volt a hangulat, hogy ilyeneket aláírtak.
Az élelmiszer-etikai kódex, nem bánom, hogy tönkrement, mert ha nem ment volna tönkre az eljárásunk folyamán, akkor fél év múlva ment volna tönkre még nagyobb botrányok részeként, mert az, hogy valaki csak azért adja el itthon a termékét, mert itthon olcsóbban is el tudja adni, és el tudná adni, mondjuk, Romániában a határ után 10 kilométerrel 30 százalékkal drágábban, szinte kizárt. Az nem volt reális megállapodás.
Szilágyi képviselő úr mondta, hogy igen, valóban az az elvünk, és ezzel is fejezném be ezt, hogy néhány beavatkozásra van szükség. A Versenyhivatal végig úgy működött és most is úgy működik, hogy ahol a piac meg tudja oldani a gazdaság működtetését, ez a legjobb módszer. Amikor a piac nem tudja megoldani, akkor egy pillanatra meg kell állnunk, és meg kell gondolnunk, hogy az a piaci kudarc egy valódi piaci kudarc, és akkor szabályozni kell, vagy pedig csak azért nem oldja meg a piac jól, mert a versenyszabályozás megsértése történt és a Versenyhivatalnak kell föllépnie. Ha meg olyan a piac jellemzője, hogy nem tudja a piac maga megoldani a problémákat, akkor mi szabályozást kérünk, és mi ezt tekintjük a modern piacgazdaság lényegének ebből a szempontból.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés