DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szólás lehetőségét. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Gyöngyösi Márton képviselő úr a bevezető gondolataiban elmondta, hogy három határozathoz két-két módosító javaslatot nyújtott be, amelynek a tartalma röviden nem szól másról, mint arról, hogy ne fogadja el az Országgyűlés a jelentésen nyugvó határozatot, és hívjuk haza a magyar katonákat Afganisztánból, vagy fogadjuk el a határozatot, és hívjuk haza a katonákat Afganisztánból, tehát a konklúzió mind a két esetben ugyanaz. Én szeretnék javasolni egy harmadik lehetőséget, ez pedig: fogadjuk el, fogadja el az Országgyűlés a benyújtott, a kormány jelentésén nyugvó bizottsági határozatot, és végezzünk a jövőben érdemi, minőségi munkát szövetségeseinkkel együtt Afganisztán helyzetének rendezésében.

Én azt hiszem, hogy amikor elhangzottak a képviselő urak hozzászólásai és Szabó Timea képviselő asszony hozzászólása, aki azt mondta, hogy a háborút nem támogatja az LMP, szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány sem támogatja. Szerintem nincs olyan magyar parlamenti képviselő, aki támogatná a háborút, tehát ebben egyetértés van. Ebben, azt hiszem, hogy mindannyian részesei vagyunk a nemzeti együttműködésnek, ha tetszik, tehát én azt hiszem, hogy ez egy fontos alaptézis. Senki nem háborúpárti ebben a mai magyar Országgyűlésben, a kormány semmiképpen sem az. Ugyanakkor elmondta Szabó Timea, hogy fontos katonai missziót látunk el - valóban így van - Afganisztánban. Ezzel is egyet tudunk érteni.

Gyöngyösi Márton képviselő úr arról beszélt, hogy iskolába járt Afganisztánban, és hogy két tanárát, két orvost is a tálibok megöltek. Jó-e ez így akkor - kérdezem a képviselő úrtól -, tehát helyén vannak-e a dolgok? Hagyjuk akkor magukra az ott élő embereket, hadd folyjon tovább, ami eddig is folyt, nem beszélve a kábítószer-csempészésről, -termesztésről, ópiumtermesztésről és sok minden másról, és az egykori terrorista bázisoknak a meglétéről. Én azt hiszem, hogy nem lehet így hagyni. Ha már ott vagyunk, ha már ENSZ BT-döntés van, ha már NATO-döntés van, a szövetségeseinkkel együtt meghozott döntés van, akkor igenis van felelősségünk is ebben a misszióban, ebben a küldetésben.

(21.40)

Szeretném azért itt mindenki előtt elmondani, hogy hallgatva Gyöngyösi Márton képviselő úr okfejtését, amelyben igen komoly párhuzamot állít föl az orosz bevonulás és az 1979-től '89-ig való ott-tartózkodás, valamint a mostani, az Egyesült Államok által vezetett koalíciós együttműködés jegyében létrejött és ott működő misszió vonatkozásában: azért nyilván ön is tudja - hiszen ennek a témakörnek ismerője -, hogy más volt az oka, más volt a célja, és ez már jelentősen megkülönbözteti ezt a két mandátumot, ha tetszik, tekintettel arra, hogy 2001. szeptember 11-én azért egy súlyos tragédia történt az emberiség történetében, és ez volt az oka, nem más, ennek a bevonulásnak, pontosan azért, hogy az ott lévő terroristabázisokat, az el nem ismert tálib kormány által támogatott és fenntartott terroristafészkeket megpróbálja a koalíció fölszámolni. Az orosz bevonulásnak teljesen más volt a célja, más volt az oka ehhez képest.

Egyetértek az aszimmetrikus hadviselés említésével. Valóban így van, ezért nehéz ez a küzdelem, látjuk. Különböző hadikultúrákat, hadviselési kultúrákat különböztetünk meg. Valóban, az aszimmetrikus hadviselésre jellemző az a gerilla típusú hadviselés, amelyben az ellenfél gyakorlatilag láthatatlan, és bármikor bárhol lesújthat a reguláris haderőre. Ezen kívül két klasszikus hadviselési kultúra is létezik egyébként - ha már ennél tartunk, akkor talán fontos, hogy ebben a késő esti órában nem a mindentudás egyetemeképpen, de valahogy azért töltsük ki tartalmasan ezt a mai estét, és talán a helyzet megoldásában is segítségünkre lehet -: a mozgáscentrikus és az anyagcentrikus hadviselési kultúra, ez a másik kettő, tehát három klasszikus hadviselési kultúra van. Valóban nagyon nehéz a gerilla típusú hadviselést fölszámolni, mert elbújik az ellenfél, mert civilben mozog nap mint nap, valóban így van.

Mit lehet tenni? Hiszen azért vagyunk ott, hogy ezt a helyzetet megoldjuk, azért vagyunk ott, hogy ez az afganisztáni misszió sikeres legyen, mert ez mindannyiunk közös érdeke, a NATO jövője foroghat kockán. Tehát nekünk nem mindegy, hogy ez a misszió hogyan zárul: kudarccal, azonnali kivonulással, egyenként szaladunk gyorsan haza, vagy pedig egyébként szövetségeseinkkel együtt hozzuk meg a döntésünket, megfontoltan, nyugodtan, higgadtan, mindent mérlegelve.

Szerintem a legfontosabb dolog, hogy Afganisztán esetében az állami működés feltételrendszerét kiépítsük, kialakítsuk, ami nagyon nagy feladat. Nagyon nagy feladat. Ehhez szükséges az afgán helyi erőknek a fölépítése, megerősítése, kiképzése - valóban így, ahogy Dorosz Dávid képviselő úr mondta -, ebben kívánunk a jövőben hangsúlyosabb szerepet vállalni és betölteni. 136 ezer szövetséges katona van kint jelenleg Afganisztánban, és 211 ezer főt tesz ki a helyi erők száma, ebbe beleértve az afgán haderőt és az afgán, helyi rendőrség létszámát is. Tehát azért ez egy jelentős szám, de még mindig nem elegendő, sajnos.

A nemzetközi szerepvállalás vonatkozásában kötelezettség-e ez a részvétel, vagy pedig sem - Gyöngyösi Márton képviselő úr vetette ezt föl -, hiszen a washingtoni szerződés egyetlenegy cikkelye sem szól erről - mondta ő. Én úgy tenném föl a kérdést, hogy érdekünk-e a NATO-tagság. Szerintem érdekünk a NATO-tagság, ráadásul jelentős különbség van, mondjuk, egy ezt megelőzendő katonai szövetséghez való tartozásunkhoz képest, hiszen itt a népakarat mondta ki, hogy igenis érdekünk a NATO-csatlakozás, a NATO-tagság. 1999. március 12-e óta teljes jogú NATO-tagok vagyunk, és a magyar nép döntött demokratikusan, a népszavazás intézményének keretei között erről. S ha érdekünk a NATO-tagság, a szövetségben való lét, mert úgy érezzük, hogy ez a biztonságunkat erősíti, mert úgy érezzük, hogy a nemzeti létünket ez hosszú távon biztosíthatja - reményeink szerint -, akkor bizony-bizony érdekünk a szövetség feladatvállalásában is részt venni.

Ha valamennyi NATO-tagország közül csak Magyarország nem venne részt - márpedig akkor ehhez jutnánk, ha most azon nyomban hazahoznánk a katonáinkat -, akkor ez vajon a szövetségbeli megítélésünket erősíti-e vagy gyengíti-e? Ezen keresztül Magyarország érdekérvényesítő képességét és megítélését nemzetközi porondon ez, mondjuk, segíti-e, támogatja-e? Én azt vallom, és azt hiszem, hogy igenis nekünk érdekünk a NATO-tagság, és a szövetségben ott kell lennünk. Az egy másik kérdés, hogy milyen módon, milyen minőségben veszünk részt ebben a küldetésben, ebben a misszióban.

Elhangzott itt még két történelmi példa. Mindig nagyon fontosak a történelmi példák, ebből nagyon lehet okulni, én ezt őszintén vallom. Elhangzott 1848, hogy a külföldön lévő katonáinkat hozzuk haza. Elhangzott a második világháborús példa, amit sokszor hallottunk a szocializmus évtizedeiben, az "utolsó csatlós" megnevezése Magyarországnak. Fontosak a történelmi példák, de olyan mértékben változott a világ az elmúlt néhány tíz évben vagy néhány évben is akár, olyan módon gyorsult föl a világ, olyan globalizálódó világban élünk vagy globalizált világban élünk, amelyben már az ilyen típusú történelmi analógiák nem biztos, hogy helyénvalóak.

Mi zajlik most? A Honvédelmi Minisztérium vezetésével, pontosan azon tapasztalatok alapján, amiket egyébként kapunk a hírszerzői jelentésekben, hallunk szövetségeseinktől és természetesen Hende Csaba miniszter úrtól, aki személyesen járt kint meglátogatva az Afganisztánban állomásozó katonáinkat - az ő személyes tapasztalata is ebben a döntéssorozatban benne van vagy benne lesz, amelyet hamarosan a tisztelt Ház elé fogunk tárni -, jelen pillanatban a felülvizsgálata zajlik ennek a szerepvállalásnak. A biztonsági helyzet értékelésében erőforrásainkkal és mindennel együtt mérlegelünk, hogy pontosan mi az, ami az elkövetkező időszakban változtatható, mi az, amire feltétlenül szükség van. Látjuk nagyjából, hogy mire van szükség, sőt pontosan látjuk, hogy mire van szükség. De együtt fogjuk meghozni a döntést a szövetségeseinkkel, őket bevonjuk ebbe a döntési folyamatba.

Juhász képviselő úr arról beszélt, hogy ő is egy más szemüvegen keresztül nézi meg és közelíti meg ezt a kérdést, most én is ezt teszem. Ő azt mondta, hogy saját érdekeinkre tekintettel kell meghozni a döntést, hogy a nemzetek a saját érdekeikre tekintettel hozzák meg a döntést. Én azt szeretném ehhez hozzátenni, hogy én vallom azt, hogy létezik olyan döntés, amely nemcsak a saját érdekeinknek felel meg, hanem ugyanúgy jó a NATO-szövetségeseinknek, ugyanúgy jó Afganisztán ügyének, mint ahogy nekünk is jó. Létezik ilyen döntés, higgyék el. Ezen dolgozunk, ehhez kérjük a tisztelt Országgyűlés támogatását, és természetesen minden tájékoztatást meg fogunk adni a szakbizottságon keresztül, valamint a plenáris ülésen is, ha erre igényt tartanak a tisztelt képviselő urak.

Néhány konkrétumot azért hadd mondjak. Elhangzott Juhász képviselő úrtól az új alkotmánnyal kapcsolatosan, hogy a külföldi szerepvállalás kérdéskörét hogyan kívánjuk majd rendezni. Fontos dolog a jogszabályi háttér megteremtése, fontos dolgok a jogdokumentumok, a nemzeti katonai stratégia, a nemzetbiztonsági stratégia kérdésköre, hogy mit gondol a kormány, melyek a legnagyobb biztonsági kockázatok. Ezek természetesen el lesznek fogadva, gondolom, ebben bizottsági, szakmai értekezések, munkák fognak folyni.

Elhangzott az Egyesült Államok stratégiájának a kérdése is. Szeretném elmondani, hogy a Tartományi Újjáépítési Csoport mandátumát kívánja a kormány hat hónapra meghosszabbítani, tehát jövő év április 1-jéig lenne ez a mandátum. A többi tevékenység, amely elsősorban a kiképzés megerősítése - tehát több kiképző katonát küldenénk ki, terveink között ezek szerepelnek -, érdemi hozzájárulást jelentenek, hiszen a legfontosabb, mondom, az állami működés feltételrendszerének a megteremtése, kiépítése. Ezen dolgozunk, hogy megteremtsük ennek az anyagi és katonai lehetőségeit is. Ez egy évre szól, tehát ez a típusú tevékenység jövő év október 1-jéig szólna a jelenlegi felhatalmazás alapján, legalábbis a kormány döntése alapján.

A helyzet az, hogy összességében azt tudom elmondani, hogy mindenkinek megértem az álláspontját és a véleményét, higgyék el, tehát én azt hiszem, hogy ez egy közös nemzeti érdek, ez egy nemzeti ügy, hogy ebben a Magyar Országgyűlés hogyan képviselteti magát, milyen álláspontra jut, milyen véleményre jut. Én örülnék annak, ha ebből nem szűrődne le az, hogy esetlegesen néhány frakció, néhány parlamenti párt, mondjuk, kihúzódna, és esetleg a populizmus irányába mozdulna el. Higgyék el, hogy ésszerű, érdemi, minőségi feladatokat szeretnénk ellátni az afganisztáni misszióban. Szeretnénk együttesen és egyszerre a NATO-szövetségben betöltött szerepünket, jelentőségünket is építeni és erősíteni.

(21.50)

S mondom, szeretnénk megoldani ezt az afganisztáni helyzetet, ezt az afganisztáni problémát. Azt hiszem, ebben minden ajtót kinyitottunk. Várjuk az önök javaslatát, és várjuk az önök véleményét, támogató hozzászólásait; természetesen kritikai észrevételeiket is. S természetesen, mondom, tájékoztatjuk önöket arról, hogy a kormány hogyan fog dönteni a jövőt illetően, amely tehát egyfajta minőségi szerepvállalás irányába kíván elmozdulni. Ez a felülvizsgálat zajlik, amint ez lezárul, tájékoztatjuk önöket.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok, szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu