GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ahogy jeleztem itt a kétpercesben, hosszabban szeretnék néhány dolgot mondani a törvény okán. Annyit mondanék Gézának, képviselőtársamnak, hogy elég furcsa szűkített önköltségszámítás az, ahol csak az alapanyagot veszem figyelembe, és semmilyen más költséget nem. Csak mondom, az igaz, hogy 100 forint körülire jön ki a nyersolaj anyagköltsége, ez a gázolajnál körülbelül 70 forint. Tehát hogyha mindent ugyanúgy ráterhelek erre az anyagra, akkor onnantól kezdve már nem kérdés, hogy mi lenne ennek az ára.
Csak jelzem, hogy a magyarországi termelők sokkal jobban jártak azzal a megoldással, amit annak idején választottunk, hogy kötelezővé tesszük a bekeverést, mert így a kamionba is tesznek biokomponenst, úgy meg, ha saját maguk használták volna el, akkor csak a töredékét használtuk volna fel annak a mennyiségnek, amit így egyébként, kötelező bekeverés mellett a magyar mezőgazdaság, igaz, hogy leginkább alapanyagként, de előállít.
Itt sokszor előjött a cselekvési tervnek az ügye. Nyilván be lehetett volna ezt adni, de én megértem a kormányt, hogy ugyan elkészült az júliusig, határidőig, mert mi is folytattunk ebben sok-sok egyeztetést még korábban, de az meg, úgy gondolom, joguk, hogy átnézzék olyan szemmel, hogy ha más koncepció mentén akarják ezt csinálni, akkor erre kell időt hagyni. Túl sokat most már nem lehet, nehogy büntetés legyen belőle, tehát azért illene megcsinálni.
De azért azt mindenkinek látnia kell, hogy ez a terület az Európai Unióban teljesen külön szabályozott. Az igaz, hogy a cselekvési tervben a 13 százalékos megújuló energiaarányról szóló döntéseket előre kell vetíteni, de erre egy önálló dolog van, hogy a 10 százalékot el kell érni. Tehát itt nincs vita, nem lehet vita azon, hogy ennek a cselekvési tervnek majd bent kell lennie a cselekvési tervben, de függetlenül, önállóan is megél a lábán, tehát én nem hiszem, hogy ez okozza a legnagyobb problémát. Még egyszer hangsúlyoznám, itt a történet arról szól, hogy tudunk-e január után ilyen termékeket és, mondjuk, mezőgazdasági alapanyagokat exportálni. Tehát nagyobb botrány lenne abból, hogyha ez a jogszabály nem születne meg.
A délelőtt tényleg elég hosszú vitát folytattunk a mezőgazdasági albizottságban. Én úgy érzem egy kicsit, és ezt elmondtam elnök asszonynak is, hogy elbillent a dolog a történet ellenzői irányába, mert ha mondjuk, én véletlenül, aki nem vagyok tagja ennek az albizottságnak, nem megyek be, akkor a parasztságot nem nagyon képviselte volna ott senki abban az albizottságban. Ökológus volt bőven, környezetvédő volt bőven, és mindenki elmondta a maga álláspontját, de egy dologra ott is reagáltam: amikor fölmerült az, hogy Magyarországon is veszélybe sodorhatjuk az élelmiszer-előállítást azáltal, hogyha mondjuk, ezeket az új direktívákat egy az egyben átemeljük. Azért azt látni kell, hogyha Magyarországon elérjük 2020-ra a 10 százalékot, amit, megmondom őszintén, én eléggé kétségesnek látok, ezt azért mondom, mert 2003-ban az Európai Unió kötelezővé tette az energiatartalomra vetített 5,2 százalékos arány 2010-re való elérését. Most 3,8 százaléknál tartunk energiatartalomra vetítve, még egyszer mondom, nem térfogatszázalékban, és Európa sem tart előbbre.
Tehát magyarul, meglesznek ennek majd a realitásai, hogy mennyi beruházási lehetőség lesz ebben az üzletágban, de én úgy gondolom, hogy akkor körülbelül, hogyha ezt elérjük, vagy elérjük a reálisnak mondható 7-8 százalékos energiatartalmi arányt, akkor a magyarországi termőterület 6-7 százalékát fogjuk a saját célra előállított üzemanyagokra használni. Ez meg azért, azt gondolom, enyhe túlzás, hogy az élelmiszer-termelést veszélyeztetné.
Viszont azt is látni kell, és ez persze köszönhető az Európai Unió szerintem is hibás támogatáspolitikájának, ami egysíkúvá tette a mezőgazdasági termelést Európában, és egy az egyben a növénytermesztés irányába vitte el, hogy valamilyen feldolgozó kapacitást muszáj csinálnunk Magyarországon is, mert az illúzió, higgyék el nekem, hogy vissza lehessen állítani mondjuk, a 40-50 vagy 100 évvel ezelőtti arányt, amikor az volt a mondás, hogy bőrben kell mindent eladni. Ez nagyon helyes mondás, csak egyszerűen olyan intenzív technológiák alakultak ki ebben a dologban, hogy nem nagyon hajlandók sem a magyar, sem az európai mezőgazdasági termelők állattenyésztéssel foglalkozni.
Teljesen áttevődik az állattenyésztés, az állati termékek előállítása a nagy kapacitások irányába, és csak szeretném mondani, hogy annak ellenére, hogy igen komoly munkanélküliség van vidéken, nagyon-nagyon nehéz állattenyésztésbe bárkit is fölvenni, mert őszintén, ki az, aki mondjuk, egy átmulatott szilveszteri éjszaka után szívesen megy reggel öt órakor fejni. A mai fiatalok erre biztos, hogy nem lesznek hajlandók, ezt én bárkinek írásba adom, és ezt ajánlom egyébként azoknak a barátaimnak, akik mindenféle alternatív mezőgazdaságban gondolkodnak, hogy rengeteg üres ház van, üres birtok van vidéken, tudok én is ilyet szerezni, mutassák be azt a tevékenységet, ami szerintük a magyar mezőgazdaság jövőjét jelenti. Ugyanis, ha ezt én le akarom fordítani, és lehet, hogy azt mondják, populista vagyok, ez a következőről szól: vessünk kötényből, fogasoljunk lóval, fejjünk kézzel. Nagyjából ez az, ami óriási tömegeket fog a mezőgazdaságba visszahozni, rengeteg munkát és megélhetést nem.
Tehát nekünk arra a vonatra kell fölszállnunk, ami robog és megy előre, és azokkal a konkurensekkel kell felvennünk a harcot, akik a világ nagy mezőgazdasági országaiban tőlünk sokkal modernebb és sokkal korszerűbb technológiákkal állítják elő az élelmiszert, amit én nem neveznék szemétnek, ami itt sokszor elhangzott. Az biztos, hogy nagyon megdrágítja az élelmiszer-termelést vagy -forgalmazást a hosszú szállítási költség, de azért ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hiszen ma is elhangzott, meg a múlt héten is olvastam, az, hogy a bioüzemanyagok helyett - és ezt a MOL-nak az egyik vezetője mondta - inkább dinnyét termeljünk, ez egy kitűnő ötlet, de a magyarországi termőterület 1 százaléka alkalmas dinnyetermelésre, és attól még a maradék 99 százalékon valamit csinálnunk kell.
(16.10)
S ha már egyszer azzal áldott meg bennünket az Isten, hogy viszonylag jó termelőkapacitásaink vannak, akkor nekünk azt kell csinálnunk, amit ezen a termelőkapacitáson a leghatékonyabban és legjobban lehet megcsinálni. És bármennyire is fáj - még azt mondom, hogy ökológiai szempontból sincs vele semmi baj, hiszen normális vetésforgót alkalmazunk Magyarországon -, a búza-kukorica-repce hármas forgó tökéletesen illeszkedik a magyarországi adottságokhoz. Nem tudunk ennél jobbat kitalálni, hölgyeim és uraim. Rengeteg felmérés készült, hogy hogyan viszonyulnának a magyarországi termelők, mondjuk, biomassza direkt előállításához, például energiaültetvényekhez, egyebekhez. A termelők 3-4 százaléka mutatott némi érdeklődést, hogy esetleg a területeit 20 évre, 30 évre ilyen célra felajánlaná, egyébként meg nem hajlandó váltani. Nagyon nehéz, és óriási technológiai korrekció kellene, higgyék el! Mert ezekhez a dolgokhoz Magyarországon alapanyag-termelésben semmilyen invesztíció nem kell, hiszen ehhez megvan mindenünk.
Tehát olyan dolgokat kitalálni, és itt utalok egy kicsit a második generációs ügyekre is, ami nem ezen a vonalon megy, újabb alapanyag-termelési beruházásokat generálna. Rengeteget fordítottunk most arra, hogy a mi termelőink se működjenek korszerűtlenebb körülmények között, és sokkal energiatakarékosabban dolgozhassanak. Ebből nem kellene visszalépni, ezt folytatni kell, bármennyire is korlátozzák sokan. Nézzék! Ez a dolog nem új. Nyilván, amikor az emberiség ezt elkezdte csinálni, abból indult ki, hogy a mezőgazdaság az élelmiszer mellett az összes energiát előállította. Vissza kell nézni néhány száz évre, nem volt más energiahordozó, a szén kezdett akkor már megjelenni, de egyébként szinte minden a mezőgazdaságra alapozott. Csak jelzem mindenkinek, hogy az első dízeltechnikájú motor mogyoróolajjal működött, és az első Otto elvű motor bioetanollal, krumpliból készített szesszel működött. Nincs ebben semmi új, ehhez nyugodtan vissza lehet kanyarodni, de nyilván minél újabb és jobb technológiákat kell csinálni.
De azért arra is felhívnám a figyelmet, hogy egy-egy következő generációs ügy anyagi forrását mindig az előtte lévő generációs termelés teremti meg. Nem a semmiért kezdték el Amerikában is kukoricából, pedig a cellulóztechnológia akkor is élt, mert laborkörülmények között tökéletesen működik. Csak azt gondolták, hogy ebből van most már olyan technológia, ami üzemi szinten és nagyobb méretekben működik, és ez lesz majd apránként egyébként minden olyan üzemben, ami készül vagy készült Magyarországon.
Itt elhangzott az is, hogy itt 2 millió tonna etanolt fognak majd gyártani, hát ez az életben nem lesz, ebben teljesen biztos vagyok, mert ahhoz tényleg nem lenne elég alapanyag. Úgy gondolom, hogy két-három nagyobb kapacitású üzem akkor is meg fog épülni, ha egy fillér támogatást nem adunk hozzá, márpedig jelenleg ez a helyzet. Csak szeretném jelezni, hogy mindenki a támogatásról beszél. Magyarországon folyékony üzemanyag vagy bioüzemanyag előállításához csak kis kapacitásokhoz rendeltünk támogatást, mégpedig a magyarországi vidékfejlesztési program okán. A nagyobb kapacitásoknál ugyan van erre elkülönítve forrás, de ebből még senki egy fillért nem kapott. Egy darab üzem alapkőletétele történt meg az elmúlt időszakban, amit nagyon vártak abban a térségben, ahol a munkanélküliség egyébként legalább 15 százalékos.
Ezért kezelném én óvatosabban ezeket az ügyeket, mert nem lesz a magyar termelőknek sokkal másabb alternatívája, rövid távon, 10-15 vagy 20 éves távlatban, mint nagyjából ezzel a termelési szerkezettel menni tovább. Ehhez a termelési szerkezethez viszont egy rossz logisztikájú országban feldolgozó kapacitás kell. A feldolgozó kapacitás Magyarországon nem lehet más, mint hogy ezekből a gabonafélékből más alternatív megoldásokat teszünk. Persze, mert mondhatjuk, hogy miért visszük ki a kiváló magyar búzát Olaszországba, és miért hozzuk vissza onnan a tésztát feldolgozva. Ez is egy valós felvetés, és lehet is ezzel foglalkozni, hogy tudunk-e, mondjuk, az olyan hagyományú országgal versenyezni, ahol minden étkezésnél tésztát fogyasztanak. Ott erre vannak berendezkedve, tehát örülhetünk, hogy a magyar búza megfelel azoknak a magasabb elvárásoknak is. Nem hiszem, hogy ebben labdába tudunk rúgni, tehát búzából biztos, hogy továbbra is exportálnunk kell a jelentős részét, hiszen ennyit biztosan nem fogunk tudni soha Magyarországon felhasználni.
A kukoricánál meg az a helyzet, hogy amikor azt mondjuk, hogy mást csináljunk, csinálhatunk mi mást, de az exportkukoricából ma is bioetanol készül. Amit mi innen kiviszünk, a jobb években 5 millió tonnát, rosszabb évben 4 millió tonnát vagy 3-at, akkor már nagyon rossz évnek kell lenni, abból is bioetanol készül, és annak a hozzáadott értéke nem Magyarországon jelenik meg, hanem azokban az országokban, ahol ennek a hagyományai sokkal nagyobbak, és mások a jogszabályi előírásai. Mielőtt nagyon féltjük Európát ettől a dologtól, meg nagyon féltjük Magyarországot, azért ezeket az ügyeket is figyelembe kell venni.
Természetesen azzal én is egyetértek, hogy lehetőleg lokálisan kezeljük az ügyeket. Nem a semmiért találtuk ki Magyarországon a zöldenergia-farmot. Ez lassan bemutatható állapotba kerül, már csak az etanolüzem hiányzik a végéről, de Szabolcs megyében már van egy olyan hely, ahol majdnem teljesen meg is van. Ott szerves egységet képez a teljes megújulóprogram, állattartással kombinálva, ahol ennek a tevékenységnek minden egyes elemét helyben tudják hasznosítani. Semmiféle melléktermék nincs, csak a végén egy trágyaszerű anyag, ami a biogáz-feldolgozás okán keletkezik. Hiszen az köztudott, hogy az állattenyésztésben használható az etanol mellékterméke, az állattenyésztés által produkált trágyából, illetve az etanol fölösleges melléktermékéből biogáz termelhető, és a biogázból pedig meg lehet oldani a terület villamosenergia-ellátását, és mondjuk, egész évben a fejőház meleg vízzel való ellátását, illetve, urambocsá', még a mellette lévő állattartó telep klimatizálását, ami legalább olyan fontos az állat szempontjából, mint hogy milyen takarmányt fogyaszt.
Ezek azok az ügyek szerintem, amiket bent kell hagyni a rendszerben. Erre vannak is nyertes pályázatok, gondolom, majd egy része meg is épül, ami meg megépült, azt meg lassan már ki kellene fizetni, mert májusi számlák még nincsenek kifizetve. De gondolom, majd ennek is eljön az ideje, ha normalizálódnak a dolgok.
Azt hiszem tehát, hogy lehet ezt a kérdést nagyon alaposan körbejárni, de itt olyan fals dolgok hangzottak el délelőtt, ami megint csak abba az irányba mutat, mint ha a paraszttól kellene féltenünk a földet. Hölgyeim és uraim, azt az erdészeti nyílt napon is elmondtam, a világ legnagyobb ostobasága, ha az erdésztől féltjük az erdőt, a paraszttól meg a földet. Nem érdeke, hogy tönkremenjen! Akárki mondja, hogy mi, nem is tudom, hányszorosával tesszük tönkre a termőföldünket, a magyarországi termőföldek állapota lényegesen jobb, bármilyen intenzív termelés volt is eddig rajtuk, mint az európai uniós átlag. Ennek ellenére mi sokkal szigorúbb szabályrendszert állítottunk fel a helyes mezőgazdasági gyakorlat okán. Egy része sajnos betarthatatlan volt, ezt be kellett látni, mert átvettünk minden olyan szabályt, amit szerintem nem kellett volna. Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy 100 milliárdot költöttünk trágyatárolók biztonságos megépítésére, annak ellenére, hogy az abból kifolyó lé messze nem okozott volna olyan problémákat, mint amivel most a térségben sajnos találkoznunk kellett. A saját területemen is, ahol élek, ott is kibéleltünk úgy egy tárolót, hogy mellette 3 méterre lefúrva semmilyen szennyezést nem találtunk a földben, de ennek ellenére rá kellett költeni 50 milliót, mert ez volt az európai uniós előírás. Abból például annak a sertéstelepnek a teljes takarmányozási technológiáját ki lehetett volna cserélni, és mondjuk, a mostani 3 kiló helyett 2 kiló abrakkal, ami szintén energia, csak jelzem mindenkinek, lehetett volna működni. De megcsináltuk, hogy ne kerüljenek ezek a dolgok bezárásra.
Itt óriási a felelősségünk, azt én is tudom, hiszen azért itt nem szabad megállni. De a következő tíz év még nem a második generációról, hanem az első generációról fog szólni. És ha nem itt fogjuk megcsinálni ezt a tevékenységet, és a 600-700 ezer tonna etanolt, a maximum 200 ezer tonna biodízelt nem állítjuk Magyarországon elő, azt más fogja majd előállítani, és a mi termelőink megint olyan helyzetbe fognak kerülni, mint általában kerülnek, hogy lényegesen rosszabb pozícióba kényszerülnek, amikor áralkuról és eladásról van szó. Azt kérem mindenkitől, hogy ezeket is vegye figyelembe akkor, amikor egy-egy ilyen jogszabály elfogadásánál dönt. Hogy most nincs hozzá ilyen számítás meg olyan számítás - adok mindenkinek egymilliónyi irodalmat erről, kiszámolhatja magának, hogy ez mit takar. De abban két egyforma nincs, hiszen ez nem egy kétszázéves ügy, mint a fosszilis energiahordozóké.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés