GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Versenyhivatali Elnök Úr! Ahogy már a bizottsági véleményekben is elhangzott, és valószínű, hogy itt, a mai vezérszónoki megszólalásokban is több dolgot ismételni fogunk, amikor egy olyan szervezetről beszélünk és a munkáját értékeljük, amely az Országgyűlés alárendeltségében végzi a munkáját mint egy nagyon fontos államigazgatási szerv.

A hatályos törvény alapján a Gazdasági Versenyhivatal most, ezzel a jelentéssel beszámol az Országgyűlésnek arról, hogy a versenytörvényt hogyan alkalmazzák Magyarországon, és milyen tapasztalatokat szerzett a 2009. évben, miként érvényesül a verseny, és tájékoztatást ad a tevékenységéről, még az európai versenyjoggal kapcsolatos összefüggésekről is.

(17.30)

A Gazdasági Versenyhivatal autonóm módon jár el, vállalva a felelősséget, a kockázatot és a konfliktusokat is. Ezt nagyon pozitívnak értékeljük, és ez az elmúlt évekre ugyanúgy jellemző, tehát itt a folyamatosság megvan a hivatal tevékenységében. Ezt a tevékenységet nagyon nehéz végezni, mert összetett, nagyon magas szakértelmet igényel, rettentően igényes, kevésbé látványos, mert csak a nagy ügyek derülnek ki, amikor nagy bírságok esetleg a sajtóban megjelennek egy-egy kartellügy kapcsán. És ennyiben egyetértek Román képviselő úrral, és én úgy fogalmaznék inkább, egy rendkívül erőforrás-igényes tevékenység. Tehát ahhoz, hogy magas színvonalú munkát várjunk el, ehhez rendkívül sok erőforrást is kell biztosítanunk. Mert mi - és most nem politikusként, hanem azt mondom, hogy fogyasztóként, adófizető polgárként - igenis elvárjuk a versenytörvény rendelkezéseinek az érvényesítését, a különböző fúziók ellenőrzését, a kartellek elleni határozott fellépést, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés leleplezését és a kartellnek nem minősülő megállapodások kezelését, a fogyasztóvédelemnek a verseny oldaláról való biztosítását, ahogy elnök úr is beszélt a beszámolójában, a megtévesztés leleplezését és a versenypártolás és a versenykultúra fejlesztését.

Mindezeken a területeken a beszámoló nagyon részletesen ad számot a hivatal tevékenységéről. Tételesen nem fogok mindenről beszélni, mert a képviselőtársak, gondolom, hogy elolvasták és ismerik ezt az alapos jelentést; önkényesen, nyilván, ahogy szoktuk, ragadunk ki néhány példát. Amitől nehéz ez a tevékenység, hogy a jogsértéseket meglehetősen titkosan vagy titokban csinálják, és azt az előnyt, amit meg tudnak szerezni, azt mi, fogyasztók, adófizetők fizetjük meg rendszeresen. Tehát a mi rovásunkra próbálnak előnyt szerezni, és mi ezért számítunk nagyon határozottan a hivatal tevékenységére, miközben a hivatal túlzottan nem támaszkodhat senkire a saját tevékenységén kívül, mert azon túl, hogy panaszt és bejelentést tesznek, ettől kezdve a vizsgálatban való együttműködés már rendkívül bonyolult és nehézkes.

Erre csak egy példát hadd említsek vagy ragadjak ki, hogy nagyon keskeny pallón kell sokszor egyensúlyozni, mert ha csak az egyik oldalt veszem, hogy erőfölény, mivel védekezhet, aki erőfölénnyel él. Azt mondja, hogy nagy befektetéseket tettem, meghatározott időn belül kellene hogy megtérüljenek a befektetéseim, nagy kockázatot vállaltam, a hatékonyságom növekedett, és azért van ekkora eredményem, rendkívül sokat invesztáltam az innovációba. Tehát ezek mind-mind olyan kérdések, amelyeket nagyon nehezen lehet megállapítani, hogy hol az a határ, ami még nem sérti a versenytörvényt, és hol van az, ahol már ez kockázatos. Itt hadd tegyem hozzá, és még egyszer vissza fogok majd térni arra, hogy mi, jogalkotók, amikor kettős szerepünkben egyik oldalon védeni akarjuk folyamatosan, évről évre különböző törvényekben a magyar vállalkozásokat, helyzetbe akarjuk őket hozni, ez a helyzetbe hozás egy bizonyos ponton túl a verseny korlátozását jelenti, a versenytársak háttérbe szorulását, tehát a másik oldalon ez megjelenhet mint versenyhivatali probléma.

Amiért nagyon fontosnak tartjuk a Versenyhivatalnak az Országgyűléshez való tartozását, mert én több éve, hogy foglalkozom ezzel a tevékenységgel, és meggyőződéssel merem állítani, hogy a Versenyhivatal alaposan támogatta, folyamatosan az Országgyűlés jogalkotási munkáját, az olyan helyzetek megelőzését, amelyek kedveznek az összejátszásnak vagy a visszaéléseknek. Nem akarok külön beszélni, de nagyon fontos a felelős hatóságokkal való jó kapcsolat, az ágazati vizsgálatokkal jól egészítik ki egymást.

És ahogy mondtam, visszatérnék, hogy mi mint nem piaci szereplők - és most politikusi minőségben mondom azt, hogy amikor az állami szabályozás vagy az állami intézkedések akadályozzák meg a versenyt, vagy kizárólagos jogot biztosítanak valakinek, vagy indokolatlan piacra jutási akadályokat gördít, magatartási szabályokat állapít meg. Engedjék meg, én tegnap este ezt a jelentést citáltam a közbeszerzési törvény részletes vitájánál, de most hadd hozzam ide vissza. Valójában, gondoljuk végig, képviselőtársaim, egy nagyon egyszerű kifejezés, a jogszolgáltatás tárgyában egy szűk csoportot hoztunk, vagy hoz a kormányzó többség abban az esetben, ha elfogadja ezt a törvényjavaslatot, olyan helyzetbe, ami más szereplőket egyszerűen ki is fog zárni erről a piacról. Tehát indokolatlan előnyt jelent, sőt azt is megkockáztatom, még az európai uniós jogharmonizációval is problémákat jelent.

Normális állapotban, és mert mindig arra vágyakozunk, hogy egyszer oda jussunk el, a piaci mechanizmusok közvetítenek a kereslet és kínálat között, és reményeink szerint haladunk lassan abba az irányba, ahol a vállalkozók, a vállalkozások versenyeznek a fogyasztókért, és a fogyasztók megfelelő információk birtokában szabadon dönthetnek. És ha itt megállok, akkor azt mondom, hogy a probléma már előttünk van újfent, hogy miért nehéz a Gazdasági Versenyhivatal helyzete, mert bizony a mai viszonyaink között ez a verseny még nem mindig tisztességes eszközökkel folyik, és elnök úr szóbeli expozéjában is elmondta, és a jelentésben is nagy hangsúlyt kap a fogyasztók informáltsága, ami sok esetben egyszerűen akadálya annak, hogy megfelelő döntést hozzanak. A döntés szabadsága ugyan megvan, csak az információval van probléma.

S minden olyan lépés, amit megteszünk, hogy a versenyjog érvényre jusson Magyarországon, ez eredményezhet hosszú távon termelékenységnövekedést, alacsonyabb árat, jobb minőségű terméket és szolgáltatást, urambocsá' még nagyobb választékot is, és már közvetett kapcsolódásként nyilván jó hatással lehet az innovációra, a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatásra. Nem akarok hosszan beszélni arról, hogy ha ezzel most szembesítenénk a jelenlegi tapasztalatainkat, akkor nagyon hosszan lehetne erről beszélni.

A piaci zavarokat általában vállalkozások és fogyasztók érzékelik, ezért van a nagyszámú bejelentés, amiről beszél ez a jelentés. Nagyon fontos számunkra, és ezt bizonyítja a jelentés, a sokszámú vizsgálat és a sok oldalról bemutatott elemzés, hogy a Versenyhivatal tevékenysége átlátható, és a jelentés kapcsán, mivel az interneten is hozzáférhető, bárki számára megismerhető.

Kell hogy beszéljek arról is, hogy amikor a Versenyhivatal végzi a tevékenységét, nem függetlenítheti magát a mindenkori gazdaságpolitikai helyzettől. Ehhez már mondtam példákat, tehát nem akarom újra megismételni, csak új elemként a pénz- és hitelválság következménye, a villamosenergia-, a gázenergia-szolgáltatás vagy -fogyasztás, a piacnyitás. És jó az, amikor egy független szervezet írja le a jelentésében, hogy a nagykereskedelmi piacon azért már látszik némi eredmény.

(17.40)

Tehát bekövetkezett a regionális kiegyenlítődés, és további lépéseket kell tenni, és később a jelentésben felhívja a hivatal arra is a figyelmet, hogy bizony a kisfogyasztók, akik a piacnyitás előnyeiből a törvény hatálya miatt lassan részesülhetnek, ők azok, akik a legkevesebbet tudják arról, hogy számukra mit jelent az energiaszolgáltatásban a piacnyitás, és ezeket az előnyöket hogy fogják tudni igénybe venni. Ugyanakkor kihívás a hivatal számára, mert nyilván a szolgáltatók kísérleteket tesznek majd arra - az egyetemes szolgáltatók -, hogy a fogyasztóikat megtartsák. Erre lehetne párhuzamot hozni a hírközlés területéről, ugyancsak a jelentés citálható lenne.

Önkényesen kiragadtam még az egészségüggyel kapcsolatos gondolatokat, és örülök annak, hogy szerepel a jelentésben, hogy a gyógyszertári piacnyitás előnyös volt. Előnyös volt, előnyös volt a betegek számára, 400 új gyógyszertárat nyitottak, 3 ezer új alkalmazottat foglalkoztatnak, tehát ez a fogyasztók számára pozitív, közben sikerült megőrizni azt, hogy a kis gyógyszertáraknál a területi pótlékkal vagy a garantált árréssel a működőképességet is lehetett biztosítani, miközben a versenyhelyzetet javítottuk. Itt egyetértek, elnök úr, a hivatal megállapításával, hogy a Háznak lenne értelme foglalkozni azzal, hogy az egészségügy területén a versenyben rejlő lehetőségeket jobban használjuk ki, ez a költségvetés szempontjából sem elhanyagolható kérdés.

Örülök, hogy az elnök úr is külön kiemelte a mezőgazdaság kérdését, mert abban a kétpólusú agráriumban, ami Magyarországon van, ahol egymás mellett vannak a nagyon nagy gazdaságok és a kicsik, ahol a méretgazdaságosság kérdése külön problémát jelent, ráirányítja a figyelmünket arra, hogy itt lépéseket kell tenni. Lépéseket kell tenni jogalkotóként abba az irányba, hogy a tagosítás, a nagyobb gazdasággá alakulás a kicsiknél is megtörténhessen, és javuljon a versenypozíciójuk. A tulajdonosi és a földhasználati viszonyok elkülönüléséből fakadó problémák megoldása szintén előttünk, országgyűlési képviselők előtt van, ezt is meg kell majd oldanunk.

S még egy dolgot emelnék ki: a kiskereskedelmi forgalom csökkenését, amit általában a költségvetésben vagy zárszámadásban egy-egy rövid mondattal szoktunk elintézni, hogy x százalékkal növekedett vagy 2009-ben jelesül majdnem 4 százalékkal csökkent. S ez a csökkenés, mint ahogy korábban azt mondtam, hogy nem vagyunk függetlenek, és egyetlen vállalkozás sem a gazdaságpolitikai környezettől, ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi szektor nyilván, hogy megőrizze a korábbi pozícióját, mindenféle megoldásokat próbál kitalálni. A beszállítók nehezebb helyzetbe kerülnek, vagy adott esetben esetleg, ha elég erősek, akkor a beszállítók élhetnek ezzel vissza; és egy harmadik láb, ami már nem a hivatalhoz tartozik, de nyilván összefügg ezzel, a szociális kérdés is.

Üdvözöljük azt, hogy a hivatal hozzá mert nyúlni és foglalkozott a bankkártyatársaságok versenykorlátozásának tevékenységével, az egyoldalú szerződésmódosítások vizsgálatával és a megtévesztéssel. A megtévesztésből azt emelném ki, ami megrázó, csak mint elrettentő példa: amikor egy kenyérre azt írják ki, hogy cukorbetegek is fogyaszthatják. Köszönöm szépen a példát a jelentésből, de azt hiszem, hogy ennél kézzelfoghatóbban nem lehet arról beszélni, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha valaki a fogyasztó megtévesztésével akar valamilyen előnyt elérni.

Szintén nagyon érdekes és hajaz arra a problémára, amit a közbeszerzési törvénnyel kapcsolatban elmondtam: a földhivatal, a földmérési tevékenység és a köztisztviselői kötelezettség. Ez a hármas és az ezzel kapcsolatos vizsgálat is, azt gondolom, hogy megér egy szabályozást.

Néhány mondatra talán még van időm. A nagyszámú bejelentésből és inkább itt azt hangsúlyoznám, ami kitűnik megint csak a jelentésből: gyorsabban dolgoztak, rövidebb idő alatt zártak le egy-egy bejelentést, mint amire a törvény kötelezi a hivatalt. Ez nagyon pozitív, azt gondolom. Mindenkinek, egy panaszos számára az az idő, amíg megfelelő választ kap, legyen az igen vagy nem, hihetetlenül hosszú, tehát egy ilyen hivatal, ha viszonylag gyorsan reagál, nagyon fontos.

Azt gondolom, hogy kell látnunk és foglalkozni azzal, hogy kétharmad-egyharmad az arány a hivatal által indított és a kérelemre indított eljárások között. Emögött is lehet keresni, hogy vajon ez miért van így, és miért nem történik valami más.

A bírságok kérdésében, miközben pozitívnak értékelem azt, hogy a kiszabott bírságnak több mint 95 százaléka befolyt, miközben azt mondom adófizető polgárként, hogy a tökéletes az, amikor 100 százalék, de tudom, hogy az adófizetési morálról milyen statisztikák vannak, így ez a 95 százalék fölötti arány rendkívül jó.

Amit szeretnék kiemelni, az a bírósági felülvizsgálatok ügye. Számomra rendkívül pozitív, és itt ha nem az egy évi adatot veszem, hogy 5 év alatt mindössze 4 új eljárásra utasították a hivatalt, ez azt mutatja, amit az elején mondtam, hogy nagyon alapos, megfontolt, jól felkészült munkatársak végzik ezt a munkát. 24 változtatás és mindössze 30 esetben mérséklés. Én itt tehát megengedem magamnak azt, hogy a bíróság és a Gazdasági Versenyhivatal között a jogalkalmazói harmónia kialakulni látszik vagy kialakulóban van.

Annyit azért hadd tegyek hozzá - és ezt a bizottsági véleményekben is elmondták -, hogy igen, ez egy rabló-pandúr játék: itt folyamatosan a tapasztalatok, a hivatal ajánlásai alapján vannak jogalkotási kötelezettségeink, és itt lépésről lépésre mehetünk előre. Azért én azt szeretném hangsúlyozni, hogy az előző ciklusban a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény bővítette a versenyhivatal eszköztárát - azt hiszem, mint jogalkotók, erre büszkék lehetünk -, a kartellek felderítését szolgáló folyamat és az idő rövidsége miatt ezt nem veszem végig, hogy ennek milyen eredménye van, de nyilván ennek szerepe volt abban, hogy a kiszabott 5 milliárdos bírságnál egyáltalán a jogsértés kiderülhetett, bizonyíthatóvá és szankcionálhatóvá vált. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Igen. Még szerettem volna beszélni az Alkotmánybíróságról. Nem fogok újra szót kérni, tisztelt elnök úr. Hadd fejezzem be egy udvarias mondattal!

Forrás: parlament.hu