JÁVOR BENEDEK, a fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartható fejlődés bizottságában végső soron a saját véleményem fogalmazódott meg kisebbségi véleményként, tehát ezt kívánom itt ismertetni.
Sok minden, ami a bizottságban elhangzott a törvényjavaslat tárgyalása során, az itt említésre került Varga Géza képviselőtársam által. Nekünk is vagy nekem is az egyik lényegi kifogásom az volt a törvényjavaslattal kapcsolatosan, hogy a nemzeti megújuló energia cselekvési terv hiányában egy logikai bukfenc most elfogadni egy részterület szabályozását, miközben az egész keretrendszer nem látszik, amely irányba haladni fog Magyarországon a megújuló energiák hasznosítása.
Ráadásul az a meglátásunk, hogy a megújuló cselekvési tervben foglaltakkal, ennek a tervezetében foglaltakkal is több helyen ütközik a konkrét jogszabály. A megújuló energia cselekvési terv nagyon komolyan foglalkozik a teljes életciklus-elemzéssel, ezt állítja a középpontba a megújuló energiák vagy energiaforrások hasznosítása során. Nagyon komolyan tekintetbe kell venni a teljes előállításuk során képződő környezeti károkat és társadalmi hatásokat. Ez a szemlélet egyáltalán nem jelenik meg a törvényjavaslatban.
Ráadásul egyoldalúan néhány agroüzemanyag bekeverési arányára koncentrál, tehát hogy érjük el a 10 százalékos bekeverési arányt az agroüzemanyagok tekintetében, figyelmen kívül hagyva a közlekedési megújuló energia részarány növelésének egyéb módozatait; ideértve például mondjuk a villamos vasúti vagy városi közlekedés megújuló eredetű villamosenergia-használatának a növelését vagy a biogáz felhasználását például a közösségi közlekedésben, akár például a hulladékként keletkező használt sütőolaj üzemanyag célú használatát, ami Ausztriában bevett gyakorlat, és jelentős mértékben hozzá tud járulni a megújulónak nevezhető energiaforrások jelenlétéhez a közlekedésben.
Ezek teljes egészében kimaradnak a javaslatból, aminek egyedül a címében jelenik meg az a tágabb kontextus, ami általában a közlekedésben a megújuló energia szélesebb körű használatát és az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentését célozza. A cím után a szöveg teljes egészében gyakorlatilag nem foglalkozik a címben foglaltakkal, hanem néhány agroüzemanyaggal foglalkozik.
Az agroüzemanyagokkal kapcsolatban, ahogy ez már elhangzott, számos probléma vethető fel. Ezeknek a használata az éghajlatváltozás elleni fellépésnek az egyik legdrágább és legkevésbé hatékony módja. Hallottuk, hogy a lehetséges energiakivétel kevéssel haladja meg a befektetendő energiát, tehát az energiamérlege még a mai modern technológiák mellett is éppen csak a pozitív tartományba megy, ideális esetben 1,5-1,6-os szorzóval lehet számolni. A bioüzemanyagok költségei igen magasak, egy tonna szén-dioxid-kiváltás költsége különböző becslések szerint elérheti a 300-400 eurót tonnánként, miközben az így megtakarított szén-dioxid-kibocsátásnak a piaci értéke a kvótapiacon körülbelül 10-12 euró jelen pillanatban.
A felhasznált biomassza, ha ezt más módon használjuk fel, tehát nem bioüzemanyagként vagy agroüzemanyagként, hanem ezen a termőterületen más célú energetikai biomassza-termelésre kerül sor, ez is hatékonyabb lehet fenntarthatósági, klímavédelmi szempontból, mint az agroüzemanyag-használat.
(15.10)
És végül: sokan érveltek itt, már a bizottságban is meg máshol is a munkahelyteremtő hatás mellett. Az is kétséges, hogy tulajdonképpen mennyi is ennek a tényleges munkahelyteremtő hatása. Itt egy nagyüzemi, alacsony munkaintenzitású kukoricatermesztésről van szó. Természetesen amennyiben ez a meglévő kukoricatermő-területeken zajlik, akkor se pozitív, se negatív munkahelyteremtő hatása nincsen, a feldolgozó résznek lehet valamennyi munkahelyteremtő hatása. De ha földhasználatváltás következik be, akkor akár negatív is lehet a munkahelyteremtő hatása.
Röviden a súlyos társadalmi és környezeti hatások, amelyek felmerülnek, például a termőföldek korlátossága révén az élelmiszerpiacokat is megzavarhatják. Mindezek fényében maga az Európai Unió is felülvizsgálta az eredeti javaslatát, ami 10 százalékos bioüzemanyag-részarányra vonatkozott, és ma már arról beszél, hogy általában megújulóenergia-részarányban kell a 10 százalékot a közlekedés területén elérni, és itt a többi eszközt mi fontosabbnak tartjuk, mint a bioüzemanyagot. Ez pedig csak a megújuló cselekvési terv keretében bontható ki, hogy milyen egyéb módokon tudjuk ezt elérni. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés