OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarok vitába bocsátkozni, de azt hiszem, hogy az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy a magyar mezőgazdaság szerkezete sajnos átalakult. A 80-as évek közepén sokkal nagyobb termesztett skála volt, mint napjainkban. Nincsen jelentős területen zöldborsó, nincsen cukorrépa, és három növény határozza meg sajnos a magyar mezőgazdaságot: a búza, a kukorica és az egyes olajos növények. Ezt tudomásul kell venni. Emlékezzünk vissza a 2007-2008-as esztendőkre! Ebben az időszakban is bizony túltermelés volt kukoricából, intervenciós raktárra termeltünk kukoricát. Valamit kell tennünk ezzel a termékkel.

A másik dolog, hogy ne felejtsük el, a földterületeink egy jelentős része ma is kihasználatlanul áll, tehát műveletlenül áll, ezeken a területeken valamit kell termesztenünk. Tehát ez részben hozzájárul ahhoz, hogy szükség van..., illetve az egyik lehetőség az, hogy a bioüzemanyag-termeléssel foglalkozzunk; azt hiszem, hogy ez egy kitörési pont lehet a gazdálkodók számára. Ugyanakkor azzal is egyetértek, amit ön felvetett az élelmiszer-termelés vonatkozásában. Jelen pillanatban a magyar szükséglet nem olyan nagy mértékű, hogy a meglévő magyar földterületeken a fölösleg termelése következzék be.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu