DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A kettő plusz egy perc aggályokra ad okot, de ha megengedi, én igyekszem kettéválasztani.
Az egyik a Cargo privatizálása. Az első pillanattól elleneztük, hibásnak tartottuk és tartjuk. Hibás volt, mert a magyar vasút jelenét és jövőjét veszélyeztette, hibás volt, mert egy rossz üzlet volt, hibás volt, mert az a 102 milliárd, amit bevettek, gyakorlatilag tavaly, az év során a költségvetési lyukakra elfüstölt, tehát egy fillér nem maradt belőle, és nem utolsósorban hibás volt az ön által megfogalmazottak miatt is, mert több ezer magyar vasutas család sorsát tette bizonytalanná, ezért végig tiltakoztunk ellene.
A cégstruktúra, gondolom, a képviselő asszony előtt teljesen világos: ezt eladták, ott a Rail Cargo Austria tulajdonaként magyar név alatt, tulajdonképpen 100 százalékig osztrák tulajdonban van. A dologhoz hozzátartozik, hogy volt egy köztes konstrukció, ami nem jött be, így végső soron odakerült.
Valóban bejelentették előbb négyszáz-egynéhány ember, ma már a sajtóból tudjuk, hogy lényegesen több ember elbocsátását. A tárca, anélkül, hogy bele tudna szólni egy osztrák cég belső dolgaiba, nyilvánvalóan megkezdte a tárgyalásokat - ha korrektebben fogalmazok, akkor a beszélgetéseket - annak érdekében, hogy az osztrák vasút a belső bajainak minden következményét ne a magyar munkavállalók nyakába zúdítsa. Reméljük, hogy ebben lesz valamilyen köztes, belső megoldás, de jogi ráhatásunk nincs az ügyre. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés