HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Számíthatnak a kormány együttműködésére, amennyiben azokat a javaslatokat, amelyeket megfogalmazunk, hajlandók önök is komolyan venni. Remélem, így lesz. Egyébként a kérdését úgy fogalmazta meg, hogy a kormány miért nem hajlandó támogatni a legrászorultabbakat. Ezután ostoroz engem, hogy a parlamenti bizottságban mi történt. Akkor kérdezze meg, hogy a parlamenti bizottságban mi a helyzet, és akkor biztosan kap majd választ.
De most is kap választ, mert azt mondta, hogy észrevettük-e, hogy mi kormányzunk. Hát észrevettük; észrevettük, sőt az emberek is észrevették. Ezt az önkormányzati választáson az eredményen láthatták önök is. Észrevették azt is, hogy önök hogy kormányoztak, és hogy mi hogyan kormányoztunk, és hogy kormányzunk, és szerencsére nagy a különbség, szerencsére sok változás elindult. Például a mostani adórendszer, amiről ön beszélt, éppen ez lesz az, amely visszaépíti azt a családtámogatási rendszert, létrehozza azt a családi adózási rendszert, amire oly nagy szükség van ebben a hazában. A gyermekes családoknak az első gyermek megszületését is segítendő, a háromgyermekes családok esetén egy külön nagy segítséget adó olyan rendszer épül, amely a legrászorultabbakat is segíteni fogja.
Kérem, támogassák majd ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés