MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr szavait hallgatva, egészen biztosan, aki csak ezt a beszédet hallotta, mondhatná azt, hogy ezek szép szavak, és igaz szavak is lehetnének, ha nem ismernénk a realitásokat, nem ismernénk a történelmet, és nem tudnánk, hogy mi történt az elmúlt időszakban (Derültség a kormánypártok soraiban.), az elmúlt húsz évben Magyarországon.
Elnök úr arról beszélt, hogy az államnak kell hogy legyen szerepe, és van szerepe. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ebben a parlamentben egészen biztosan a Szocialista Párt egyetért ezzel, hiszen olyan államra van szükség, amelyik hatékony, amelyik erős, amelyik fejlesztő, amelyik szolgáltató, és amelynek van újraelosztó szerepe, amivel be tud avatkozni a társadalmi különbségek növekedésével szemben. Abban is igaza van miniszterelnök úrnak, hogy a közérdeket kell hogy szolgálja a magyar állam mindenekelőtt.
De abban már van vitánk, miniszterelnök úr, hogy mi az, ami közérdeknek minősíthető. Egészen biztosan nem az a közérdek, amit ön vagy az ön pártja az ujjával rámutatva annak minősít, hiszen nem lehet az, hogy a közérdek egy ember, egy párt vagy egy kormány által legyen meghatározva. Szerintem nem közérdek, ha a kisebb keresetűeket sújtó adórendszert vezet be a kormány, még akkor sem, ha ezt családi adózásnak hívja. Nem közérdek, ha valaki ügyvezető kormányként egy hozzá ideológiailag közel álló lapot alapít másfél milliárd forintból. Nem közérdek az, hogy a rendőrség helyett a Terrorelhárítási Központra költünk 10 milliárd forintot, miközben hál' istennek nem nő Magyarország terrorfenyegetettsége.
Nem közérdek, hogy arra hivatkozunk, hogy a PPP programot be kell fejezni, hiszen valóban, a PPP programok egyik elindítója - és itt egyetértek a volt ifjúszocialista képviselőtársammal, Schiffer Andrással (Derültség és szórványos taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.) abban, hogy igen -, a Nemzeti Színház egyfajta PPP program volt, és remélem, hogy elnök úr megkéri majd a fideszes önkormányzatokat és polgármester uraikat is arra, hogy függesszék fel ők is a PPP programoknak és szerződéseknek a végrehajtását.
Az sem tűnik nekem közérdeknek, hogy most hirtelen változik a véleményük arról, hogy mit jelent egy különadó. 2008-ban még önök arról beszéltek - és a fidesz.hu-ról vettem az írást -, amikor az energetikaszektort sújtotta a kormány egy úgynevezett Robin Hood-adóval, amivel utána a rászorulóknak csoportosítottunk át forrásokat, önök akkor azt mondták, hogy a szakemberek szerint az energiaszektort terhelő különadó rossz üzenet a befektetőknek. A gazdaság nem pörgethető fel, ha egy szektorban az egyenként jól működő vállalatokat a kormány hátrányba hozza a térségbeli versenytársakkal szemben. A versenyhátrányt e vállalkozások általában úgy egyenlítik ki, hogy a többletterheket áthárítják a fogyasztókra, vagyis fennáll annak a veszélye, hogy a kisember fizeti meg a piaci viszonyokat torzító kormányzati beavatkozás árát. Ezzel adtunk egy pofont annak a szociális igazságosságnak, amelynek jegyében a kormány a távhőszolgáltatás tarifáit támogatja a remélt bevételekből. Ezt a fidesz.hu és a Magyar Hírlap is használta forrásként.
Az sem tűnik nekem nagyon egyértelmű közérdeknek, hogy ha már egy szektort különadóval sújtunk, akkor azon a szektoron belül vannak kiváltságosak, akiknek adott esetben kevesebbet kell fizetni azért, mert ideológiailag esetleg a tulajdonosai közelebb állnak önökhöz, vagy legalábbis ennek az árnyéka vetülhet az intézkedésekre.
Ön arányos közteherviselésről beszélt, de szerintem egy egykulcsos adó nem lehet igazságos - ezzel nem olyan rég még ön is egyetértett a választási kampányban -, hiszen az nem arányos, ha a gazdagok járnak csak jól egy adórendszer átalakításával.
(14.20)
Még akkor sem, ha a gazdag többgyermekes családok járnak jól, miközben a kisebb keresetű többgyermekes családok pedig rosszul fognak járni.
Az sem pontosan látszik, hogy mit kíván tenni a kormány a következő időszakban, hiszen elnök úr folyamatosan átmeneti időszakra hivatkozott, ez 2011-12-13-at jelenti - de nem pontosan látszik, hogy mi lesz azután. Hogyan fogja megvalósítani, milyen gazdasági koncepcióba illeszti a kormány azokat az elképzeléseket, amelyeket megfogalmaz? Hiszen feltételezem, a családi adózás, az adórendszer átalakítása nemcsak három évre, hanem ennél sokkal hosszabb időre szól az önök elképzelései szerint. Éppen ezért ezek az intézkedések ad hoc jellegűek, és pusztán átmeneti időszakra vonatkoznak. Így marad a kérdés, hogy vajon miből lesz gazdasági növekedés Magyarországon, miből lehet az önök által meghirdetett 0 százalékos költségvetési hiánycélt teljesíteni a ciklusban. Mitől lesz Magyarországon 1 millió új munkahely? Hogyan alakulhatnak át és miből azok a nagy ellátórendszerek, amiben egyébként egyetértünk miniszterelnök úrral, ami az egészségügyre vagy éppen az oktatásra vonatkozik? Ez mind-mind olyan kérdés, amit itt a parlamentben kellene hogy megvitassunk, valóban sokféle vélemény figyelembevételével, sőt nemcsak a parlament, hanem különböző hozzáértő szakemberek megkérdezésével.
És, tisztelt elnök úr, az az állítása sem igaz, ami arról szól, hogy önök nem kérnek áldozatot a magyar választópolgároktól. Hát dehogynem! Igen, kérnek áldozatot. Most is komoly áldozatot kérnek - lásd a magán-nyugdíjpénztári befizetéssel kapcsolatos intézkedést. Itt nem csak tőlem kérnek mint fiatal munkavállalótól áldozatot (Derültség a kormánypártok, a Jobbik és az LMP soraiban.), hogy az általam megtakarított megtakarításomat adjam oda az államnak... (Nagy zaj.) És lehet nevetni, tisztelt képviselő urak és hölgyek, de az az igazság, hogy majdnem 3 millióan vagyunk így, hogy nekünk kötelező volt magánnyugdíjpénztárba befizetni (Dr. Répássy Róbert: Ezt ki akarta? - Lázár János: És ki döntött így?), ezt meg is tettük. Ott a saját számlánkon vezetik ezeket a forrásokat. Ez egyébként az öngondoskodásnak az egyik forrása és formája, hiszen látható módon az állam nem mindig jó társadalombiztosító. Ezért is folyik vita adott esetben egy nyugdíjrendszerről, és ezért is kellett kiigazítani a mostani nyugdíjrendszert, annak néhány intézkedését és pillérét, hogy 2030-ig finanszírozható és fenntartható legyen. De a gyermekeinktől is elveszik, és mind a 2,7 millió család gyermekétől elveszik, hiszen örökölni is lehet egyébként ezeket a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. És erre nem elég magyarázat az, hogy Matolcsy úr zavartan egy sajtótájékoztatón, amikor megkérdezik tőle, hogy és mi lesz ezzel a 14 hónapban elvont több száz milliárd forinttal, akkor azt mondja, hogy hát majd ez be lesz tudva valahogy egyébként ezeknek az embereknek. (Dr. Orbán Viktor: Erről van szó.) Jó lenne pontosan tudni, hogy mire gondol ilyenkor a miniszter.
Aztán a gazdagoknak kedvező adórendszerrel is önök áldozatot kérnek a magyar adófizetőktől, hiszen a kisebb keresetűektől elvonnak, és a nagyobb keresetűeknek adnak, és még egyszer mondom: akkor is, ha ez családi adózás. Érdemes egy olyan kérdésre is válaszolni, és visszautalnék talán Harrach Péter úr felszólalására: és mi van azokkal a családokkal, akik nem jó szándék híján nem tudnak gyermeket vállalni? Mi van azokkal a családokkal, ahol adott esetben egészségügyi okai vannak annak, hogy valaki nem tud gyermeket vállalni? Van-e a törvényben olyan passzus, amely az ő helyzetüket kezeli valamilyen formában? Mert ők nem tehetnek arról, hogy nem vállalhatnak egy, kettő, három vagy akár több családot Magyarországon. Ha van, én örülök neki, de erre egészen biztosan érdemes odafigyelni.
Aztán ugyanez igaz a cégek különadójára, hiszen egészen biztosan, ahogy önök pontosan fogalmaztak 2008-ban a fidesz.hu-n, át fogják hárítani ezt a különadót a fogyasztókra. Adott esetben a kiadásaikat csökkenthetik azzal, hogy elbocsátanak embereket, éppen ezért nagyon odafigyelnék a kormány helyében arra, amit a szakszervezetek javasolnak önöknek. Az is lehet, hogy kevesebb pénzt fognak fizetni az áruházláncok a beszállítóknak; ez a magyar mezőgazdaságban a kistermelőknek fog gondot okozni. Visszafogják a beruházásaikat, ezzel munkahelyet csökkentenek, foglalkoztatásnövekedést lassítanak, s a gazdasági növekedést is csökkentik, és ráadásul fékezik a modernizációt is. Hozzáteszem azt is, hogy a telekommunikációs szektorban az Európai Unió digitális társadalom programjával is ellentétes ez, amit önök terveznek, és Franciaország és Spanyolország esetében erre már fel is hívta a brüsszeli Bizottság a figyelmet.
Úgyhogy én azt kérem elnök úrtól, hogy figyeljenek az áldozatokra. Miközben újabb forradalmat hirdet, aközben legyen tekintettel arra, hogy ennek a szabadságharcnak egyre több magyar áldozata van.
S végül azért abban az egy mondatban egyetértek elnök úrral még pluszban, hogy egyes emberek szava nem írhatja felül a sokakét. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az öné sem.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés