MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Előzetesen nagyon sajnálom, hogy ezzel az igen komoly és súlyos problémával a parlament frakciói közül egyedül a Jobbik óhajt érdemben foglalkozni. Egyszerűen érthetetlen az, ami mindenki - a teljes magyar lakosság és társadalom - számára világos, hogy az elmúlt húsz év cigánypolitikája zsákutca volt, csődbe jutott. Nyilvánvaló, hogy ezzel foglalkozni kell. Az azonban, hogy a parlament és az Országgyűlés egyszerűen nem hajlandó érdemi vitát folytatni erről, és lesöpör mindent, az felháborító.

Vegyük figyelembe, hogy itt vannak a demográfiai viszonyok. Pokol Bélát nem úgy ismerjük, mint a Jobbik egyik szellemi hátterét, de az ő napokban megjelent cikke szerint is óriási demográfiai bombán ülünk. Ha ezekkel a problémákkal nem kívánunk érdemben foglalkozni, az Országgyűlés most temeti maga alatt a jövőjét.

Mi nem azt mondjuk, hogy mindenben nekünk van igazunk, ellenben azt mondjuk, hogy mi adjuk az egyetlen eszközt, amely a megoldás felé visz. Ez az eszköz pedig az, hogy leszámolva az elmúlt húsz évvel, végre tabuk nélkül és a liberális zsákutca nélkül, azaz a politikailag korrekt beszéd nélkül nézzük már meg a valós képet ebben a társadalomban! Mi ehhez kérjük pártállástól függetlenül a tisztelt képviselők támogatását.

S még egy nagyon fontos: mi úgy látjuk, egyetlenegy oka van annak, hogy ennek a problémakörnek a megvitatását egyetlen frakció sem kívánja támogatni, ez pedig a politikai szándék. Hegedűs Tamás képviselőtársam említette, hogy a választásoknak és a kampányidőszaknak vége. A kampánynak vége, az élet viszont folytatódik tovább. Nézzenek már szét a tisztelt képviselőtársak, hogy mi történik ebben az országban!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu