ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Próbáltam figyelmesen végighallgatni a vitában elhangzó érveket. Sok újdonságot nem hallottam. Az elhangzó érvek egyik oldalról ismertek, tehát akik nem akarják támogatni ezt az adófajtát, azok nyilvánvalóan nem is fogják támogatni a válságadót. Akik még a régi logikában gondolkodnak, és azt szeretnék elérni, hogy megszorítások legyenek az országban, azok nyilvánvalóan ellene vannak ennek a típusú adózásnak, ellene vannak ennek a típusú gazdaságpolitikának. Ezek az érvek tehát nem értek meglepetésként.
Szeretném elmondani, hogy azok közül az érvek közül viszont, amelyek arról szólnak, hogy hogyan fogják ezt majd áthárítani, van lehetőség arra, hogy ha akár a mai, akár a tegnapi, sőt meg merem kockáztatni, hogy a holnapi napilapok egyes írásait megnézik, akkor láthatják, hogy pont a gazdasági szereplők azok, akik a maguk részéről azt mondják, hogy nem képesek áthárítani a válságadót a fogyasztókra, részben azért, mert erős a verseny, részben pedig azért, mert az egyéb törvényekbe ütközik.
Itt arra szeretném fölhívni az előző kormánypártok képviselőit, hogy azt gondolom, van egy hozzáállásbéli óriási különbség is. Az igaz, hogy az előző kormány idején még például a PSZÁF sem állt a helyzet magaslatán akkor, amikor meg kellett volna védeni a hitelfelvevőket a bankokkal szemben, de azt gondolom, hogy azóta ebben sok minden változott. Rengeteg olyan hatóság van, a Fogyasztóvédelmi Hatóságtól kezdve a Versenyhivatalon keresztül, amelyeknek pontosan az a dolga, hogy megakadályozzák, hogy akár kartellszerű módszerekkel, akár más módszerekkel, de áthárítsák a válságadót a fogyasztókra. Biztos vagyok benne, hogy ezt meg is fogjuk tudni előzni, és a parlament számára még mindig megvan a lehetőség arra, hogy amennyiben problémát lát, akkor további eszközökkel ezeket a hivatalokat felhatalmazza a törvényalkotás keretein belül, pontosan ugyanarra a mintára, ahogy egyébként bár megszületett a bankadó, nem az történt, hogy a bankok átháríthatták a terheiket, hanem a parlament éppen a napokban fog elfogadni majd egy olyan szabályozást, amelyben a hitelfelvevők kiszolgáltatottságát csökkentjük a bankokkal szemben, sőt gyakorlatilag meg is szüntetjük. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez az út más szektorokban is előttünk van akkor, ha erre egyébként szükség van.
Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, szeretnék arról is szólni, hogy az itt elhangzott jó néhány másik olyan állítás, amelyik megpróbálta volna elvinni ezt az adót más irányba, az nem támogatható. Nem támogatható például az, hogy ebből valamilyen, a szektorra vonatkozó alapokat képezzünk. Nem hiszem, hogy ennek különösebb értelme lenne. Ráadásul az Európai Unió pontosan azt támadja mind Párizsban, mind Madridban, hogy ilyen alapokat ígértek, aztán nem tartották őket be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanúgy, ahogy azt gondolom, hogy azok az érvek viszont már nem állják meg a helyüket, amelyek arról szólnak, hogy például csökkenti majd a nyereségadó-bevételt, és ezzel nem kalkulálunk. Kalkuláltunk vele, erre szeretném felhívni Puch képviselőtársam figyelmét is, hogy kalkuláltunk azzal, hogy a nyereségadó-bevételek csökkenni fognak, és nyilvánvaló, hogy ezt a mostani adónál, az adómértékeknél és a kivetendő adó mennyiségénél is figyelembe vettük. Ez egyébként a költségvetési bizottságban el is hangzott a vita során. Ha odafigyeltek volna az ott lévő MSZP-s képviselőtársai, akkor minden bizonnyal ezt el is mondhatták volna önnek.
Tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy az itt elhangzott érvek alapján talán egyetlenegy olyan van, amit érdemes figyelembe venni, ez a hazai távközlési szektoron belül a kisebb vállalkozások ügye, de ahogy azt már az előterjesztésben mondtam önöknek, ezzel kapcsolatban van egy olyan bizottsági módosító javaslat, amit a költségvetési bizottság fogalmazott meg, amit messzemenően támogatunk, ami azt gondolom, hogy ezt a problémát a nullától 100 millió forintig terjedő árbevételszakaszban orvosolja azzal, hogy 100 millió forintig a távközlési szektorhoz tartozó kisvállalkozásokat is adómentessé teszi.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot a költségvetési bizottság módosító indítványával együtt támogatni szíveskedjenek. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés