SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam, Képviselő Úr! Ha ezt a napirend előtti hozzászólását annak idején kancelláriaminiszterként elmondta volna itt a parlamentben a saját, többségben lévő képviselőtársainak, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Azt mondanám, hogy rendben van, hiszen önök voltak azok, akik évekig nem beszéltek arról, hogy a nyugdíjkorhatárt meg kell emelni, majd 2006-ban, emlékszik arra az időszakra, amikor lehazudták a csillagokat is az égről, akkor önök emelték föl egyik évről a másikra a nyugdíjkorhatárt. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)

Ha a tisztelt képviselő úr ugyanennyire aggódott volna akkor, amikor a nyugdíjkorrekciót egyrészt választási kampányként 2006 tavaszán behozták, majd azt követően önök 2009-ben felfüggesztették és eltolták, akkor igazat adnék önnek. De ön akkor egy szót sem szólt. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)

Tisztelt Képviselő Úr! Azt is szeretném jelezni, hogy amikor tavaly önök úgy döntöttek, hogy részlegesen vissza lehet lépni a kötelező magánnyugdíjpénztárakból bizonyos korosztályok fölött, akkor önök ezt belátták, belátták azt a hatalmas nagy tévedésüket, amelyet nyolc évvel ezelőtt, még a Medgyessy-kormány kezdetén tettek, miszerint újra kötelezővé tették a magánnyugdíjpénztárakat. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Csak ebben az évben, tisztelt képviselő úr, ön is bizonyára tudja, hiszen megszavazta az idei költségvetést, még önök állították össze, 374 milliárd forintot kell az adóbevételekből áttenni a nyugdíjkasszába azért, mert ennyi hiányzik, csak ebben az évben, a kötelező magánnyugdíjpénztárak miatt. Ön nagyon jól tudja, hogy ez a nyolcéves tevékenység, amit önök tettek, közel 3000 milliárd forintot halmozott föl a kötelező magánnyugdíjpénztárakba, és bizony ez az összeg hiányzik, ön is nagyon jól tudja, hogy hiányzik a mindennapokból, hiányzik az adóbevételekből, hiányzik, hogy bárhol elosszuk az országban.

Tisztelt Képviselő Úr! Éppen ezért az aggodalmát nem tudom osztani. Éppen ezért azt az aggodalmát, miszerint most, amikor pontosan a kötelező magánnyugdíjpénztárakkal megvédjük a nyugdíjak kifizethetőségét, megvédjük az országnak a fenntarthatóságát (Közbeszólások az MSZP soraiból.), akkor, amikor olyan adórendszert vezet be... (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Látom, Gúr képviselőtársam, nagyon rosszul van. Van önnek egy képviselőtársa, aki személyes coaching-tréningeket vett állampénzből, közpénzből, egymillió forintért. Kérjen tőle tanácsot, hogy hol lehet ezeket a coaching-pénzeket lehívni (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.), hol van az a tréning, és utána talán ön is jobban elviselné a kritikát. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Szerényebben!) Viseljék el önök a kritikát!

Tisztelt Képviselő Úr! Akkor, amikor a Fidesz-KDNP-kormány, a nemzeti együttműködés kormánya ezt a lépést megteszi, igenis a nyugdíjasok és a nyugdíjak fenntarthatóságának érdekében teszi meg. Akkor, amikor bevezeti a Fidesz-KDNP-kormány azt a családtámogatási rendszert, amelyet most bevezetünk, igenis a jövő érdekében vezetjük be. Önöknek hiába szóltak, és hiába figyelmeztették önöket demográfusok, hiába figyelmeztették önöket társadalomkutatók, hogy annak az adórendszernek, amit önök fölállították, annak a szociális segélyezési rendszernek, ami leszoktatott a munkáról, és segélyre való berendezkedést hozott, a következménye csak az, hogy nem születnek gyermekek, annak a következménye az, hogy az ország olyan katasztrofális helyzetbe került. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Tisztelt Szűcs Képviselő Asszony! Úgy látom, ön is segítségre szorul, pedig miniszterként ön is vitte ezt a tárcát, ön is olyan döntéseket hozott meg, amelyeket utána még saját maga is ellenőrzött sok-sok pénzért, képviselő asszony. Tehát kérem szépen, hogy kicsit próbáljanak visszafogni ebben az ügyben, próbálják felfogni azt végre, hogy amit önök itt nyolc évig tettek az országgal, nemhogy előre vezetett volna, hanem tönkretette ezt az egész országot. Próbálják alázattal viselni azokat a módosításokat, amelyek az egész ország érdekében történnek!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu