SZABÓ TIMEA (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos nem tudom elfogadni a választ. Egyébként ugyanazt a cinizmust vélem felfedezni, amit 2006-ban tapasztaltunk akkor, amikor - például - leestek az azonosító jelvények. Nem tudom, mire alapozza azt, hogy nem vetkőztették le a doktornőt. Ezt képviselőtársam is, a doktornő is és az ügyvédje is mondta, de nem tudom, hogy ezen kell-e vitatkoznunk vagy sem. Azt, hogy a lábbilincset nem távolították el, a híradóban mindannyian láthattuk. Az volt a konkrét kérdésem, hogy miért nem távolították el, miért tartják indokoltnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a jogszabály megengedi, én az aránytalanságra kérdeztem rá és arra, hogy indokolt-e ebben az esetben a lábbilincs, illetve vizsgálják-e azt, hogy az a tízcentis nyílt seb miért keletkezett a lábán, miért nem lazították meg az ő külön kérésére is.
Hogy államtitkár úr válaszának az elejére kitérjek: én nem a büntető tényállásról beszéltem, hogy jogos volt-e, jogtalan volt-e, vagy miért tartják őt fogva, arra kérdeztem rá, hogy ezek az emberi jogi jogsértések, a doktornő emberi méltóságának a megsértése ön szerint helyénvaló vagy nem.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés