DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem azt a vitát szeretném tovább folytatni, hogy alkotmányban vagy egy kétharmados törvényben kell-e szabályozni ezt a kérdést. Én egyenértékűnek tartom a két megoldást, nem véletlenül mondom, egy kétharmados jogalkotási törvény az, amit a kormány benyújtott. Én az önök javaslatának egy másik részéhez szeretnék hozzászólni.

Az önök által javasolt 7/B. § (2) bekezdése úgy szólna, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy a jogszabály kihirdetésétől számítva kellő idő álljon rendelkezésre a jogszabály megismeréséhez, a végrehajtásra való felkészüléshez és az önkéntes jogkövetés feltételeinek a megteremtéséhez. Ugye tudják, hogy mi jutott eszembe? Az a polgári törvénykönyv jutott eszembe, amit önök áterőltettek az Országgyűlésen. Akkor Lamperth Mónika és Bárándy Gergely képviselőtársaim egyike sem javasolta, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a polgári törvénykönyv végrehajtásáról a felkészülésre. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a polgári törvénykönyvet életbe léptető jogszabályt, amely rendkívüli módon, alkotmányellenes módon akarta hatályba léptetni a Ptk.-t.

Egy kicsit nagyobb önkritikával kezeljék a saját indítványaikat! Nagyon szép az az elv, amit ide leírtak, de úgy gondolom, hogy egy önkritika illett volna hozzá. A 2009-ben elfogadott polgári törvénykönyv többek között azon bukott meg, hogy nem állt rendelkezésre kellő felkészülési idő a törvény hatálybalépésére, és mint tudjuk, az Alkotmánybíróság azt is kifogásolta, hogy nem egységesen, hanem részletekben lép hatályba. Jó tanulság elolvasni az önök módosító indítványait, mert szinte minden egyes olyan hiba és vétség benne van, amit az elmúlt nyolc évben elkövettek.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu