TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen az elhangzott véleményeket, bizottsági véleményeket, képviselői hozzászólásokat. Úgy gondolom, nagyon tanulságos vitán vagyunk túl. Először is szeretném megköszönni azt, hogy úgy érzem, a parlament minden frakciója alapvetően támogatja a törvényjavaslatot, hiszen lényegében egy paragrafus körül volt ellentmondás; ez a bizonyos 6. §, amire majd külön szeretnék kitérni. De összességében minden parlamenti frakció egyetért azzal a szabályozással, amely szerint meg fogjuk teremteni a monitoringozás feltételeit, és az elektromos közműnyilvántartás, illetve az Alkotmánybíróság előírásainak is a kisajátítás terén eleget fog tenni a törvényjavaslat. Ezt köszönöm szépen.
Ami nagy vitát váltott ki, az a közterület nem rendeltetésszerű használatának a szankciója, amit lehetővé tesz a törvényjavaslat. Én azok véleményével értek egyet, akik azt mondják, hogy erre ma is van lehetőség, törvény adta lehetőség. Az önkormányzatok egyébként ma is szabályozhatják rendeletben és szabályozzák is egyébként komoly szankcióval, szabálysértéssel azt az esetet, amikor a közterületet valaki nem rendeltetésszerűen használja.
Való igaz, hogy ez a paragrafusváltozás fölhívja a figyelmet egy jelentős társadalmi problémára. Az én véleményem szerint ezt sok képviselő, de különösen az LMP-sek nem jól közelítik meg a törvény kapcsán. Ők kész tényként kezelik, kitiltásról beszélnek, holott ez a szabályozás, a törvényi szabályozás egy lehetőség az önkormányzatok számára, egy olyan lehetőség, amely szankcionálhatja azt, ha valaki a közterületet nem rendeltetésszerűen használja.
Úgy gondolom, azzal a véleménnyel egyet kell érteni, hogy a hajléktalanok kérdését nem a területrendezési törvényben kell rendezni, és egyáltalán nem is ez ennek a célja.
(Ha egyébként megfigyeljük, erre a nagyon mély társadalmi problémára...)
zse/Lezsák-Erdős-Nyakó/ (Tállai András)/pa
(13.20)
Hogyha egyébként megfigyeljük, erre a nagyon mély társadalmi problémára, pontosan, ez a törvény arra jó, hogy fölhívja a figyelmet. És egyébként önök is fölhívták a figyelmet, és a kormány is foglalkozott ezzel a kérdéssel, hiszen ma is elhangzott, hogy mi van azzal a kormányhatározattal, amelyik feladatként adja több miniszternek, hogy dolgozza ki az utcán élő hajléktalanok számának csökkentését, valamint a hajléktalanellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési tervet. Örömmel mondhatom, hogy az élet hozta ezt a véletlenszerűséget, hiszen a mai napon jelent meg ez a kormányhatározat, amelynek a száma 1217/2010. Ezt a jelen lévő hajléktalanok képviselőinek is mondom, hogy a kormányhatározat egyértelműen három miniszter feladatának szabja, hogy középtávú cselekvési tervet dolgozzon ki, a nemzeti erőforrás miniszternek, a közigazgatási és igazságügyi miniszternek és a belügyminiszternek. Ezen túl pedig a következő évek költségvetésére vonatkozóan is egyértelmű feladatokat szab meg a kormány tagjainak számára. És a kormányhatározat címe "A közterületek rendeltetésszerű használatával kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggésben elvégzendő feladatokról".
Tehát éppen hogy ez a törvényi kezdeményezés fölhívta erre a problémára a figyelmet, és a kormány is magáévá tette, kormányhatározatot adott ki. Ezt a cselekvési tervet november 30-áig kell megalkotni, ezt nyilvánvalóan utána a kormány meg fogja tárgyalni, és remélhetőleg lesznek olyan következményei, nyilván a törvényalkotásban, a költségvetés során vagy más egyéb törvényi szabályozás során, hogy újra vissza fog térni a parlament elé.
Én úgy gondolom, hogy egy felelős szabályozásról van szó, hiszen ez a jogszabály csak 2011. szeptember 1-jén lép hatályba. Szeptember 1-jéig meg kell alkotni a 2011. évi költségvetést, szeptemberig van idő arra, hogy az önkormányzatok felelősen áttekintsék azt, hogy tudnak-e egyébként a valóságos problémával foglalkozni, meg tudják-e teremteni azokat a feltételeket, amelyek ezen emberek számára, akiket ez érinthet, megoldást jelent. Én úgy gondolom, bíznunk kell az önkormányzatok felelős gondolkodásában, bíznunk kell abban, hogy amíg nem tud a helyzeten változtatni érdemben, addig nem fog ilyen rendeletet és ilyen szabályozást megalkotni, és különös tekintettel nem fogja azt gyakorolni. Én azt hiszem - persze elfogadva a kritikákat is -, hogy ebben a törvényben ezt a megoldást nem lehet megtenni, így együtt a kormányhatározattal és láthatóan a kormány közös gondolkodásával mégiscsak a probléma valós megoldása felé fogunk ezzel a törvényjavaslattal is haladni.
Néhány konkrét reagálást azért hadd tegyek, hiszen egyéb kérdésekben is merültek fel javaslatok, illetve vélemények. Én nagyon egyetértek azzal, amit a jobbikos képviselő asszony mondott, hogy az építési jogszabályok túlburjánzanak, és hogy követhetetlenek, és olyan bürokráciát okoznak az érintetteknek, a végrehajtóknak, a polgármesteri hivataloknak, ami nehézséget okoz, lassítja az építési engedélyek kiadását és azok ellenőrzését. Ezzel egyetértek, és azt tudom mondani, hogy természetesen egy átfogó szabályozás is készül, amely remélhetőleg a jövő évben már a parlament elé fog kerülni.
Azzal a véleményével nem értek egyet, hogy a fennmaradási engedélyek számát ez a törvényjavaslat bővíti, hiszen a hatályos jogszabály azt mondja, hogy "a fennmaradási engedély az előbbiek érvényesítése mellett kiadható akkor is, ha a szabálytalansággal okozott érdeksérelem jelentéktelen". Ez a szövegrész kikerül az új passzusból, tehát nemhogy bővítené, hanem szűkíti, hogy milyen esetekben adható ki fennmaradási engedély. Viszont abban igaza van, hogy az adatkezelés különböző kockázataira hívja fel a figyelmet. Természetesen a rendeletalkotás során erre nagyon fogunk figyelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a figyelemfelhívást a módosító javaslatok benyújtására, az általános vitában erre nem szeretnék reagálni, hiszen a részletes vitában nyilván meg fogják érvelni, hogy ezt miért adták be, még alaposabban; a módosító javaslatokra akkor szeretnék reagálni.
Köszönöm az eddigi hozzászólásaikat is. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés