ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és egyben a vita egészét lezárom.
Megkérdezem Becsey Zsolt államtitkár urat, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt korábban az ülésvezető elnök jelezte, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosítását kezdeményező T/1379. számú törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, így részletes vitára nem kerül sor. A törvényjavaslat eredeti szövegéről várhatóan következő ülésünkön döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalásra senki sem jelentkezett.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának következő, várhatóan háromnapos ülését 2010. október 25-én 13 órára összehívom.
Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom.
(Az ülés 20 óra 39 perckor ért véget.)
Göndör István s. k.
Hegedűs Lorántné s. k.
jegyző
jegyző
Dr. Lenhardt Balázs s. k.
Móring József Attila s. k.
jegyző
jegyző
Dr. Szűcs Lajos s. k.
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
5767 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 9. ülésnapja 2010. október 20-án, szerdán 5768
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés