GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Előrevetítve egy mondat: én kétperceseket nem kértem, mert úgy éreztem, hogy hat percben el tudom mondani azt, hogy miért érvelek a szocialista képviselőtársak azon három indítványa mellett, ami arról szól valójában, hogy garanciát adni azoknak az embereknek, és hogy használhassam Kontur Pál kifejezését, azoknak a kisembereknek, akiknek a számláján a magánnyugdíjat, a tőlük a bérükből levont magánnyugdíjat ezek a magánnyugdíjpénztárak vezetik.
Képviselő úr, ön tévedésben van, mert ez a pénz nem befolyik valahova, egy szervezetbe. Én itt voltam, és vállalom azt, hogy részese voltam, egyik kidolgozója voltam a magánnyugdíjpénztár-rendszernek. Az arról szólt, képviselő urak, hogy volt egy hihetetlen nagy bizalmatlanság az állami rendszerrel szemben, mert ezt önök is tudják, mert a mai napig így van, hogy az állami rendszerben befizetünk körülbelül negyven évig, és aztán majd évente a költségvetésben eldöntött mérték szerint kapunk nyugdíjat.
Ezzel szemben akkor azt mondta a meglehetősen nagy többség - mert 3 millióból több mint 2 millió önként választotta pont ezen elv alapján -, hogy ő ott akarja gyűjteni ezt a pénzt (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Kötelező volt!), amit majd nyugdíjasként vagy megkap, vagy ha meghal, akkor a családja örökli, a béréből félretett pénzt örökli a családja; amíg ezt az állami rendszerben nem lehet megtenni, mert ha valaki három hónapig nyugdíjas, és utána meghal, akkor úgy teszünk, hogy nem történt semmi. Tehát ez a kisembernek egy garancia, amiről ön beszél, és amikor mi itt azt mondjuk, hogy hozadékkal kell visszatenni, akkor igenis érdekes, mert az, ami ott hozadékként megy - és ebbe, ha belemennék, akkor az tényleg az általános vitáról szólna. De azt, amit Szanyi Tibor mondott, gondolják végig. Bármely magánbefektető, akinek értékpapírokban volt a pénze, az elmúlt időszakban vesztett, veszteséget kellett elkönyvelnie, ha kivette. De ha várakozik, akkor van esélye, hogy a hozamot később realizálja.
Az, hogy állampapírban van, lehet annak az oka, hogy itt legalább reálérték-megtartás szóba jött, szóba jöhetett. Ezért van az, hogy ott van ez a 3 millió ember. Czunyiné képviselő asszonynak azt mondom, ha arról lett volna szó, hogy azoknak, akiknek ezt kötelezően kellett választani, engedjük meg ugyanúgy - és itt most mondom, hogy akik kiléptek ebből a rendszerből, a visszalépők, őket csak azért kellett hogy segítsük, hogy visszalépjenek, mert túl rövid időt tudtak eltölteni a magánnyugdíjpénztár-rendszerben, a számlájukon nem képződött elegendő pénz, tehát nekik a garancia az, hogy az állami rendszerbe áttettük ezt a pénzt, ezért cserébe ugyanolyan elbírálást kapnak, mint bárki más. De az összes többinél, ha valaki megnézi a nyugdíjtörvényt, fokozatosan az valósul meg, hogy aki tizen-egynéhány évig bent van a magánnyugdíjrendszerben, az már kap egy kicsi összeget ebből a rendszerből, és még többet kap az államiból, mert oda befizetett harminc éven keresztül. És ez fokozatosan megy át abba az irányba egy hosszú távú gondolkodással, hogy majd a magánszámlájáról kap többet és kap valódi garanciát, az állami meg szépen elfogy valahol 2020 után az akkori számítások szerint.
Tehát, ha most megtesszük azt, hogy elutasítjuk ezt a javaslatot, és azt mondjuk, hogy legfeljebb csak azt kapjátok vissza; én ebben az elutasításban azt látom, képviselő hölgyek és urak, hogy az elvonással és a garancia meg nem adásával akarják kikényszeríteni, hogy a magánnyugdíjpénztárban eddig felhalmozók azt mondják, hogy vissza kell mennem, mert a rendszer azt nem bírja el, hogy a számlámra két vagy három éven keresztül nem fizeti be a tőlem, a béremből levont 8 százalékot az állam, hadd használjam Szanyi képviselő úr kifejezését, tehát einstandol, akkor ez azt jelenti, hogy a rendszer tényleg megbukik, mert aki ezt nyilvántartja, annak a rezsiköltségét fizetni kell. Tehát napról napra elértéktelenedik a számláján lévő pénz, a kisember számláján lévő pénz, képviselő úr. Tehát azt gondolom, hogy erre a hozamra igenis garanciát kell adni abban a pillanatban, amikor szolidaritást kérünk ettől a 3 millió embertől. Akkor neki meg kell mondanunk, hogy névértéken kapod vissza, reálértéken kapod vissza, mert nem a pénztár kapja.
(20.10)
Tehát ez nem olyan, mint egy vállalati pénztár, hanem ez a magánember számlája. A magánember számláján kell egyesével a 3 millió embernek jóváírni azt a sok száz milliárd forintot, amit ebből a rendszerből ki akarnak venni.
Tehát mi történik akkor, ha ezt nem teszik meg? Mi van akkor, ha a magánember azt mondja a saját munkáltatójának, hogy ezt a 8 százalékot holnaptól ne az APEH-nak fizesd be, hanem itt az én egyéni számlám, amit már vezetsz 10 vagy 12 éve, és oda kérem a 8 százalékomat. (Dr. Pósán László: Ez az ő döntése lesz.) Azt mondom. Ahogy ő eldöntötte egyszer, hogy a 8-at odakéri, és azt mondja, hogy ezt a hozadékot... (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypárti padsorokban. - Dr. Pósán László: Ti döntöttétek el.) Bocsánat, ő döntötte el, képviselő úr. Pósán képviselő úr itt volt, ön is tudja, 3 hónap alatt több mint...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés