SZATMÁRY KRISTÓF, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A tegnapi nap folyamán a gazdasági és informatikai bizottság együttes vitában megtárgyalta a két törvényjavaslatot, és 25 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül támogatta az előterjesztések általános vitáját.
A vitában még egyébként az általános vitát ellenzők között is elhangzottak olyan érvek, amelyeket talán itt fontos elmondani, és leszögezni ennek a vitának az elején, ez pedig az, hogy még a magán-nyugdíjpénztári rendszert megalkotók vagy azok egy része számára is kudarc a magán-nyugdíjpénztári rendszer 12 éves működése, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem hozta azokat a hozamokat, amivel kalkulálva ezeket a nyugdíjpénztári rendszereket létrehozták.
Az is egyértelműen elhangzott a vitában - és ez is az általános vita melletti érvként hangzott el -, hogy amellett, hogy a magánnyugdíjpénztárak rendszere nem váltotta be a hozamokat, igazából kevés állami kontroll mellett és nagyon magas díjakkal, mondhatni, az emberek pénzének pazarló kezelésével működik. Európai viszonylatban, de akár az állami nyugdíjrendszerhez viszonyítva is az az 5 százalékos kezelési költség, ami éves szinten 15 milliárd forint hasznot, jövedelmet jelent a magánnyugdíjpénztárak menedzsmentjeinek, példátlan és pazarló ahhoz képest, hogy ezt az emberek a 8 százalékos adójukból fizetik be. Egyértelművé vált tehát a vitában, hogy ez egy rosszul működő rendszer, ehhez a rendszerhez hozzá kell nyúlni, mert az emberek pénze nincs jó helyen.
Egyébként az elhangzottak kapcsán annyit hadd tegyek hozzá, hogy nagyon érdekes az az érvelés, amikor itt az emberek pénzét féltik a mostani lépéstől, az emberek pénzének lenyúlásáról beszélnek, mert aki ez ellen a javaslat ellen van, és a mostani nyugdíjrendszer fenntartását támogatja, az pontosan azt támogatja, hogy ezek a nyugdíjbiztosítók továbbra is évi több tíz milliárd forintot tegyenek zsebre egyébként az adófizetők pénzéből, jóval többet, jóval nagyobb költséggel működve, mint ahogy azt az állam képes egyébként működtetni.
(10.20)
Ezen túl az is elhangzott a vitában, és ezért is támogatta több frakció is, egyértelművé vált, hogy itt nem arról van szó, hogy ezt a pénzt máshová kívánja tenni a kormány vagy az előterjesztés, nem arról van szó, hogy máshová akarja felhasználni, hanem pontosan arról van szó, hogy sajnos azt kell mondani, hogy egy jobban működő rendszerbe kívánja átirányítani az évi 360 milliárd forintot.
Egyébként a vitában az is elhangzott, és erről is érdemes azért beszélni, hogy ez az egész magánnyugdíjrendszer azon túl, hogy rosszul, hatékonytalanul működik, uniós szinten Magyarországnak kárt okoz. Erről itt szó volt a vitában. Sajnos, annak idején ez a magán-nyugdíjpénztári rendszer úgy lett megalkotva nyugat-európai minták hiányában, hogy egyébként ezeket a befizetéseket az állami költségvetés hiánya szempontjából nem lehet elszámolni. Tehát Magyarországot rosszabb helyzetbe hozzák. Egyébként ez is része az egésznek.
Elhangzott az is egyébként, vannak, akik azzal riogatnak, hogy ez esetleg nem Unió-konform és nem engedné az Unió ennek a lépésnek a meghozatalát, elhangzott a kormány részéről a bizottságban - egyébként van erre uniós példa - többek között Észtország példája, amely nemhogy egy ilyen lépésben, hanem az euró bevezetésének kritériumai teljesítése miatt hozott egy ilyen döntést, ugyanilyen hosszabb időszakra vonatkozóan, és az Unió ezt számukra teljes mértékben jóváírta. Tehát van olyan példa Magyarország előtt, amit az Unió is jóváhagyott, tehát azok az érvek sem igazak.
Összességében tehát a bizottság arra az álláspontra jutott 20 igen szavazattal, 5 ellenében, hogy egy rosszul működő rendszerről van szó, egy olyan rendszerről, amit meg kell reformálni. Van egy aktuális helyzet, ami az uniós elszámolás miatt ezt sürgetővé teszi, és ennek a folyamatnak az első és meghatározó lépése az a törvényjavaslat, ami itt most előttünk fekszik, és alapvetően az emberek pénzének védelme érdekében.
Ezért a Fidesz-frakció és a gazdasági bizottság is támogatta ezeket a javaslatokat, és kérjük a képviselőket is, hogy támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés