TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam is a 2., 3., 4. ajánlási ponthoz szólok, amely összességében egy mondatban úgy fogalmazható meg, hogy semmi mást nem kér - az alapvitát lefolytattuk -, mint azt, hogy legyen egyfajta garancia, olyan garancia, amely azt biztosítaná, hogy az államnak - erről Hargitai képviselőtársam beszélt - vannak olyan feladatai, van olyan helyzet, amikor szükség van a szabályozó szerepére, hiszen ezzel tudja védeni azokat az egyéni, úgymond közérdekeket, amelyekről akár hétfőn, a parlamentben napirend előttiben a miniszterelnök úr beszélt.

A védelem egyben garancia, garancia arra, hogy egy törvény hosszú távon kiszámítható, egy törvény, amely összefüggésben van nemcsak a magánnyugdíjpénztárral és nemcsak azzal a két helyzettel, amit fideszes képviselőtársam elmondott, hogy a 3,8 százalék, valamint az aggódás a magánnyugdíjpénztárakba befektetett pénzek miatt, hanem fontos kérdés a foglalkoztatáspolitika, a gazdaságpolitika, mert mindennek az a kiinduló alapja, hogy egy társadalom aktív dolgozói hogyan, miképpen teljesítenek, amely teljesítményük eredményeképpen a nem aktív társadalomnak is minőségileg magasabb szinten lehetnek nyugdíjas évei. Gondolom, ebben egyetértünk.

Tehát, amikor egy változtatást eszközöl egy rendszeren egy adott aktuális kormány, akkor mindig azt kell figyelembe vennie, hogy az, amit ma eldönt, milyen hosszú távon fogja meghatározni annak a rendszernek a működését. Azt kell önnek mondanom, ha garancia lenne a módosító mentén az, hogy ma egyidejűleg tárgyalná a parlament azt a felvetést, hogy hogyan lehet azokat a garanciális szabályokat érvényesíteni, amit a tisztelt képviselő asszony mondott a felszólalásában, akkor azt mondanánk, hogy egy egészséges vita bontakozhatna ki ebben a Házban, de nem ez történik. Vélekedések, feltételezések és a jövő időben való, majd egyfajta döntés megelőlegezése zajlik ma.

Ma egyet tudunk világosan: önök 420 milliárdot kivonnak 14 hónap alatt a rendszerből, úgy, hogy bárhogyan csűrjük-csavarjuk, képviselőtársam, azért azt ki kell mondani, úgy veszik el, hogy azok, akiknek november 1-je után a számlájukról nem a magán-nyugdíjpénztári egyszámlájukra kerül a pénz, hanem az állami nyugdíjpénztárba, ezzel önmagában a kormány mondhatja azt, hogy nekem erre szükségem van, folytassuk majd le a költségvetési vitában, hogy mi mindent lehetne megtenni ennek ellentételeként, ez rendben van. Na de az, hogy akinek ezzel együtt egy várható lejáratú hozama van, és önök erre azt mondják, hogy ez nem elvét, elnézést kérek, ezt nem nekünk kell és nem önöknek kell itt megvitatnunk, erre vannak ma olyan szervek, mondjuk, egy Alkotmánybíróság, amely eldönti, hogy egy polgárjogi szerződésben vállalt kötelezettségben nincs olyan indok, az állam ma nem tud olyan indokot mondani, amely megalapozott lenne a saját maga kormányzati teljesítményéből fakadóan, hogy milyen költségvetést készít elő, ez nem közérdeke a magánnyugdíjpénztárba befizetőnek. Az igen, hogy az a típusú gondoskodás, amely viszonyban van a két pillér tekintetében, hogyha annak az emeléséről, magyarán a magánnyugdíjpénztárból az állami nyugdíjpénztárba befizetőnek a százalékáról kezdenének el beszélni, azt mondanám, hogy igen, lehet olyan helyzet, amikor magasabb szolidaritási áldozatszázalékot várunk el az állami nyugdíjpénztárba való befizetésre, de önök nem ezt mondják. Önök egyszerűen csak a költségvetésbe akarnak pénzt, ezt ki kell mondani. És ha ez így van, én ezt akár még el is fogadhatom, hogy önök ezt szeretnék. Tessenek megmondani annak, aki ezt gyűjti, hogy mennyit fog ebből visszakapni azok után, hogy önök elvették tőle ezt a pénzt. (Dr. Hargitai János közbeszólására:) De, elvették, elveszik ezt a pénzt! Azért mondom, hogy szemantikai vitát itt ma nem kell lefolytatni, mert nem ez a mi felelősségünk. Ön azt mondja, Hargitai képviselőtársam, amit ön gondol, én ezt tiszteletben tartom, én pedig ezt így gondolom. Erre ma van olyan testület, amelyik ezt el fogja dönteni.

Na, de kérdezem én öntől: ha önnek van egy megtakarítása, és az mondjuk, nem magánnyugdíjpénztárban van, tételezzük fel, állampapírban van, amelyik ígér egy hozamot, majd egyszer csak azt mondja az állam - nevezzük így, hogy az állam -, hogy most, Hargitai úr, erre szükségünk van. Ön nem joggal teszi fel azt a kérdést, hogy rendben van, de ez az én megtakarításom, ebből ekkora hozamra vártam. Ön visszaad nekem valamit belőle? Az állam azt mondja, hogy nem, mert ez a közérdek.

Elnézést kérek, ez nem közérdek! Az, ami ebben a módosító javaslatcsomagban le van írva, az semmi mást nem tesz, mint kiszámíthatóvá teszi amúgy egy törvény által mindazoknak, hogy a változó körülmények közepette is számíthat arra, amire ő tervezett, erről szól tehát a módosító javaslat.

De engedjenek meg csak még egy kérdést. Látszik, hogy van úgymond egyfajta társadalmi felfogásbeli különbség közöttünk. Ugye, nagyon sok szó esett arról, hogy kötelező, nem kötelező. Az jutott eszembe, hogy az én fiam nem nagyon akart iskolába, első osztályba járni. Nem tudom, önöknél hogyan van, minden gyerek szeret-e iskolába járni, imádja ezt a dolgot. Megkérdezte, hogy miért kötelező. Azért, fiam, mert a társadalom érdeke az, hogy ezt tanuld meg. A kelet-európai országokban...

Forrás: parlament.hu