CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Az 1997. évi nyugdíjreform nagyon nem jól sikerült. A szakemberek nagy része ma is hibrid rendszernek tekinti, hiszen nem ad biztonságot azoknak, akik kötelező érvénnyel beléptek a magánnyugdíjpénztárba, és azoknak sem, akiket becsaltak a rendszerbe. Senki sem gondolt arra, amikor a Horn-Kuncze-kormány a nyugdíjrendszer második pillérét törvénybe foglalta, hogy egy válság esetén a különböző alapok és pénztárak a leendő nyugdíjasok pénzével üzleteljenek. Pedig az elmúlt 12 évben ez történt, mert néhány spekuláns magánérdek agresszíven tért nyert a közérdek kárára, és sikeresen kihasított több mint 2800 milliárd forintot az állami nyugdíjkasszából.
De továbbléphetnénk, hiszen azt is elmondhatjuk, hogy ma is a magánnyugdíjpénztárak kockáztatják több mint hárommillió pénztártag tagdíját. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az elmúlt években jelentős veszteségeket szenvedtek el az át nem gondolt, nagy kockázatú befektetésekkel. Még képletesebben kifejezve a dolgot: úgy nézett ki, mint egy kaszinó, ahol a rulettasztalon felelősség nélkül tehették tétjeiket a magán-nyugdíjpénztári menedzserek, akik havi másfél milliárd forintot tehettek zsebre az emberek befizetéseiből, mondjuk, működési költség címén.
Az elmúlt 12 év úgy telt el, hogy senki sem ellenőrizte a magánnyugdíjpénztárak működtetőit, hol van a befektetett pénz, és a rulettasztal melyik kockájára tették fel a zsetont. Ennél még nagyobb gondot jelent, hogy a befektető menedzserek úgy játszottak a pénztártagok befizetéseivel, hogy közben az államnak egyre többet kell a magánnyugdíjpénztárak miatt a nyugdíjkasszába fizetni.
Államtitkár úr, a kormány tervezett intézkedéseivel megteremthető-e az állami nyugdíjrendszerben maradók, a visszalépők és a továbbra is a magánnyugdíjpénztárban maradó járulékbefizetők biztonsága?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés