DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Egyetértünk, azt hiszem, ezekben az elvekben, amiket képviselő úr is elmondott. Tulajdonképpen a jogi környezetnek egy generális fölülvizsgálata zajlik, ennek része a hulladékgazdálkodási törvény újrafogalmazása, ami a kormány őszi törvényalkotási menetrendjében szerepel, tehát készülünk ezeknek a kérdéseknek az áttekintésére. Ami a veszélyes hulladékok kezelését, mozgatását illeti, egyetértek, hogy ez ezen a módon nyilvánvalóan nem folytatható tovább.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a jogi környezetet más szempontból is át kell gondoljuk. Aki potenciális károkozó, annak valamifajta biztosítékot kell a közösség számára nyújtania, hogy abban az esetben, ha az a kár, amit egyébként nem tervezünk, mégis bekövetkezik, akkor ne a közösségnek kelljen ennek a terheit viselnie. Ezért mondtam azt egy korábbi, talán napirend előtti felszólalásra, hogy nemcsak a cégvagyont kell bizony bevonni ilyen esetben, hanem a magánvagyonát is azoknak, akik ilyen helyzetet okoztak, és akik a közösséget veszélyeztették. Tehát igen, egy alapos átgondolása zajlik az egész jogi környezetnek, és kérem is a segítségüket, hogy ez tényleg kiterjedjen mindazokra a területekre, ahol változtatnunk kell.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu