DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Csak nagyon röviden. Ahogy említettem: az állam felelőssége azokra is vonatkozik, akik az állami rendszerben vannak, és azokra is kiterjed, akik a magán-nyugdíjpénztári rendszerben vannak. Itt különfajta számítások keringenek, azért hadd tegyem hozzá, hogy a nyugdíjpénztárak gyakorlatilag elbukták a megtakarításokat, a tőkéjüket nem, mindezt egy olyan válságban, amit nagyon gyakran hasonlítanak a nagy gazdasági világválsághoz, de azért jól tudjuk, hogy ez nem olyan léptékű globális válság. Semmi garancia nincs arra egyébként, hogy mondjuk, az elkövetkezendő 10-20-30 évben ne lenne ennél nagyobb és mélyebb válság, ami már a tőke elvesztését is jelentheti. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az államnak itt nagyon komoly szabályozási lépéseket kell tenni, és ehhez kérjük a képviselők segítségét.
(15.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés