DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években a szocialista kormányok jelentős erőfeszítéseket tettek a közúti balesetek visszaszorítása érdekében. A gépjármű-üzembentartók közúti szabályszegésekért való objektivitás felelősségének megteremtésével bezárultak azok a jogi kiskapuk, amelyek korábban lehetőséget adtak a szabálytalankodóknak a büntetés elkerülésére. Így a szabályt sértő gépjárművezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást. A közlekedés biztonságának javítását szolgálta az új KRESZ megalkotása is. A jogszabályok ésszerűsítése mellett az előző ciklusban új autópálya-alosztályok kerültek felállításra, a rendőrség gépjármű- és eszközparkjának fejlesztése javította a közlekedésrendészeti tevékenység hatékonyságát. Az elmúlt évek erőfeszítéseit a baleseti statisztikák világosan visszaigazolták. A halálos közúti balesetben elhunytak száma a KSH adatai alapján a 2002-es 1429 főről 822 főre csökkent. A csökkenés a közúti balesetek abszolút számában is megfigyelhető: míg 2002-ben 19 686 közúti baleset történt Magyarország útjain, addig 2009-ben ez a szám 17 864-re csökkent.
Az eredmények tehát jelentősek, a határozottabb, szigorúbb közlekedésrendészeti politika évente több száz családot kímél meg hozzátartozói elvesztésének fájdalmától. Ennek ellenére a közlekedésbiztonságért felelős hatóságok, kormányzati tisztviselők nem dőlhetnek hátra a jól végzett munka utáni megelégedettséggel. Nyár óta egyre sűrűbben kellett szembesülnünk az úgynevezett fekete hétvégékről szóló híradásokkal. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint például az augusztus 20-ai hosszú hétvégén 552 közúti baleset történt, amelyben 15-en vesztették életüket, és 83-an súlyosan megsérültek, míg október első hétvégéjén 359 baleset történt, és 6 ember vesztette életét egy hétvége alatt. Tehát látható, hogy az elmúlt évekre jellemző kedvező tendencia fenntartása, a balesetek számának további csökkentése csak és kizárólag határozott kormányzati cselekvéssel érhető el.
Mindezekre tekintettel kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy a kormány milyen további intézkedéseket tervez a közlekedés biztonsága és a közlekedési morál javítása érdekében.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés