DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abból, hogy ehhez a nagyon komoly, a közigazgatás területi szintjének történelmi léptékű átalakítását célzó törvényjavaslathoz viszonylag kevés módosító indítvány érkezett, és a részletes vita is viszonylag rövidre sikerült, azt a következtetést vonom le, hogy a kormánynak azt a többség által támogatott, elfogadott célját, hogy átlátható, hatékony, egyszerű és az állampolgárok szempontjából ügyfélbarát ügyintézést, ügyfélszolgálatot, egyáltalán az állampolgárok szolgálatát lássuk el, ezt a célt mindenki megértette és elfogadta.
A módosító indítványok közül, amit a képviselők most fontosnak tartottak megvédeni, egyrészt a kormánymegbízott politikusi szerepe, és hogy országgyűlési képviselő lehet-e vagy sem, erről a kérdésről már az általános vita kapcsán beszéltünk. Igen, a kormány meghosszabbított keze területi szinten a kormánymegbízott, hogy területi szinten is végrehajtásra kerüljenek azok a célkitűzések, amelyek kormányzati szinten megszületnek. Ez az egyik válasz.
A másik válasz pedig az, hogy a hivatalnokokat számos alkalommal arra kényszerítették az előző kormányzati időszakban, hogy politikai döntéseket hozzanak. A kormánymegbízott nagyon sok területi szerv fölött fog koordinálni a munkájával. Eleve az integráció során több mint tíz dekoncentrált szerv kerül be a kormányhivatalba, tehát ezek munkáját is közvetlenül irányítja, és nyilván az ilyen munka magával hozza azt is, hogy politikai döntéseket hozzon. De látom, hogy olyan nagyon mélyen nem érdekli Lamperth Mónikát ez a kérdés, hiszen folyamatosan beszélget, miközben az ő kérdéseire válaszolok. De nem is probléma, hiszen a választ, úgy látszik, már ő is előre tudja.
Ismét próbálta megtámadni azokat a szeptember 1-jén kinevezett hivatalvezetőket a képviselő asszony, akik - mint elmondtam akkor is - több mint 20 éves közigazgatási gyakorlattal és több mint 15 éves vezetői gyakorlattal rendelkeznek, kiváló szakemberek, és a 20 kinevezett hivatalvezető közül öten korábban is vagy a regionális államigazgatási hivatal vezetői posztján voltak, vagy kirendeltséget vezettek, tehát megkapták a bizalmat, és nem volt politikai szelektálás természetesen.
A legfontosabb kérdés, hogy mit takar a jó állam kifejezés, a jó állam program mit is jelent. Igen, ez a legfontosabb kérdés. Az elmúlt évtizedekben az állam egy ellenségképet mutatott az állampolgárok felé, nem volt bizalom az állampolgár és az állam között. Ezt a helyzetet kell egy alapvető szemléletváltással és törvényhozási szándékkal megváltoztatni. Bizalmat szeretnénk kapni az állampolgároktól, de csak akkor kaphatunk bizalmat, hogyha szolgálatkész, olyan állam képét tudjuk fölrajzolni, amely azt mutatja, hogy kiszolgáljuk az állampolgárokat. Ez a szervezeti átalakítás és a közigazgatási eljárási törvény módosítása is azt célozza, hogy minél egyszerűbben, minél gyorsabban tudjuk a kormányablakban kiszolgálni az állampolgárokat.
Ehhez kérem a támogatásukat, azt kérem, hogy fogadják el ezt a célt, és szavazzák meg a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés