JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár úrral abban, amit elmondott, nyilvánvalóan egyetértünk, ugyanakkor azt gondolom, hogy a kérdésemre igazából nem kaptam választ. Az egyik nagy kérdés valóban a veszélyes hulladékok kezelése. Úgy látjuk, hogy nem megfelelő ennek sem a szabályozása, sem pedig az ellenőrzése, a gyakorlati kivitelezése, tehát itt radikális lépésekre lenne szükség. Tényleg, itt több tíz milliárd forintos tételekről van szó, amit gyakorlatilag azáltal, hogy az egyik telephelyről a másikra elviszik a hulladékot, el tudják számolni veszélyes hulladéknak. Almásfüzitőn egyszerűen elásnak komposztálás címszóval klorid tartalmú fúróiszapokat meg közelebbről meg nem határozott hulladékokat. Egyszerűen technológiailag érthetetlen, hogy erre hogyan adhat engedélyt a hatóság.

Tehát itt egy radikális váltásra van szükség a veszélyes hulladékok kezelésében, rá kell nézni azokra a cégekre, amelyek a veszélyes hulladékok kezelésével foglalkoznak, és természetesen a Hgt. koncepcióját is nagyon szívesen látnák. Tudtunkkal karácsonyig el kívánja fogadni a kormány, ehhez képest még semmit nem lehet tudni arról, hogy milyen irányba megy a törvény. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu