KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, alacsonyan szállnak a milliárdok a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményénél. Ma van ugyanis a határideje annak a gyorsított eljárásban meghirdetett közbeszerzési pályázatnak, amit a Földmérési és Távérzékelési Intézet írt ki közel 5 milliárd forint értékben az állami tulajdonú földek légi fotóinak elkészítésére.
A pályázat számos kérdést felvet. Egyrészt most, amikor a kormány a válságra hivatkozva magánál parkoltatja a munkavállalók nyugdíjbefizetéseit, és különadót vet ki mindenre, amire csak lehet, miért költ az állam 4,8 milliárd forintot arra, hogy légi fotókat csináltasson a saját tulajdonában lévő ingatlanokról? Másrészt kérdés az is, hogy mi kerül ebben a munkában 4,8 milliárd forintba. Ez az összeg kifejezetten csillagászati összegnek tűnik ahhoz képest, hogy 2005-ben 129 millió forintba került az ország teljes területének légi fényképezése. A minisztérium álláspontja szerint most nagyobb felbontású képekre van szükség, továbbá a légi felvételek elkészítésén túl vannak más feladatok is - de ez valóban indokolja ezt a brutális mértékű összegnövekedést?
Harmadrészt - és ez a legkényesebb talán a pályázatban - mi indokolja azt, hogy a pályázat úgy lett kiírva, hogy azon a piac ismerői szerint csak egy cég indulhat? És láss csodát: éppen az a cég, amelynek a vezérigazgató-helyettese, illetve igazgatótanácsi tagjai, illetve résztulajdonosai jelenleg a tárca közigazgatási államtitkára és a pályázatot kiíró intézet jelenlegi főigazgatója. Feltehetően az államtitkár úr is kellemetlennek érzi az ügyet - mármint a közigazgatási államtitkár úr -, legalábbis erre utal, hogy a minisztérium honlapján lévő életrajzát a napokban változtatta meg. Korábban ugyanis jótékony homály vette körül, hogy meddig volt a befutónak tűnő Geodézia Zrt. vezetője, majd miután az index.hu megírta, hogy közvetlenül az államtitkári kinevezéséig, ezután pontosította az adatokat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem összefoglalóan az, hogy hogyan gondolja a kormány a tiszta közélet megteremtésére tett ígéretét.
Várom szíves válaszát. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés