ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról döntünk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 17. és 19. pontjait.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 300 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
(19.50)
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért indítványokról döntünk.
Az ajánlás 5. pontjában Vitányi István új rendelkezéssel egészíti ki a törvényjavaslatot. Ebben a hagyatéki törvény 23. § (1) és (2) bekezdésének hatályos szövegét állapítja meg, amely a leltár elkészítésének és továbbításának szabályait tartalmazza. A javaslat összefügg a 14. és 16. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igenszavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslatot új rendelkezéssel egészíti ki. Ebben a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény 24. § (6) bekezdésének hatályvesztéséről, valamint 54. §-a (1) bekezdésének módosításáról rendelkezik. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 302 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP indítványának megfelelően még további javaslatokról is döntünk.
Az ajánlás 2. pontjában Simon Gábor a 3. §-ban a hagyatéki törvény 11. §-ának módosítását javasolja az iratmegküldés szabályainak megváltoztatásával. Az MSZP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 10 igen szavazattal, 293 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 8. és 9. pontjaiban, valamint 10. és 13. pontjaiban szereplő javaslatok alternatív tartalmúak. Ezekben Simon Gábor új rendelkezéssel egészíti ki a törvényjavaslatot.
Először a 10. és 13. pontokról döntünk, amely miniszteri felhatalmazást tartalmaz. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 8 igen szavazattal, 293 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most az ajánlás 8. és 9. pontjában szereplő indítványokról döntünk. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 7 igen szavazattal, 292 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1243. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1243/19., 27. és 29. számokon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 8., 20. és 23. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4., 17. és 24. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást.
Az ajánlás 1., 2., 6., 7., 9., 10., 11., 14., 15., 16., 17., 18. és 19. pontjában szereplő javaslatsor, a 3. és 4. pontokban szereplő javaslatsor, valamint a kiegészítő ajánlás 6., 8. és 14. pontjai sem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de ezekről a frakciók szavazást kértek.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a T/1243/19. számú ajánlás 5., 12., 13., 21. és 22. pontját, valamint a T/1243/27. számú kiegészítő ajánlás 5., 7., 9., 10., 11., 12., 13., 15., 16., 18,. 19., 20., 21., 22., 23., 25., 26., 27. és 28. pontját támogatja.
Annak érdekében, hogy az ajánlás 3. és 4. pontjairól dönteni lehessen, a Jobbik külön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 7. pontjáról.
A döntés előtt felhívom figyelmüket, hogy az ajánlás 22. pontjában leírási hiba szerepel. A módosító javaslat szerint az abban foglalt rendelkezés 2012. január 1-jén veszti hatályát.
Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a támogatott módosító javaslatokat a külön szavazásra kért indítvány kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 303 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatívájáról határozunk.
Az ajánlás 3. és 4. pontjaiban Farkas Gergely és Varga Géza a törvényjavaslat egészében a "bio-" előtag helyébe az "agro-" előtag alkalmazását javasolja. A módosító javaslat elfogadása esetén nem dönthetünk a kiegészítő ajánlás 7. pontjában szereplő támogatott indítványról. Kérdezem önöket, elfogadják-e az ajánlás 3. és 4. pontjait, amelyekről a Jobbik szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 51 igen szavazattal, 251 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most a kiegészítő ajánlás 7. pontjában a gazdasági bizottság javaslatáról döntünk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 294 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A frakciókéréseknek megfelelően további javaslatokról is határoznunk kell.
Az ajánlás 1. és a hozzá kapcsolódó 2., 6., 7., 9., 10., 11., 14., 15., 16., 17., 18. és 19. pontjában Farkas Gergely és Varga Géza a törvényjavaslat egészét a "mezőgazdasági felhasználásra" utaló szóval kívánják kiegészíteni. A Jobbik kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 262 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Jávor Benedek a 2. § (3) bekezdésének módosításával a fogyasztott villamosenergia-hozzájárulás kiszámításának szabályát változtatja meg. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 48 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
(20.00)
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Szabó Rebeka a 3. §-t új bekezdéssel egészíti ki a fenntarthatósági követelményekkel kapcsolatban. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 50 igen szavazattal, 249 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
A második kiegészítő ajánlás 1. pontjában Varga Géza sajátjaként fenntartott módosító javaslatában a 4. § (5) bekezdésében az ügyfélre háruló bizonyítási teher módosítását kezdeményezi. A gazdasági bizottság támogatja a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 302 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Szabó Rebeka az 5. § módosítását javasolja a bioüzemanyagból származó megújulóenergia-tartalommal kapcsolatban. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 250 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. A gazdasági és informatikai bizottság önálló indítványát T/1283. sorszámon, a számvevőszéki és költségvetési bizottság ajánlását pedig T/1283/5. sorszámon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.
Az előterjesztő az ajánlás 1. és 2. pontját nem támogatja, és azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást sem, de az MSZP-frakció szavazást kért róluk.
Először a támogatott indítványokról szavazunk, amelyek az ajánlás 3. és 4. pontjaiban szerepelnek.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az előterjesztő által támogatott indítványokat.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 255 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az MSZP kérésének megfelelően az ajánlás 1. pontjáról döntünk. Ebben Kovács Tibor és Tukacs István az 1. §-ban a törvény 10. § (4) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a választási évben benyújtott adótörvényekre vonatkozó felkészülési idő ne változzon meg. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 8 igen szavazattal, 256 nem ellenében, 39 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Most az ajánlás 2. pontjában szintén Kovács Tibor és Tukacs István javaslatáról szavazunk. Ebben a választási évi költségvetési törvényre vonatkozó új határidők elhagyását javasolják. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 8 igen szavazattal, 252 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Cser-Palkovics András és Rogán Antal, Fidesz, képviselők önálló indítványát T/1268. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1268/5. sorszámon kapták kézhez.
Az előterjesztő nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra, így most a határozathozatalok következnek. A benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az LMP-frakció szavazást kért róluk. Felhívom figyelmüket, hogy az 1. és 2. pontok elfogadásához az Alkotmány 61. § (5) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Az ajánlás 1. pontjában Karácsony Gergely az 1. § (1) bekezdésében a hírközlési törvény 9. § (7) bekezdésének módosításával a hatóság elnökének előirányzat-átcsoportosítási jogát kívánja megszüntetni. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 50 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 2. pontjában Karácsony Gergely az 1. § (2) bekezdésében a hírközlési törvény 9. § (12a) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy a bírság összegét csak nyilvános pályázat alapján lehessen felhasználni. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 48 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Karácsony Gergely a 2. §-ban a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításáról szóló rendelkezések elhagyását kezdeményezi. A javaslat elfogadásához az egyszerű többség is elegendő. Az LMP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 46 igen szavazattal, 245 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés módosító javaslatot nem fogadott el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most a zárószavazásra is sor kerülhet. Ennek során a törvényjavaslat eredeti szövegéről határozunk. A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Felhívom figyelmüket, hogy az előterjesztés elfogadásához - annak 2. §-a és az azt hatályba léptető rendelkezés kivételével, amely a köztisztviselői törvény személyi hatályát bővíti - az Alkotmány 61. § (5) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, ezért a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1268. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 252 igen szavazattal, 50 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.
(20.10)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1268. sorszámú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő 2. §-át és annak hatályba léptető rendelkezését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - A kijelző nem működik.) Kérem, szavazzanak! Mi történt? (Jelzésre:) Nem működik a gép, várunk egy picit, egy kis szünetet kértek. Egy kis türelmet kérünk. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Kucsák László képviselő úrnak nem fog működni a gépe, kérem szépen, majd jelezze, hogyan szavaz.
Tehát még egyszer kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1268. sorszámú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő 2. §-át és annak hatályba léptető rendelkezését. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Kucsák képviselő úr igen szavazatával 254 igen szavazattal, 49 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezését elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet Kucsák képviselő úr igen szavazatával együtt 254 igen szavazattal, 48 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. vagyona meghatározott körének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap részére történő átadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazása. Cser-Palkovics András és Rogán Antal, Fidesz, képviselők önálló indítványát a H/1269. sorszámon, a kulturális és sajtóbizottság ajánlását pedig H/1269/8. sorszámon kapták kézhez.
Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők H/1269/9. sorszámon leírási hibát korrigáló hibajegyzéket is benyújtottak. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott.
A benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az ajánlás 1., 3. és 5. pontjairól az MSZP külön szavazást kért. Most ezekről döntünk. Felhívom a figyelmüket, hogy az 1. és a 3. pont elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Az ajánlás 1. pontjában Mandur László és Lendvai Ildikó a határozati javaslat 2. pontjának módosításával a közszolgálati részvénytársaságok tulajdonában maradó vagyonkört módosítja. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: Kucsák képviselő úr nem szavazatával együtt az Országgyűlés 47 igen szavazattal, 255 nem ellenében és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Mandur László és Lendvai Ildikó az 5. pont módosítását kezdeményezik. Ebben a törvény megalkotásáig terjedő időszakra is védelmet kívánnak biztosítani az archívum tárgyaira. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: Kucsák képviselő úr nem szavazatával együtt az Országgyűlés 9 igen szavazattal, 254 nem ellenében és 40 tartózkodással a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 5. pontjában Mandur László és Lendvai Ildikó a 7. pont elhagyását kezdeményezik, amely az alap tulajdonosi joggyakorlásának elvét tartalmazza. Az MSZP kérésére szavazunk. A javaslat elfogadásához egyszerű többség is elegendő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Kucsák képviselő úr nem szavazatával együtt 50 igen szavazattal, 252 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés módosító javaslatot nem fogadott el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most a zárószavazás következik. Ennek során a határozati javaslat eredeti szövegéről határozunk. A határozathoz a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/1269. sorszámú határozati javaslatot a hibajegyzékkel együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Kucsák képviselő úr igen szavazatával 253 igen szavazattal, 49 nem ellenében, tartózkodás nélkül a határozati javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők, Fidesz, önálló indítványát T/363. sorszámon, az együttes bizottsági ajánlásokat pedig T/363/79., 96. és 99. sorszámokon megkapták.
(20.20)
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.
Felkérem a jegyző urat, hogy ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés