SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 5., 6., 9., 14., 17. és 33. ajánlási pontokhoz szeretnék nagyon röviden hozzászólni.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Megértettük az önök üzenetét. Világosan látszik, hogy önök politikusokat szeretnének a kormányhivatalok élén látni. Ezt tisztán látjuk, azonban elfogadni nem tudjuk.

Önök a hosszúra nyúlt és igen részletekbe menő általános vita alatt nem fogadták el azokat az ellenzéki érveket, miszerint véleményünk szerint álláshalmozásra nincs szükség politikusok esetében, illetve véleményünk szerint a Budapesten ülésező, itt dolgozó országgyűlési képviselő nem tudja becsülettel ellátni azt a feladatot, amit önök a kormánymegbízottakra kívánnak bízni.

A kormánymegbízottak feladatának nagyságát önök sem kérdőjelezték meg, hiszen az általános vitában is elhangzott, hogy azért is van szükség politikai kinevezésekre, hogy gördülékenyebben, simábban mehessen a munkavégzés, amihez szükséges egyfajta politikai támogatottság is.

Mi következhet abból, hogy valószínűleg húsz fideszes képviselő fog ülni a kormányhivatalok élén? Először is valószínűsíthetjük, hogy nem lesz több kétharmados törvény, hiszen a húsz képviselő kivonásával erre önöknek valószínűleg nem lesz lehetőségük. Amennyiben mégis, akkor ezek a képviselők valószínűleg felmentést fognak kapni a frakciófegyelem alól, és nem lesznek kénytelenek befizetni a 150 ezer forintos bírságot sem.

Sérelmezzük még azt is, több képviselő is elmondta, hogy önök semmilyen szakmai képzettséghez nem kívánják kötni a kormánymegbízott kinevezését, így szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy akár általános iskolai végzettségű kormánymegbízott látja majd el a szakigazgatási szervek fölötti munkáltatói jogokat, illetve ők vétózhatják meg az esetleges szakmai kinevezéseket is.

Csak szeretnék rákérdezni arra, hogy a benyújtott jobbikos módosító javaslatban milyen kivetnivalót találtak. Miért nem értenek önök egyet azzal, hogy a kormánymegbízottak legyenek büntetlen előéletűek, rendelkezzenek választójoggal, rendelkezzenek felsőfokú végzettséggel, öt év közigazgatási gyakorlattal, illetve két év vezetői gyakorlattal bírjanak, valamint legyen jogi vagy közigazgatási szakvizsgájuk?

Emlékeztetném önöket Kontrát Károly államtitkár úr ma délutáni felszólalására, amelyben azzal indokolta jobbikos képviselőtársam kérdését, miszerint miért nem bocsátanak el bizonyos hivatali vezetőket, ő azt mondta, hogy kiváló szakemberek, és éppen ezért nem áll módjukban őket elbocsátani.

Én azt szeretném, ha a kormánymegbízottaknál ugyanúgy érvényesülne ez a szakmaiság, ezért kérem önöket, fontolják meg, hogy az esetleges szavazásnál támogassák azokat a javaslatokat, amelyekkel meg tudják a kormánymegbízottak becsületét védeni, és egyfajta bizalmat tudnak velük szemben ébreszteni az állampolgárokban.

Bizonyos alkotmányossági aggályokkal kapcsolatos módosító javaslataimat is leszavazták önök. Egyrészt emlékeztetném önöket arra, hogy egy alkotmánymódosítás során elvált az aktív és a passzív választójog. Ez a jelen törvényjavaslat nem szabályozza ezt a kérdést, hiszen szimplán a választójogról rendelkezik, ami a kormánymegbízottak kinevezési feltételében található. Mi úgy véljük, érdemesebb lenne itt konkrétan szabályozni, hogy önök az aktív vagy a passzív választójogra gondolnak-e, hiszen a kettő elvált egymástól.

Egy másik, véleményünk szerint szintén alkotmányos aggályokat felvető passzusa a törvénynek, amelyben a személyes adatok kezeléséről rendelkezik. E szerint a törvényjavaslat szerint széles körű adatkezelési lehetőségük lesz a kormányhivataloknak, amiben semmiféle szűkítés nincsen. Mi mindenképpen kívánatosnak tartjuk, hogy csak az ellenőrzési tevékenység ellátásához szükséges adatokat kezeljék, illetve amennyiben lehetőség nyílik erre, akkor anonimizálva legyenek ezek az adatok kezelve. Nem szeretnénk, ha adatbázisok épülnének ezekben a kormányhivatalokban.

Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu