TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen, hogy ilyen késői órában két képviselő is elmondta véleményét a részletes vitában.
Vágó Gábor úr felszólalását ismerem, hiszen majdnem szóról szóra ugyanazt mondta el, mint az általános vitában. Azt gondoltam, hogy a részletes vitára talán egy kicsit bővíti az érvrendszerét, és valójában az egész törvény értelmével is foglalkozik ebben a tekintetben. Nem a szociális törvény tárgyalása van folyamatban, hanem az épített környezetnek, a közterületek fogalmának a meghatározása és szabályozásának a módja. Képviselő úr érezhetően nem érzi a szabályozás lényegét. Azt nem mondta el ugyan, de abban bizonyára egyetértünk, hogy a hajléktalanoknak nem az a megoldás, hogy a közterületeken élnek, és ott maradnak. Tehát nem ez a megoldás, ebben egyetértünk, mert nem mondta el a felszólalásában. Az nagyon fontos dolog, hogy ebben máris egyetértünk.
Úgy gondolom, hogy a hajléktalanok problémája valóban egy összetett kérdés, összetett feladat, azonban azt is látni kell, hogy ez egy valóságos társadalmi probléma, különösen a fővárosban. Ha ezt a kérdést szeretnénk megoldani, akkor ez egy lépés, ez a törvénymódosítás egy lehetőség arra, hogy a kormány, a Fővárosi Önkormányzat vagy akár az érintett önkormányzatok ezt a kérdést valóban megoldják, és - ahogy ön is mondta - érdemben foglalkozzanak ezzel a mélyreható társadalmi problémával.
A törvényjavaslat, a kezdeményezés a belügyminiszter részéről mindenképpen felhívja erre a gondra, erre a mélységes problémára a figyelmet. Azt gondolom, hihetetlen eredmény az, hogy ennek következményeként a kormány is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és 1217. számú kormányhatározatában kimondta, hogy cselekvési tervet kell készíteni, és több minisztert jelölt meg felelősnek, hogy a hajléktalanproblémával foglalkozzon, és hogy az európai uniós források bevonásával is akár lakhatási lehetőségeket kell biztosítani a hajléktalanoknak.
A másik kérdés pedig, úgy gondolom, az, hogy az önkormányzatok számára az, hogy rendeletet módosít, és szabálysértési eljárást kezdeményez azokkal szemben, akik egyébként a közterületet nem rendeltetésszerűen használják, így aztán zavarják esetleg a közlekedést vagy a közbiztonságot, úgy gondolom, ez az érintett önkormányzat felelőssége, hogy él ezzel a lehetőséggel vagy nem él ezzel a lehetőséggel.
(22.50)
Azt gondolom, az önkormányzatok felelőssége hihetetlen nagy ebben a kérdésben. Nem hiszem, hogy Magyarországon az önkormányzatiságot az jellemzi, hogy a problémát egyoldalúan kezeli, és hogy más emberek kiszolgáltatottságát esetleg egy probléma megoldásával tovább növeli.
Végül, ha a képviselő úr megenged egy véleményt, akkor hadd mondjam el, hogy az önök frakciójából a napokban kiült egy képviselőtársuk, és elmondta, hogy üzenetet küld az LMP-frakciónak. Gondolkodjanak el, hogy ez a féle hozzáállás a problémák kezeléséhez, amit ön és a frakciója most előadott, nem az ilyenek idézik-e elő azt, hogy a képviselőtársa azt mondta, hogy attól fél, hogy esetleg egy második SZDSZ-frakció jön létre a parlamentben. (Vágó Gábor: Pont nem ez! - Zaj. - Az elnök csenget.) Mert én így gondolom. Gondolkodjanak el rajta!
Pál Tibor véleményét köszönöm szépen... (Közbeszólások az LMP részéről: A Jobbik a második SZDSZ! - Derültség. - Általános zaj.) Felhívta a figyelmet...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés